Napló

Sokszor felteszem a kérdést magamnak. Miért akarnak az emberek gyereket? És miért akarunk mi is? Hisz olyan sok mindenben korlátozna, amit most felhőtlenül élvezhetnénk.

A távirányító gombját nyomkodva, egy új csatornára tévedtem, ahol pici lányokat készítettek fel és küldtek szépségversenyre - hogy is fogalmazzak? - nem épp ilyen versenyre illő anyukák. A lányok egy része élvezte a tündöklést, a sminket, a méregdrága ruhákat, a szereplést, és azt, hogy úgy néztek ki mint egy mini felnőtt full műarccal és mosollyal a több réteg vakolattól, amit rájuk kentek, és az ultramodern, de igencsak felnőttes frizuráktól. Akadtak olyanok is, akik nem igazán érezték otthon magukat ebben a szerepben. Akárhogy is, ezek a kislányok valahogy odakerültek arra a versenyre. Az anyák vajon saját álmaik megvalósulását látják ilyenkor a lányukban? Miért nem valósítják meg ők maguk az álmaikat, miért kényszerítik azt a gyerekükre? Az biztos, hogy nem ezért szeretnénk.

Hogy legyen kire büszkének lenni, mert a miénk, mi neveljük olyan remekké, amilyen. Egyik várandós kolléganő, már most tudja, hogy a gyerek mennyi idős korában, milyen sportot fog űzni testi fejlődése érdekében. És ha mondjuk a kölköt majd a sakk érdekli, és utálni fog úszni, kajakozni meg futni és még focizni is? Hát ez sem az az ok, amiért olyan nagyon szeretnénk már kisbabát.

Aztán mert mindenkinek van, és lemaradunk, és "Mások" leszünk, ha nekünk nem lesz. Igen, ez igaz, mások vagyunk már most. Nemrégiben kezdtem el ezt érezni. Más az érdeklődésünk, más az időbeosztásunk, mint a legtöbb barátunké és a családtagoké. Nekünk nincs fél szemünk nullától huszonnégyig egy kölkön, és tudunk még úgy telefonozni, hogy ne minden második szavunk az legyen "gyere el onnan", " mit csinálsz már megint", "nem szabad", jaaaaj, de édes vagy, gyere ide egy puszira". Aztán csak várok-várok, hogy a vonal túlvégén valaki hozzám is szóljon újra, és persze mosolygósan megértem a helyzetet. Mert én is pont ezt csinálnám. Igen, vannak ők és vagyunk mi. És lassan már csak mi ketten. Kirekesztettnek érezzük magunkat. A saját társaságunkból. Senki nem rekeszt ki minket, de mégis, valami más, mint azelőtt, hogy mindenki sorra gyereket vállalt volna. Mégsem ezért szeretnénk. Nem azért, hogy újra komfortosan érezhessük magunkat a köreinkben.

Aztán, vannak, akik azzal hozakodnak elő (nem mindenki tudja, hogy mi szeretnénk, épp csak nem jön össze), hogy ki fog rólunk gondoskodni, ha megöregszünk. Hát az biztos, hogy nem azért szeretnénk, hogy legyen, aki majd gondoskodik rólunk. Próbálunk úgy élni, hogy ne kelljen rólunk gondoskodni majd.

Amikor megkérdezem az én Drágámat, hogy Ő miért szeretne, nem tudja megmondani. Általában valami olyasmit mond, hogy szeretne büszke lenni rá. Nem arra, amit rákényszerítünk és eredményes benne, hanem az egész lényére, úgy, ahogy van. Szeretné szeretni, puszilgatni, vigyázni rá, felelősen nevelni.

Játszani vele, nagyokat nevetni. Télen szánkózni, nyáron strandolni, sokat sétálni, jókat ünnepelni. Húsvétkor tojásokat keresni a kertben, Karácsonykor mézeskalács figurákat készíteni. A szülinapján nagyokat ünnepelni, és a hétköznapokon is úgy élni, mintha ünnep lenne. Nagyokat mókázni és kacagni. Gyereknek lenni újra. Gondoskodni, szeretni, odabújni, boldog és kiegyensúlyozott felnőttet nevelni, aki szeretettel és örömmel tér vissza mindig a szülői házba. És miután elengedtük, és újra ketten maradunk, - persze már sohasem teljesen - akkor újra éljük a fiatalkori szerelmet az élet alkonyán. Hát talán ezért.

Olyan volt, mint az előző. Nem annyira szörnyű. Már jobb. Azóta bizsereg a talpam. Haladok, végre.

A 3. napi hormoneredményeim viszont katasztrofálisan rosszak. A prolaktin bőven a refrenciatartomány feletti. A januárinál is sokkal magasabb. Azt hiszem, ilyen prolaktin értékkel nincs ovulácó, így próbálom nem áltatni magam. Ez a hónap sem az lesz, amire már 3 éve és 3 hónapja várunk.

Az LH, FSH arány ugyanolyan car, mint eddig bármikor. Cisztás petefészkre utal. Annyi különbséggel, hogy az FSH-m egyre több. 2008 januárban és júniusban is még 6 ill. 6 alatt volt, tehát nagyon jó reació volt várható a stimura. Persze ez sem biztos, hogy jó....Azóta fokozatosan növekszik. Mostmár 7,9. 8-ig jó válasz várható egy stimura, szóval még mindig nem aggódok, de azért az nem túl jó, hogy folyamatosan több. 8-10 között elvileg már a normális és kissé csökkent tartományba esik a válaszkészség.

A TSH-m viszont - nyilván az Euthyrox áldásos hatásának köszönhetően - 1,7, azaz 2 alatt van. Másik a januári eredmény megtekintése után, azt mondta a prolaktin, a TSH miatt magas. És most? Ráadásul még a januárinál is jóval magasabb...

Túlságosan boldog nem vagyok, lassan el kellene kezdeni barátkozni a gondolattal, hogy talán sohasem lesz...Megfordítottam  a dolgokat, és most nem babavárós, lombikozós, szenvedős könyveket olvasok, hanem egy olyan történetet, amiben a csajszi épp nem akar gyereket. Amikor összeházasodnak a férje sem, de időközben másképp érez. Egyelőre itt tartok. Persze, biztosan lesz babájuk végül, mert ez hozzátartozik a heppiendhez.

Örömkockákat sem írok most. Éppenséggel reggel eléggé megütött a hír, hogy az ismerős párosnak nem sikerült. A lány nagyon maga alatt van, keresi a válaszokat a miértekre. Annyira tudom, mit érez most. Ők már több, mint négy éve küzdenek. Fordítva csinálták, mint mi. Inkább lúgosítással, természetes módszerekkel kezdtek, ez volt az első lombikjuk, öt még jóval korábbi inszem után. A héten egy másik kedves virtuális ismerőstől is rossz hírt kaptam. Nem is olyan régen két szép fagyibabájuk ébredt fel, de sajnos nem maradtak velük. Gondolkoztam, mert mindig ezt teszem. Az ismerősök 80%-ának általában 1-3 éven belül sikerül, a többinek nem. Általában a petevezető elzáródásosoknál és műtét után az egyéb szervi problémásoknál eredményes a lombik, a hormonális problémák miatt szenvedőknél pedig nem. Jó hír, hogy ha az endokrin rendszer helyreáll, rendszerint egy részük spontán babásodik. Mi melyik táborba fogunk tartozni vajon? Tulajdonképpen benne van a pakliban minden. Illúzióromboló vagyok, tudom, azonban lassan ideje racionálisan szemlélni a dolgokat. Ez az év, 2010 még a babáról fog szólni, de a többi már nem. 2011-ben vagy anya leszek, vagy végleg leteszek arról, hogy az legyek.

Most pedig előre, a kezelés segíteni fog. És az életmódom is! Csak egy kis türelmet kell gyakorolnom, hogy ne akarjam folyton az időt megerőszakolni.

Akkor most belevetem magunkat a Húsvétba. A lakás tiszta és húsvéti díszek mosolyognak ránk mindenhol. A sonka már kifőtt. A tojások a hűtőben figyelnek és várják, hogy holnap színes finomságokká alakuljanak töltött tojás, tojáskrém és sonkatekercs formájában, míg férj megöntözi a család hölgy tagjait. Én is várok egy-két locsolót, és már meg is festettem a csokitojásokat (kacsintós szmájli).

...and let me play among the stars,

Let me see what spring is like

on Jupiter and Mars!"

Mennyire szeretem ezt a dalt, és főleg Frank Sinatra előadásában. A minap említettem egy szomorkás bejegyzésemben, hogy mennyi vidámság kavargott még előző nap a fejemben. Nem hagyom ki őket, próbálom most a vázlatokból összeszedni az örömkockák folytatását.

Ha időrendben akarok posztolni, akkor a térdvédőkkel kell kezdenem. Történt azon a szombaton - talán most lesz két hete - amikor reggel 7-kor már kocogni indultam, hogy felhúztam az uram térdvédőit a futáshoz, de az egyik eléggé szorított, olyan szűkösnek tűnt. Még csodálkoztam is, és úgy voltam vele, biztosan kicsit husisabb a combom, jó is lesz már kocogni és fogyni. Leróttam a köreimet, és amikor hazamentünk, az egyik mosásnál bedobtam a térdvédőket is a gépbe. Lejárt a program, kiteregettem, és délután amikor szedtem össze a száraz ruhákat, a térdvédőket is épp hajtottam volna ketté, és észrevettem, hogy az egyik jóval kisebb, mint a másik.

Nagyon meglepődtem, el nem tudtam képzelni, mi történt, csak kerekedtek kifelé a szemeim, és kattogott az agyam. Akkor beötlött, hogy 90 fokban mostam. Jesszusom, összement. Na de csak az egyik? Fogtam a két kezemben az áldozatokat, és vittem le megmutatni az én végtelenül bölcs, és logikus páromnak. Majd ő megmondja, mi történt. Épp jött felfelé, Sherlock Holmes és doktor Watson így a lépcsőfordulóban vitatta meg a dolgot. Értetelenül, szőke módjára mutattam neki a térdvédőket, mire Ő először egy csodálkozó pillantást vetett, látszott rajta a döbbenet, majd közölte, a nagyobb a térdvédő, a kisebb meg a könyökvédő. Fele-fele párat hozott nekem haza a konditeremből. Én meg egy könyökvédővel a térdemen róttam a köröket a salakpályán szombat hajnalban kakasszóra. Nem is olyan husis az a comb, ha egy könyökvédőbe belepréselhető. :-)

Aztán volt nekünk házassági évfordulónk is 25-én. Számszerint a 4. Talán emlékeztek még, a tavalyi ünnepi vacsora a mekiben végződött, és az azelőttiek sem sikerültek épp tökéletesen. Idén a kedvenc helyi éttermet választottuk. Félve, mert legutóbb, amikor ott jártunk, nem működödött az elszívás, és a nem dohányzó részen is nagyon lehetett érezni a füstöt. Akkor, nem is maradtunk ott. Szerencsére azóta megjavult a rendszer, na meg bagósok sem nagyon voltak.

Spenótos, mozarellás, paradicsomos pangasius filét szerettem volna vacsorázni, de már megint nem volt. Tulajdonképpen amióta oda járunk, csak először volt és azóta sem. Most azért reménytkeltőbben alakult a helyzet, mint eddig. Kérdeztem van-e pangasius, mondta a pincér, van. Szuper, akkor azt kérem. Alig telt el egy pár perc, a felszolgáló nagy sajnálkozások közepette közölte, hogy pangasius ugyan van, de most meg spenót nincs. Mosolyogtam, godoltam, legközlebb hozok mindent, majd mondtam, akkor a szokásos lazacot kérem, a szokásos brokkolis, tejszínes tésztával, és a pangasius ételt meg vegyék már le az étlapról. :-)

Határozottan fejlődőképes vagyok. Pár éve, ilyen esetben már hisztiztem volna. Lehet, azért ez az egész herceurca körülöttem baba ügyben, hogy jelentős személyiségfejlődésen menjek keresztül, minek része az is, hogy el tudok vonatkoztatni egy étteremben a megkívánt ételtől, hamar túl tudok lépni a tényen, hogy nincs, és gyorsan tudok választani helyette mást?

Az évfordulós gálavacsora remekül alakult. Még mindig sok-sok mondandók van egymás számára, szeretjük és tiszteljük egymást, és összecsiszolódtak a fogaskerekek is.  Ő Mr. Prompt. Alapos, pontos, kíváló stratéga, teljesen kiszámítható és megbízható, jó emberismerő, és lehet rá építeni. Én a szétszórtság bajnoka. Simán csak "Zsuzsi". Így szólít, ha valami, nem egészen a Prompt családba való dolgot hajtok végre. Elég gyakran elhangzik ez a név nálunk. "De Zsuzsiii". Hát igen, amikor a szemüvegemet a szennyestartóban találja meg, vagy a lépcsőn megbotolva, három lépcsőfokot zuhanok előre, majd mint egy rongybaba, amikor kiegyensítik, folytatom az utamat tovább. És vagy nyolc mindenféle színű folt éktelenkedik a lábamon, mert folyamatosan nekimegyek mindennek, és észre sem veszem. Vagy, amikor égve hagyom a szélfogóban a villanyt reggel induláskor, és arra érünk haza, hogy világít. Ki van nálunk? Hűű, de nehezen viseli ezeket, mégis itt van még mindig mellettem.

És mégis, még most is minden nap elmondja, hogy tudjam, hogy mennyire szeret, és hogy milyen szép vagyok. Még akkor is, amikor már a négy napja nem mosott hajam összetapadva nyomódik a fejemre, és vagy 15 pattanás virít a homlokomon, államon és szám szélén, meg a több órás sírástól vörösek és duzzadtak a szemeim, és akkor is, amikor 12 kilót hízok. Észre sem veszi, azt mondja. Velem van a hibáim ellenére is, és így szeret. "Úgy, ahogy vagyok", hogy klasszikust idézzek. Ha túlságosan kattogok valamin, vagy nekikeserdek, Ő mindig győz a humorával.

Jó haverok vagyunk, meg jó szeretők is. Khhhm, na jó, mostanában lehetne javítani az utóbbin, de rajta vagyunk. Az egész egyik és másik fele. Mások, és mégis egyformák. Egymás nélkül nem létezők. És baromi jó csapat. Nincs számunkra lehetetlen és megoldhatatlan. Nemhiába, már hét éve szórakoztatjuk magunkat csapatépítéssel folyamatosan.

Végre, végre, végre! Már nem volt olyan borzalmas. Pontosítok, voltak pontok, melyek nem voltak olyan borzalmasak, hogy üvöltve ugorjak ki a székből. Azért még mindig nem arról szól, hogy hogyan érezzük magunkat kellemesen egy lopott órácska erejéig, de ezt én már haladásnak vélem.

Aztán nem tudom, hogy a kezelések hatására vagy sem, de a 28-30 napos ciklusom 26-27-re rövidült ebben a hónapban. Pontosan a legutóbbi ciklusom kezdetén volt az első kezelésem, tehát nagyjából 1 hónapja. A ciklus lerövidült kicsit, ami nem olyan jó, de sokkal bőségesebb. Az elmúlt hónapokban már alig volt valami, és ez is aggasztott. Én ezt a mostani jelentős változást a kezelésnek tudom be. Ahogy a kezelők is mondták, az izzadás, az orrfújás, vizlelet és székletürítés, és még a menstruáció is méregtelenítés, vagy legalábbis mérgek is távoznak a szervezetből a különböző kiürülő anyagokkal.

Újra lelkes vagyok és várom a pénteket, hogy azzal is közelebb kerüljek az egészségem helyreállításához, hogy képes legyek megfoganni, befogadni, szépen felnevelni pocakon belül és könnyen szülni. Volt végre erőm elolvasni a sok köszönőlevél egy részét, melyek az intézet falain lógnak, és a többségük meddőnek vélt pároktól származik, és baba fotó virít  a levél alján. Általában 2-6 hónap kezelés után 1-10 hónapon belül spontán várandósak lettek, és gondtalan babavárásról és gyors, problémamentes szülésről is beszámolnak. Én még mindig nem várok csodát, hanem azt, hogy szépen felkészüljek egy IVF-re. Ami nem tudom, mikor lesz, de még nem most. Ha jól haladnak a dolgok, akkor még 1-2 hónap kezelési időt adok magamnak, aztán egy jó kis nyaralást és talán nyár közepén-végén belevágunk. Idén már úgysem lesz babánk...

Bár a kajálással egyre többet bűnözök, azért szerintem még mindig jobb vagyok a nagy magyar átlagnál. Nem akarok már többé maximalista lenni. Szeretek enni, szeretem az ízeket és élvezni is fogom őket. A kocogás marad. Szerencsére itt a jobb idő, így a heti hármat tartom. Hetente 1x-2x infraszaunázok. Reggel jóga, és a meleg zuhany után hideggel zárok. Vettem testradírt, és dörzsikesztyűt, ez utóbbit szinte minden nap, előbbit meg hetente-kéthetente használom. Ez is hozzásegít a méregtelenítéshez. Aztán hallottam és olvastam egy nagyon hatásos máj méregtelenítő kúráról, ami olyan 2 nap. Ha rászánom magam, beszámolok róla.

Ja, és még miért jó, hogy most korábban jött meg? Lehetővé teszi a 3. napi hormon ellenőrzést is, amit még Másik írt elő mostanra, amikor nála jártunk legutóbb. Ha később jött volna meg, akkor az ünnep miatt akár le is csúszhattam volna a vérvételről, de így holnap megyek.

Rászántam magam a számítógépes allergia vizsgálatra is, amit szintén a Vargha intézetben végeznek. Mint kiderült, nem csupán allergia vizsgálat, de általános állpotfelmérés is. A meridiánok (energiapályák) energiaszintjeit is vizsgálták egy olyan módszerrel amivel a NASA űrhajósainál is szokták.

Az energiaszint felmérését egy a számítógéphez csatlakoztatott tollszerű valamivel végezte a hölgy. Ez a készülék egy bizonyos frekvenciájú rezgéseket bocsát ki. Végig nyomkodott jó pár pontot - azt hiszem hatvanat - az ujjaim és lábujjaim körül. Ezek a pontok az egyes meridián pontok. Egy meridiánhoz több pont is tartozik. Ez az eredményem nem is lett olyan rossz. A minimum határéték alatt vagyok általában minden területen (idegrendszer, hormonális rendszer, vékonybél, vastagbél, nyirokrendszer, hólyag, méh, és még valami, amit nem tudok elolvasni, talán szemideg?), de csak 1-2 ponttal. A határértékek 45-55, és nálam minden 42-44 között mozog. Egyetlen kivétel a tüdő, ami 53, tehát jó. Milyen fura, pedig hosszú évekig dohányoztam. Biztos nagy megkönnyebülés a tüdőmnek a cigimentesség, és így hálálja meg. Micsoda barom voltam, hogy nem hagytam abba már akkor, amikor még el sem kezdtem...

Az allergia vizsgálat során, a tollban a rezgés frekvenciáját annak megfelelően változtatták, hogy milyen anyagra ellenőrizták az allergiát. Azt mondta a hölgy, hogy az adott anyag rezgéshullámait juttatják a szervezetembe - a hüvelykujjamon a köröm alatt picivel - és a reakciót nézik. Eddig is sejtettem, hogy nem vagyok egy allergiás típus, de most be is bizonyosodott. A remetepók meg a bögöly nem a barátaim, de amúgy minden rendben.

Tegnap este még annyi mondandóm volt. Vidámak, jópofák, el is kezdtem firkálni a vázlatokat ide a blogba. Nagyon vártam a mai kezelést is. Aztán ott ültem, és nagyon fájt. Vagy ötször elkaptam a lábam, és rá is szóltam egyszer a kezelőre, hogy hagyja abba. Kiléptem az épületből és kicsordultak a könnyeim. Az nem lehet, hogy még mindig ennyire fáj, hogy nem jobb, de inkább rosszabb. Hát ennyire defektes lennék? Rajtam már semmi nem segít? Sehogyan, semmilyen módszerrel nem lesz már nekünk babánk?

Aztán, gondoltam az érzéseket posztolom. Nagyon keserű és csalódott bejegyzés lett volna, így inkább nem folytatom ezt ma. Helyette felteszek egy fotót. A kertem gyöngyszeme.

Mocsok szar volt. Utálom. Nem akarok többet menni. Még mindig annyira fáj, mint először. Vagy mégsem, százszor jobban. Semmi eredménye ennek a masszív, intenzív mazochizmusnak. Ma már sírni tudtam volna közben a fájdalomtól. Gyűlölöm. És most is csak sírni tudnék. Ebéd közben valami FLP termékekről beszélgetett két lány, és hogy valakinek ettől lett gyereke. Na, még itt is ez a téma. Aztán zajlik az élet is, és számomra úgy tűnik, mindenki - az összes szar anya - kap ezen a földön gyereket, valaki mindjárt kettőt is, csak én nem. Pedig szar anya tudnék lenni én is.

Hiába a langymeleg meg a tavasz. Az utcákon sok az ember. Idegesítően sok. Főleg a kismama meg a gyerek. A fiatalok meg ocsmány ruhákban járnak. Szörnyű divat következik. A virágos ajtajában mutatóba kitett jácintok és nárciszok sem voltak már olyan nagyon szépek és illatosak. Semmi sem jó most. Dolgozok, úgyis ebbe fogok beleöregedni egyszer egy megkeresedett, vén, mísz szipirtyóként. Akinek majd összesúgnak a háta mögött, és csak azt sutyorogják: "szegénynek nem lehetett gyereke, azért ilyen keserű és undok."

Még mindig ugyanúgy fáj. Talán egy-két pont nem, de alapvetően az egész egy kínlódás. Leizzadok közben, és mostmár elrántom a lábam. Nem jó ez így. Javulni kellett volna már, nem? Ez volt a hetedik alkalom, és ez a kezelő addig keres a talpamon, mígnem úgyis fájni fog végül. Megnyomja, vigyorgok, fél millimméterrel tovább csúszik, nyom egyet, még mindig vigyorgok, bár már nem olyan őszinte a mosolyom, aztán ismét odébb csusszan egy icipit a keze, és én már csak vicsorítok. Olyan nagyon szeretném, ha már kellemesebb lenne, ha úgy érezném haladunk. Mert most épp kételkedni kezdtem. Jó ez? Vagy csak a pénzt dobálom ki megint az abalakon? Nagyon elkeseredtem tegnap a kezelés után, de persze azért járok tovább rendületlenül. Nem tudom, meddig. Még áprilisban végig, az biztos. És ma is megyek, de már előre útálom.

Jósoltak hét elejére sok esőt. Semmi sem volt. A levegő picit lehűlt, de még mindig érezni a tavaszi langymeleget. A madarak nonstop csicseregnek, a virágaim épp kipattanóban. Igaz a virágágyást totálisan széttúrták a szomszéd meg a kóbormacskák, randa, tele van macska ürülékkel és még nem volt időm foglalkozni vele. Meg ilyenkor mindig aggódom egy kicsit, hogy nehogy elkapjam a toxoplazmózist. És persze jó lenne már füvesíteni is, addig meg nem akarok sok virágot, amíg az készen nincs. Majd szépen lassan. Olvastam Kriszti kert blogját (Kriszti, nagyon tetszik a kerted!! Imádom!) , és rájöttem, mi egy tehetetlen család vagyunk Bogyesszel kert ügyben. Egyszerűen csak bele kell kezdeni, és haladnak a dolgok. Mi meg már negyedik éve tipródunk azon, hogy, honnan fogjunk hozzá. És persze, ha én nem veszem kezembe a kezdeményezést meg az irányítást, nem is történik semmi. Na jó, az első meg  a második évben megépítettük a nagy kínai fal helyi változatát. Ez lett a kerítésünk. Erre kaptunk engedélyt. Felénk szigorúan szabályozzák, hogy milyen színű, formájú, mintázatú lehet egy ház meg a kerítés. Vannak azért extrém kivételek, gondolom, nyomós "érvük" volt, hogy eltérjenek a sablon piros tető, sárgás árnyalatú házfal, barna garázskapu kertvárosi sémájától.

A vizsgázónak 80% lett a szóbelije. Ez már fél siker. Úgy gondolom, az írásbeli is valami hasonló szinten mozog, de az eredményre még egy hónapot várni kell. Tdom, hogy sikerült! :-)

Vasárnap az ismerősék visszakaptak 3 pici pöttyöcskét. Végül, ennyi maradt, de mondtam neki, hogy ez azért van így, mert úgysem lesz szükségük fagyira, és akkor inkább jobb nem agyalni azon is, hogy erkölcsös vagy nem a fagysztás, az adományozás, vagy a kutatási célra felajánlás, vagy akár a megsemmisítés. Húú, de szörnyen hangzik ez így. Amikor benne vagy, mert ez tűnik az egyetlen esélynek már nem olyan rémisztő, főleg miután kiderül, hogy fagyibaba nem maradt. Ismerősék babái hajrá!!! ++++++++++++

Visszatértem az első kezelőhöz. Bogyesz ült mellettem, én meg szorítottam a kezét. Eleinte nem nagyon fájt. Vannak pontok, amik valóban kellemesebben reagálnak már, de alapvetően még mindig egy tömény 50 perces szenvedés. Csillagokat láttam ismét, és teljesen leizzadtam. A mellékvese és hasnyálmirigy, de még a pajzsmirigy sem javult annyit, amennyit gondoltam. A gerinc változatlanul egy kínlódás, ugyanígy a női terültek, a nyirokállományok és a belek is.

Az émelygés kábé két napja elhagyott. Aszonta válni akar. Nem tartottam vissza. Azóta falási rohamaim vannak, és olyasmiket kívánok, amiket hosszú hónapok óta nem. Csupa bűnös ételt. Élen a csoki meg a ropi, követi a pizza békönnel és szalámival!!, a kóla is nagyon nyomul, de nem iszom, azért sem. Általában egy 28 centis egész pizza igen soknak bizonyul számomra. A nyolc szeletből kettőtől jól lakom, a harmadikat meg betuszkolom még, hogy azért mégis. Tegnap este egy helyben letoltam egy egész pizzát. Persze, nem éreztem túl jól magam utána, és lehet, hogy a mai nagy fájdalom a kezelés alatt egy figyelmeztetés, bosszú azért a nagyon jól eső pizzáért.

Tavasz van! Gyönyörű, langymeleg, napsütéses, kabát és csizmaledobálós TAVASZ! Reggel, amikor kinyitom a szememet nem az Euthyrox, ergo, a mégmindignincsgyerekem gondolatfüzér, hanem a madarak csicsergése az első, amit meghallok, felfogok és értelmezek. Aztán jön az euthyrox és hordaléka, de a "Nap üdvözlése" ismét feledteti őket. Nem fogsz ki rajtam, ha-ha!

Aztán az ismerős páros hölgy tagja tegnap átesett a leszíváson. Kilenc szép sejtjük lett. Ebből mára négy osztódni kezdett. Vasárnap mennek beültetésre. Kábé úgy izgulok, mint a sajátunk előtt. Nagyon-nagyon szurkolok nekik! És persze folyton kéretlen tanácsokkal bombázom szegényeket. Hiába, nem tudom magamban tartani a tudást. Mindig kikívánkozik. Néha pedig talán jobb lenne befogni a számat, mert soknak tűnhetek....

Tegnap a munkahelyen kávézás közben, megkérdeztem a kollégákat, hogy melyik Samsung telefon csúszkás QWERTY billentyűzetes, mert nem találom a neten. Aztán csak halkan kértem őket, hogy szerezzék meg nekem Rúzsa Magdi Gábrieljét, mert nem élek tovább, ha egy órán belül nem hallgathatom meg. Annyira jó az a zene, és a szöveg is. Hiába, Geszti még mindig nagyon ott van a szövegelésben. A beszélgetés közben, felmerült, hogy most éppen kicsoda Madonna párja. Senki nem tudta. A dalt egy órán belül megkaptam, a Samsung telefonról szóló oldalak linkjeit pedig 6 kolléga küldte el szintén egy órán belül. Este pedig - paradicsomos spagetti gyártás közben - beesett egy sms: Madonna pasija valami Jesus nevű fiatal. :-) Mintha mindenki az én kedvemben szeretett volna járni. Annyira jól esett. Hülye vagyok, mi? Bájdövéj: a paradcsomos spagetti felért egy orgazmussal. Mint mindig. Asszem 2-2,5 adagot ettem meg együltő helyemben, és még az sem tudott megzavarni, hogy közben a Hajdu-Sarka gyermek a kamerák előtt kimondta első szavát, ami mi más lehetett volna, mint a tükör. Az anyuka sírva fakadt meghatottságában. Na jó, ők is csak a jóisten báránykái.

Amúgy teljesen lehetetlen bármiféle méregtelenítés, fogyókúra vagy diéta, amíg az ember lánya itt dolgozik. A héten minden napra jutott valami házi süti, vagy ropogtatnivaló. Akinek névnapja van-volt-lesz mindenki hozott valamit. Így kedden hólabdát ettünk egy korai Sándor napot ünneplő II. Sándor jóvoltából. Szerdán Józsefünk lepett meg minket Balaton falatkákkal. Csütörtökön III. Sándor hozott nekünk linzert és kosárkát, jövő héten hétfőn pedig I. Sándor hoz majd egy tonnányi süteményt, ahogy az anyukáját ismerem. Meg amúgy is a még hónapokkal ezelőtt általam meghirdett nagy pogácsa próba sem tud véget érni. Mindig előrukkol valaki a legjobbik pogácsával.

A holnapi vizsgázónk ma 80%-ot teljesített a próbavizsgán. Az előző is hasonló jól sikerült neki, úgyhogy szép reményekkel indul a megmérettetésen. Persze, nekem kétségem sincs az eredmény felől, de azért a téglát, ami időközben az én gyomromból az övében landolt, ki kellene valahogy varázsolni onnan. Harry Potter, Hermione, Ron Weasley és összes varázslók és boszorkányok segítsetek! Kezem csuriban érted Tesókám! Go for it! hogy stílszerű legyek.

Nagy meglepetésemre, a mai ideginger kezelésen - mert ez a hivatalos neve - voltak már pontok, melyek nem fájtak, vagy nem annyira. A sav-bázis pont például már egyáltalán nem volt érzékeny. Persze, még mindig ki tudtam volna ugrani a székből az idő nagy részében, de azért jó tapaszalni, hogy van, ami javul. Például a végtagok. A hipotalamusz, hipofízis pontok szörnyen fájnak még mindig, meg a gerinc vonal és nyaki csigolyák is, a petefészek, méh, és altesti nyirokrendszer nem különben, és a térdízület, meg a belső aranyér. A bélrendszer alakul. Nagyon fáj még mindig, de már közel nem annyira, mint az elején. A májat és vesét most valahogy nem is vettem észre, pedig az is nagyon szúrt az elején. Meglehetősen sokat javult a hasnyálmirigy és a mellékvese is. Lehet, hogy kezelőfüggő is? Mindenkinél más fáj? Hétfőn kiderül, mert újra annak a srácnak a kezeibe helyezem a lábamat, akinél legelőször voltam. És elvileg mostantól már csak hozzá fogok járni.

Hazajöttem és megnéztem a vizeletem és nyálam ph-ját. Mindkető 7, vagy afölött egy picivel. Sajnos nem hiperérzékeny lakmuszpapírt vettem, tehát a tizedeket nem mutatja, csak az egészeket, így csak találgatok. Az biztos, hogy minimum 7 mindkettő. A mai kezelőm szerint - és én is így gondolom - nem feltétlenül a szervezet savasságát vagy lúgosságát mutatja a nyál és a vizelet. Valahol a kettő között van az igazság.

Most éppen megint begörcsölt a hasam. A vacsora lenyelése után. Az émelygés már az életem részévé vált. Feleségül vett és nem enged, és ő sem mozdul mellőlem soha. Tüzes a talpam és bizsereg, és forró szúrást érzek a legérzékenyebb pontokban.

Túl vagyok a negyedik kezelésen. Voltak pontok, amik már nem fájtak annyira, de összességében még mindig ki tudtam volna ugrani a székből. Azt mondják, általában az ötödik,  hatodik kezelés után szokott jobb lenni. Azóta érzem a forró szúrást az összes ponton a talpamban és a lábfejemen. Reggelizni nem tudok, mert nem kívánom és hányingerem van. Folyamatosan émelygek, a pattanások sorra jönnek az arcomra. Független lett a ciklusomtól. Valamikor csoportosan, valamikor egyesével, hol csak picik, hol nagyobbak, de minden napra jut egy új. A hajam a mosás utáni napon már zsírosodik, szúr a mellkasom, fáj a hasam, meg az ízületeim. A tegnapi kezelés után pár órával úgy éreztem magam, mintha előtte egész nap láncdohányoztam volna.

Közben ráadásul valahol középidő tájékán lehetek, mert érzem az ilyenkor szokásos hasi telítettséget, feszítést, szurkálást is. Ja, hát valóban nem tudom, hogy hányadik napon tartok a ciklusomban. Nem figyeltem. Próbálok nem venni tudomást a kellemetlen érzésekről, de néha nagyon nehéz. Mindezek mellett, mintha a figyelmem és koncentrációs képességem javult volna, de este nagyon hamar elfáradok. Napközben viszonylag éberen, fitten és energikusan teszek-veszek, de aztán olyan nyolc óra körül teljes KO.

Holnap is megyek.

Azt hittem, túl vagyok rajta. Jól kezelem, és már nem érdekel. Pár napja a kolléganőnek, akiről már írtam korábban az volt a legnagyobb problémája, hogy kiderült, hogy fiuk lesz, és akkor ugyan, hogyan fog vele csajos dumcsizásokat elkövetni. No comment. Csak röhögtem rajta. Persze, ezt olyan embereknek képes teljes átéléssel és kétségbeeséssel magyarázni, akik már évek óta gyereket sem tudnak produkálni, nemhogy fiút vagy lányt.

Ma ebédelni tértem be a munkahelyi konyhába. Kollegina ebédelt két másik munkatárssal. Én nekiálltam az ebédet melegíteni, közben a srácok kérdezgették a lányt, hogy mióta akarták, tudatos volt-e. Ő válaszolt. Nem, nem akarta ő, inkább a férje csak. Dehát abbahagyta a tablettát, mert úgy volt vele, úgysem sikerül vagy egy évig, aztán megint majd' egy év, mire megszületik. Kezdtem nehéznek érezni a gyomromat és mellkasomat. Szó szót követett. A fiúk folyamatosan faggatták, ő meg nagy lelkesedéssel, hosszan válaszolt, az összes teherbeesést és várandósságot érintő kérdésre. Nem tolultak könnyek a szemembe, egyszerűen rosszul lettem. Ki kellett mennem a konyhából. Nem bírtam tovább hallgatni. Mély levegőket venni, vizet inni, megvárni, míg másra terelődik a szó. Mire visszaértem már a félrelépésekről folyt a diskurzus. Hogy a kollegina várandósságától idáig hogyan jutottak, nem tudom, de számomra megnyugtató volt ez téma. Nyilván csak azért, mert engem nem érint. Így ültem le az ebédemet elkölteni. A végefelé már éreztem, hogy ez most akármilyen finom, nem esett jól. Az utolsó falat után a gyomrom konkrétan görcsölni kezdett. Nem tudtam, hogyan fogok felállni és felegyenesedni. Ott ültem egy darabig. Ekkor már levonult a tömeg. A gyomrom meg kábé mostanra szabadult meg a téglától, amit belepottyantottak. Hogy én magam is megnyugodtam-e? Azt hiszem igen, de már nem merek semmit mondani és gondolni sem. Minden olyan törékeny.

Hogy miért örömkockák? Mert kockákból épül a vár. És akkor a mi örömkockáink az elmúlt napokból:

Tesómék tegnap hosszú idő óta először úgy igazán kimozdultak, lepasszolták Marconkát, és elmentek csápolni a Republic koncertre. Igazi energia töltet volt ez számukra, és jó feszültség levezetés.

Nekünk ez azért volt jó, mert megkaptuk gyerkőci pajtit 6 egész órára. Uzsonnára, uzsi utáni játékra, vacsira, vacsi utáni bulizásra, fürdipancsira, pici mókára utána és elalvásra. Jaj, imádnivaló kölök. Nem mondom, elfáradtunk a nagy bebicsőszködésben, de hát mindent feledtet, amikor odabújik ez a kis maszat és az ember vállára hajtja a buksiját. Remek csapatnak bizonyultunk Bogyesszel, még ez a kis energiabomba sem fogott ki rajtunk. Bár, amikor már tíz perce szaladgáltam vele a házban a "fussunk, fussunk, hadd lobogjon a hajunk" rigmusra, bevallom, már ziháltam. Ő meg csak kacagott és kacagott, és bólogatott, hogy "még, Kerike még". Nem volt mit tenni, a főnök szava parancs. Fussunk hát, hadd lobogjon. Az elalvásnál volt egy kis nyüszi, mert Ő még cicizik esténként fürdi után, és bizony a mami magával vitte cicit is a buliba. Először én ringattam egy kicsit, majd tíz perc múlva Atti felváltott. Készültem elhagyni a Marciszobát, amit a kis szemfüles azonnal kiszúrt, és persze, akkor már hozzám kívánkozott. Rátette a vállamra a buksiját, ott tartotta vagy 5 másodpercig, majd visszakéretőzött Keriapuhoz. Tanulva az előző esetből, kúszásban ólálkodtam ki a szobából, és otthagytam a pasikat magukra. Hallottam még egy kis nyüszögést, majd csend lett, és olyan tíz perc múlva keriapu is ott termett mellettem. A gyermek elaludt, és mint másnap megtudtuk, fel sem ébredt reggelig. Akkor is ébresztésre.

Bogyesz tesókája pedig másfél hónap kényszerpihenő után elhelyzkedett, és nem is akármilyen feltételekkel. Ezúttal már sokkal gyorsabban talált munkát, mint tavalyelőtt év végén pályakezdőként. Persze, én biztos voltam abban, hogy most hamarabb sikerülni fog neki, mert van már munkatapasztalata. Amikor a harmadik fordulóra készült videó konferencián interjúzni a svájci főnökkel, már tudtam, hogy nyert. A svájci főnökökhöz nem szoktam harmadik fordulóra öt embert küldeni, csak azt, akit az itteniek kiválasztottak. Mondjon áment a svájci főnök is. Megtetette. Ámen!

Aztán egy ismerős páros lombikban van, csütörtökön lesz a leszívás, és 5-5 gyönyörű nagy tüsző virít  a fészkekben. Baromi jól indul, szinte teljesen ideális. Nagyon remélem, ilyen lesz a folytatás is. ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Vasárnap jött a görényes ember, és lenyomott a mosogató torkán 17 métert, bezsebelt 11ezret, majd utána meg a vízözön, de legalábbis ömlik lefelé a víz a mosogatóból. HURRÁ! Mondtam, hogy örömkockákról lesz szó. És micsoda öröm úgy mosogatni, hogy közben lefolyik a víz, nem gyűlik össze, és nem rakódik a trutyi a medence falára, mert nem tud nagy erővel lefolyni. Szép az élet! Nem nagyon tudjuk, mi lehetett a dugulás oka. Csak sejtjük. Hosszú a víz útja a mosogatóig, a kombi cirkó meg lassan melegíti fel. Sok-sok hideg víz kerül a csőbe. Bumm a fejbe építészünk! Az idei tél hosszú és kemény, tartós volt a hideg sokáig. Elképzelhető, hogy a hideg víz belefagyott az alacsonyra helyezett csőbe, - valahol egy ásónyom sem volt, Bumm a fejbe  másodszor te Tök! - ahelyett, hogy sodorta volna magával a cső falán lerakódott szennyeződést. Gyűlt a fagyott víz is, meg a szenny is, aztán szépen eldugult a rendszer. A megoldás persze nem havonkénti görényezés, de most épp az is nagy boldogság, hogy nem kell az mosogatóban összegyűlt vizet bámulnom, és a fürdőszobába járni mosogatni.

Fél1-től fél2-ig voltam hivatalos. Odaértem 1 óra 10 percre. Rutinosan sorszámot húztam a regisztrációhoz. Gyorsan szólított a gép, bejegyeztek. Külön kértem, ne a hematológiára, hanem a hemofíliára, mert múltkor is elcs...szték. Közölte a kedves hölgy, hogy el sem tudja rontani, mert benne vagyok a gépben. Felmentem, és beálltam a fenti regisztrációs sorba, illetve én alkottam egyedül a sort, a regisztrációs szobában meg senki sem volt. A váróban annál többen ücsörögtek, elég megfáradtnak és türelmetlennek tűntek. Előkerült az asszisztens, megkérdezte a nevemet mondta, bevisz a gépbe. Szuper. Ekkor megjelent a kijelzőn a 290-es szám. Az enyém a 292-es volt. Megörültem nagyon, mire a hölgy közölte, foglaljak helyet és türelem, még a délelőttiek várakoznak a sorukra. Mutattam a sorszámomat, meg a kijelzőt, értetlenkedtem. Közölte, az mindegy. Attól függ, melyik ablakban regisztrálak odalent, de nem jelent semmit.

Előszedtem hát a laptop-omat, és számoltam az amortizációt. Határidős munkám volt, a határidő meg már lejárt. Így legalább gyorsan telt az idő, mígnem 2 óra 25-kor megjelent a kijelzőn a 292-es szám. Fogtam a notebook-ot, a kabátot, a táskát és bebillegtem a rendelőbe. A doki sehol, az asszisztens üdvözölt. Lecuccoltam, laptopot kikapcsolás nélkül összecsuktam és eltettem a vadi új malaclopó táskámba. Imádom, mindent elnyel, aztán semmit sem találok benne, amikor éppen kellene. De vissza a sztorihoz. Megérkezett drága jó Nemes dokotor is, köszönt, leült, és mintha nem is hozzá érkeztem volna, valami levélfélét pötyögött a notebook-ján. Kisvártatva beviharzott két doktornő, és valami konferenciáról magyaráztak. Hogy ők is mennének, vagy nem ők, vagy valaki más. És kitől kell engedély, meg ki kit helyettesít és meddig, és ki nem dolgozik akkor majd egy hónapig, és egyáltalán mik az időpontok. Nem, nem Brüsszel, Buanos Aires, de lehet Brüsszel is. Nemes nézegetett valami papírt, nagy nehezen kiszúrta az időpontokat. Újra végigszaladták a mondókáikkal az előző köröket, mintha ott sem lennék. Szinte leültek az ölemebe, mintha láthatatlanná tévő köpenyt húztam volna magamra, és szabad lenne a szék. 2 óra 35 perc volt, mire sikerült mindent tisztázni és tízszer átbeszélni. A két dokinő amilyen lendülettel beszáguldott, úgy távozott is. Időközben elővettem én is újra a laptop-om, kicsit csinosítgattam még a számokon és kihasználva az időt kikapcsoltam. Nem kellett volna még.

Az asszisztens közben eltűnt, Nemes meg amúgy is lesz..rta, hogy ott ülök, és befejezte az elektronikus levelet, amin már akkor is dolgozott éppen, amikor a kolleginák berobogtak Buanos Aires ügyben. 2 óra 40 perckor megjelent az asszisztens. Nemes nyugtázta, hogy végre, akkor ő most diktál. Előtte még elküldte az üzenetet, amit írt. Diktálás kezdődött, eljutotottunk a Szülészeti -ig. Megcsörrent a telefon. A jó doki mondta "Jó napot! Dehogy zavar. Úgyis olyan ritkán hallom a hangját!". Ezen a ponton már készültem megkérdezni, hogy mégis milyen jogon szórakozik ő az én időmmel. Mit gondol, itt rajta kívül más nem lehet fontos? Aztán végül úgy döntöttem, úgysem jövök ide többet, és inkább csak mosolyogtam az egész idióta helyzeten. 2 óra 45 perckor Nemes lediktálta az asszisztensnek:

"Szülészeti anamnézisből 2 ízben sikertelen IVF , I.grav. 2009 május s 10 missed ab., és II.grav. 2009 s 6 sp ab emelendő ki. Családi és korábbi egyéni anamnézise fiatalkori thromboembóliás epizódot nem tartalmaz. Elvégzett vizsgálatainkkal familiáris thrombophilia, antiphospholipid szindróma, systemás autoimmun folyamat fenállása nem volt igazolható. VIII F:C a norm. tartományban.További rutin és immunológiai laboratóruimi paramétereiben említendő eltérés nem volt."

A papírt kinyomtatták, mondták, írjam alá. Tollat nem adtak, eltűnt. Mint utóbb kiderült a konferenciás dokinők lenyúlták kiviharzás közben. Az asszitens utánament és visszahozta, a kezembe nyomta, én meg szignóztam.

2 óra 53 perckor megkérdeztem a dokit, hogy amit itt aláírok, mit jelent emberi nyelven. Nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy semmit. Pontosabban, semmi bajom. Akkor jó, mehetek, viszonlátás.

Pontosan 30 percet töltöttem a rendelőben és 70-et bejelentkezéssel meg várakozással. A rám szánt idő ebből 5-7- perc volt. Miért nem lehett ezt kipostázni?! Ha meg már odahívják az embert miért viselkednek vele úgy, mintha nem is lenne ott? Mi jogosítja fel őket arra, hogy várakoztassák a pácienst? Biztos vagyok benne, hogy a többi betegnél is hasonló forgatókönyv zajlik. Ezért van bent mindenki fél órát, és ezért várakoznak türelmüket veszítve a délelőttiek fél2-kor még a hemofília előtt. Tiszteletlenség, és felsőbbrendűséget sugárzó viselkedés. Hiába az új, szép, modern technikával felszerelt épület. A benne dolgozók még a szocializmusból maradtak ott. Szemléletük még a jól bevésett "Érezze magát megtisztelve a páciens, hogy egyáltalán foglalkozunk vele!"

Sajnos a magyar egészségügynek csak egy full agymosás segítene, amivel beleivódik a fejekbe, hogy a páciens fizető vendég az intézményben. Mikor fognak a magyar eü-ben a betegre úgy tekinteni, mint ügyfélre, aki szolgáltatást kap, és fizet is érte. Mert fizet, hisz a kórházak és rendelők kőkeményen beszedik a pénzt a tb-től minden egyes vizitért. Egy magánitézményben egy hasonló jelent elképzelhetetlen lenne, mert úgy hagyná ott a beteg az orvost, ha ezt művelné vele, mint eb a sz..rát. Nem hogy még fizessen is érte.

A pénteki kezelés közben átvillant az agyamon egyszer-kétszer, hogy nem jövök többet, inkább veszek mindig egy új ruhát a pénzen, amit ott hagyok. Az legalább örömmel tölt el, és nem fáj, szúr, éget. Ez volt eddig a legfájdalmasabb. Először kértem meg a kezelőt, hogy hagyja abba egy kicsit, mert nem bírom. Aztán persze miután végez egy ponttal, mindig olyan jól esik a megkönnyebbülés.

A közérzetem péntekre javult valamicskét. Tudtam enni, és minden fájdalom alább hagyott kicsit. Lehet, hogy csütörtökön a márciusi hóesés sem esett jól a belsőmnek, és így felfokozottan jelentkeztek a rossz érzések? Bár ma nem esik a hó, csak szimplán fúj a szél, és ma is nagyon vacakul vagyok. Hányinger, émelygés, fejfájás, térdfájás, derék, hát és nyakfájás. Mintha életem minden fájdalma és nyűgje most egyszerre újra előjönne, akárcsak egy színházi előadás után a színészek, akik sorra megérkeznek újra a színpadra learatni a megérdemelt babérokat és fürdőzni a tapsban. Még azok is, akik a darabban megboldogulnak. Bónusz, mintha meg akarna jönni így a ciklus közepe felé közeledve. Ráadásul eddig életemben sohasem tapasztalt ciklus közbeni apró barnázgatás jelentkezett. Soha, de soha nem volt ilyenem, leszámítva a beágyazódásos foltokat még a nyáron.

A kezelő azt mondta, hogy valószínűleg azért vagyok ennyire nyomorultul, mert beindult valami. Beindult a lusta szervezetem, ébredezik és dolgozni kezd. Elkezdi kidolgozni a mérgeket. Lehet ez izzadással, pattanásokkal is, és a mensi is egyfajta méregtelenítés. Hát mindenesetre jó jel, hogy hónapok óta nem éreztem ennyire rosszul magam, és pont a kezelések megkezdése után. Én úgy gondolom, azért ez a sok rossz érzés most, hogy hamarosan kicsattanjak az egészségtől.

És persze nem adom fel. Nem tud annyira fájni, hogy abbahagyjam. Pedig mostmár masszírozás nélkül is érzem az egyes pontokat, hogy szúrnak, égnek, vagy csak simán fájnak. Sokszor pedig forrón bizsereg az egész talpam. Na nem fogok belehalni, de jó lenne mielőbb átesni a kezdeti kellemetlen szakaszon. Folyt köv. szerdán. Addig is pihenőt kapnak a talpacskák, sőt előbányászom a talpkezelő gezemicéket a fürdőszobából, és még kényeztetem is őket, megérdemlik.

Ma egész nap extra xarul voltam. Az időközben egy napra elmúlt felfázási tünetek a talpnyomiszka utáni napon visszajöttek. Hétfőn éreztem először (na jó másodszor, az első péntek körül volt), alig vártam, hogy hazaérjünk. Forró kamillás fürdőt és kamilla teát írtam fel magamnak. Attól valamivel jobb lett, de nem az igazi. Melegítő párna a pocakra. Másnap ismétlés, harmadnapra nyoma nem volt semmiféle tünetnek. Így mentem a kezelésre, közben extrém fájdalmat éreztem a vonatkozó pontokon.

Ekkorra a kb. 5 napja kezdődött ínygyulladás is még jobban belobbant. Tegnap már zsibbadt a fél fejem tőle. Vettem rá cserszömörzés öblögetőt. Lehet, hogy a bölcsességfogam akar kibújni? Ennyi idősen? Valóban későn érő tíőus vagyok.

Hányingerem van vagy 5 napja folyamatosan. Tegnap este már annyira, hogy nem is vacsoráztam. Úgy éreztem, úgyis ott távozna, ahol bement, kár belém. Ma nem reggeliztem hasonló okoból. Aztán csak egy banánt voltam képes magamba tuszkolni, majd az ebédem leves részét. Vacsira már több is lecsúszott, de egész nap úgy éreztem magam, mint az a bizonyos tisztított széklet. A szám keserű, a fejemben meg mintha nyomáshullámok söpörnének át többször is naponta. Valóban régen voltam már ennyire vacakul. Ami fura, hogy csak testileg. Szomorú, lelombozott, negatív nem vagyok. Inkább csak bágyadt.

Azt mondják a szakik, hogy a kezelés hatására felerősödhetnek bizonyos fájdalmak, lehet hányinger, rosszullét, pattanások, furunkulus, büdös izzadás, szájszag. Csábító! :-) Azt hiszem, mostanában az embertársak messziről kerülni fognak. :-) 

Lehet, hogy elindult valami odabent? Úgy gondolom, igen. Igen és igen. Megtaláltam az utat, ami a jó irányba visz. Érzem. Tudom. És miért vagyok ebben ennyire biztos? Mert már nem azért járok a kezelésre, hogy babánk legyen, hanem magam miatt. Fáj és mégis megyek újra, mert valami odavonz. Legbelül érzem, hogy jót teszek magammal, ha járok. Ahogy azt is érzem, hogy jól tettem, hogy nem ugrottam bele a következő IVF-be. Igazából, azt nem érzem, hogy lesz IVF-em a közeljövőben, minden porcikám tiltakozik ellene.

Test-lélek-szellem harmóniája. Mandalát színezek, na jó egyet már kiszíneztem és közben meditáltam. Csuda jól esett. Gyerekkoromban imádtam színezni és rajzolni. Felnőttként meg nem csinál ilyesmit az ember, mert céltalan. Mi értelme? És pont ez a jó benne, szinezek, jól esik, és még a falra sem teszem ki a kész művet. Közben gondolkodom, vagy nem. Azon kaptam magam, hogy már nem. Meditáció után hagyom a gondolatokat elúszni, kiúszni a képből. Jönnek, mennek, aztán egyszercsak nincsenek. Szeretem a gondolatnélküliséget. Pihentető érzés. A szombat délutánom a wellness jegyében telt. 50 perc séta után ugyanennyi jóga meditációval egybe kötve (begyakorlás, először csináltam), majd 40 perc aerobic Norbival Rióban. Tusolás, dörzsizés, meleg-hideg zuhany. Mandala színezés.

Jól esett ez a szombat délután. Még az sem tudott elkeseríteni, hogy pénteken megjött (így az éber álom sztori folytatása is titok marad még egy darabig). Hiába a monstre szextúra. Kísérleteztünk. Vajon ha minden nap? Nem jött be. Aztán szombat este az én másik felem (a jobbik:-)) elment falusi, füstös buliba. A társaságot szeretem, de a helyet nem. Bent füst van és zaj, beszélgetni nem lehet. Kint meg a mínuszok röpködnek, nem nekem való. Enélkül is felfáztam valahol. :-( Áthívtam hát szomszédasszonyt, hogy csináljunk már egy laza, kúl, csajos estét. Nagyon vagány volt. :-) Öregszünk vagy mi? Na a kúlság kimerült abban, hogy ő megivott egy krémlikőrt, én meg egy deci bort, többet nem, mert már ez is a fejünkbe szállt. Közben lazán megoldottunk egy angol szövegértési tesztet, mert vizsgára készül. A csajos része az estének meg az volt, hogy járt a szánk egyfolytában. Hogy miről? Ki tudja azt már, de nyilván megoldottuk a világbékét és megváltottuk a világot.

Miközben írok, a talpam egyfolytában bizsereg. Holnap megint megyek. Már nagyon várom.

Gyors helyzetjelentés:

1. Hematológia / hemofília eredmény tökéletes. Ilyen téren semmi bajom. Sem öröklött, sem szerzett. Külön sztori lesz a rendelés.

2. Spermatogram: Bogyesznél is minden rendben. Teljesen átlagos spermakép, ami tökéletesen alkalmas a természetes megtermékenyítésre.

3. Talpak: Második kezelésen vagyok túl. Sokkal jobban fájt, mint az első. Más kezelőnél voltam.

Közben felfáztam. Két napig rohangáltam 5 percenként a klotyóra, persze a semmiért. És begyulladt az ínyem is. Már lezsibbadt tőle a fél fejem.

Na megyek dolgozni. Remélem, hamarosan tudok majd normálisan posztolni.

Túl vagyok az első kezelésen. Hát nem egy sétagalopp. A kezelő nagyon figyelmes volt. Mindig kérdezte, hogy 10-es skálán hányas a fájdalom, mit érzek, és kérte, hogy 7-8-nál szóljak. Nem mindig volt szükség a szólásra, mert a legtöbbször az ábrázatomra volt írva meg a testembe. Az arcom a fájdalomtól eltorzulhatott, az izmaim megfeszültek, néha a karomat keresztbe tettem, nagyon mélyeket sóhajtottam, és folyton vizet kértem közben. Innom kellett. Amolyan fájdalomcsillapítóként. Sokfélék vagyunk, van, aki a fájdalmak közepette is tud pl. olvasni, meg olyan is, akinek annyira kellemetlen, hogy elkapja a lábát. Én iszom meg pofákat vágok és feszülök.

Kérdezte a kezelő, hogy pajzsmiriggyel ugye van egy kis gond, és a térd izülettel is, meg, hogy ugye van itt valami aranyérféleség is. Legalábbis kezdődőben, amit pont mostanában kezdtem észlelni. Nem is igazán tudtam, mi ez a jelenség. A legeslegjobban a mellékvese és a hasnyálmirigy pontjai fájtak.

Nagyon fájdalmas volt a petefészek, petevezető, méh területe is. Igazából, majdnem minden pont, ami csak létezik a talpaimon. Két rundot tettünk mindkét tappancsomon, a lábujjaimtól a bokámig.

Kíváncsian várom a következő alkalmat. A mostani után enyhe fejfájásom lett, majd egy fél óra elteltével nagyon melegnek éreztem a talpaimat. Azóta is bizseregnek.

Az egyik legnagyobb fájdalmat a mellékvese pontjánál éreztem. A mellékvese termeli a kortizolt. Ennek a hormonnak szerepe van a tápanyagok megfelelő felhasználásában, az immunrendszer működésében, és a stressz kezelésében is. Ha a szervezet stresszhormon igénye túl magas, és ennek már nem lehet eleget tenni, akkor kortizolhiány alakul ki. A kortizolnak hatása van a nemi hormonok egyensúlyára is, mert egy kortizolkötő globulin nevű progeszteront is szállító fehérje keringeti a szervezetben. A hiány fáradtságot és ingadozó vércukorszintet okoz. A hiány kiváltója pedig a tartósan alacsony stressz és a nem megfelelő táplákozás és életmód. Ezért hát életmódváltással és relaxálással szüntethető meg a kortizolhiány.

Másrészről, stressz hatására, a mellékvese kortizolt termel, hogy energiát adjon egy esetleges "küzdj vagy menekülj" helyzetre. A nagy szocializációdásban azonban megtanuljuk, hogy nem futunk és nem harcolunk, csak  megfeszítjük az izmainkat. A baj pedig akkor van, ha ez egy állandósult állapottá válik, ha a stressz mértéke életünkben az egészséges, normál határon túlmutat, és a mindennapjaink részévé válik. Az állandó izomfeszültség a méhben is zajlik, ez pedig vetéléshez is vezethet akár, vagy egyszerűen nem ágyazódik be a megtermékenyített petesejt. Emellett a folyamatos válasz a stresszhelyzetekre tanult válasszá válik, és az emelt hormonszint általános lesz. Ettől alakulnak ki a pánikrohamok. Az erősen kalapáló szív, fájó mellkas, a légszomj, a halálfélelem, a remegés. Nem infarktus, csak egy kis pánik.

Az emelkedett mennyiségű stresszhormonok állandóan a szervezetünkben keringenek és mérgezően hatnak az agyra, a belső elválasztású mirigyekre és az immunrendszerre is. A méreganyagnak a szervezetből el kell távoznia, ezért az energiákat küld a feladat végrehajtására, és ehhez a tápanyagot más szervekről vonja el. Például a szaporító szervektől.

Mielőtt részt vettünk volna az állapotfelmérésen elkezdtem egy méregtelenítést. Közben vázlatot, bejegyzéseket készítettem ide a blogba.

Úgy döntöttem, hogy egy négy hetes kúrát kezdek el. Végig kerülendő a liszt, a cukor, az élesztő és a tejtermékek (főleg a tehéntej). Az első héten a húst kell elhagyni és a kávét. Lehet pl. tönkölykenyeret, tésztát, mindenféle zöldségeket, gyümölcsöket, magvakat és oliva, lenmag, stb. olajat fogyasztani. Májvédő és/vagy vesevédő teák javasoltak. Sok-sok víz és vitaminok. Második héten már csak gyümölcs és zöldség fogyasztható, de a zöldség még sütve és párolva is, a harmadik héten pedig már csak nyersen fogyaszthatjuk a zöldségeket és gyümölcsöket is. A negyedik hét a fokozatos visszaállás hete. Gondoltam, összekötöm a Húsvét előtti böjttel és hétfőn elkezdődött a méregtelenítés.

Már az első nap délelőttjén megfájdult a fejem. Kétlem, hogy a detoxtól, mert sok minden még nem volt érezhető belőle akkor. Aztán ez a fejfájás 3 napig kísért. Még ma is érzem tompán. Csaltam, már az első napon, mert rizst nem lehet fogyasztani, csak barna rizst, én meg azzal ettem a lecsót, és reggelire is ettem egy szelet tönkölybúzás kenyeret, amit még vasárnap sütöttem. Élesztő nélküli. Ölni lehetett volna vele. :-) Na a lényeg, délig csak gyümölcs és gyümölcslé engedett végig a méregtelenítés alatt, én meg az első napon egy picike szelet igen tömény kenyérrel indítottam. Aztán kedden már jobban bírtam a gyümölcslé és banán sormintát délig. És jött az délután meg Vargháék. Pontosabban, mi mentünk. Aztán a tanács, hogy ne méregtelenítsek. Hát abbahagytam, de azért ez az első heti táplálék javallat még nem olyan durva, hogy ne férjen bele, így próbálom ezt tartani továbbra is, kisebb csalásokkal.

Amúgy pedig nagyjából vasárnap óta masszív terhességi tüneteket produkálok. Állandóan a klotyóra járok, bár attól tartok ez azért van, mert összeszedtem valami felfázást. Aztán folyton fázok, ami lehet egy pici hő megemelkedés miatt is akár. Hányingerem van és fáj itt-ott, ahol ilyenkor szokás, és a pattanások sem jöttek a 21. napon, meg a 22.-en sem, és még a 23.-on is elkerültek. Na de aztán, mindjárt lett vagy öt minimum. Most fognak beérni, és most fog megjönni. De most nem bánom, ilyen zakkant szervezetben nem is lenne jó egy babának. Rendbe tesznek, és teszem magamat, mert a mi babáinknak ötcsillagos hotel szoba jár.

Ez a poszt sem ma indult útjára. Valamikor úgy egy- másfél hete, de a tartalmáról már tettem egy picike említést a taposás lájt sztoriban. Azóta meg voltunk a Vargha intézetben állapotmérésen, és már értem, hogy miért vagyok állandóan fáradt, szétszórt, dekoncentrált.

Elég régóta érzem, hogy koncentrálóképességem, figyelmem és emlékezetem sokszor cserben hagy. Képtelen vagyok összpontosítani, egyszerre több dologra figyelni és sokszor a memóriám sem túl jól funkcionál. Már-már kezdtem az hinni, valamiféle mentális problémám van kialakulóban.

Az összes feladatom a fejemen táncol és jókat röhögnek rajtam. Vezetni nem merek, mert ha arra figyelek, hogy piros lámpa következik, akkor a záróvonalat nem veszem észre. A munkámat iszonyú erőfeszítések árán tudom csak elvégezni, és még akkor sem hibátlanul. Ha főzök, nem tudok a tévére figyelni. Egyre gyakrabban elfelejtem lekapcsolni a villanyt az előszobában, amikor távozunk otthonról reggel. Maga vagyok a két lábon járó cunami.

Igen, írtam már hasonló érzésekről októberben is. Amikor úgy éreztem, hogy teljesen elveszítettem az életem irányítása feletti kontrolt. Nem én uraltam a cselekedeteimet, hanem ők engem. Én meg csak erősen és görcsösen próbáltam talpon maradni, és úgy cselekedni, hogy még magam is elhiggyem, csak átmeneti zavarok lehetnek, de kezemben tartom életem gyeplőit. Ugyanez az érzés kerített ismét hatalmába pár hónapja, de az is lehet, hogy igazából el sem múlt az októberi, csak nem kellett annyi mindennel foglalkoznom, és nem vettem észre, hogy változatlanul szétzuhant állapotban tengetem napjaimat.

Nos erről szólt volna ez a poszt. Aztán tegnap elérkezett az állapotfelmérés ideje. Az épület nem egy lenyűgöző valami. Olyan szocreál és picit már újabb kombo orvosi rendelő szerű intézet. Bankkártyával fizetni nem lehet. Nem is értem, azért elég nagy összegekről beszélünk. Lehet viszont elszámolni Egészségpénztárral. Megérkeztünk, mondtuk kik vagyunk, kérték foglaljunk helyet a váróban. Mielőtt leültünk volna, észrevettem, hogy a fal tele köszönőlevelekkel és baba fotókkal. Egy falrész csak ilyenekkel volt tele. Aztán máshol voltak még másfajta problémákhoz kapcsolódó levelek is. Valahogy egyből ehhez a babás szekcióhoz vettük az irányt, hogy leüljünk, mondtam is Attinak, jó helyen járunk. Még le sem tudtam tenni a hátsómat a székre, máris odalépett egy hölgy és elvitt minket egy vizsgáló szobába. Mondta, hogy akivel kezdünk, az üljön a vizsgálószékbe, a másik meg a mellette levő székbe. Egyszerű, fehér asztal volt a vizsgálószék mellett, a hölgy ott foglalt helyet. Felvette az adatainkat, az összes kórelőzményt, elkérte a leleteket, átnézte. Az én kartonom tele lett, Bogyeszé szinte üres maradt.

Beszélgettünk még az életmódunkról, és arról, hogy ők mit javasolnak, majd belépett egy fiatal, kölyökképű, vidám, mosolygós szemű, sőt továbbmegyek, olyan kis bohémtekintetű suhanc, nyújtotta a kezét és közölte, ő Vargha Attila. A nagy Vargha kisebbik fia. Egyből tegeződést ajánlott, és nekiesett a talpamnak. Nem kérdezett semmit, nem tudott rólam semmit. Vagy fél órán keresztül nyomkodta a tappancsomat, és sorolta a problémákat. Mindent elmondott, amit érzek, ahogyan érzem. Nemtommár hányas számú csigolyák. Autoimmun és daganatos, sejtburjánzásos vagy a sejtpusztulásos betegségeket nem észlelt. Belső aranyeret igen. Nem vagyok beteg, csak lelassulva működök, lassult az anyagcsere, a nyirokrendszer és az agytörzsi rész, a vérellátás is. Ezért pl. a felszívódás sem tökéletes, ami miatt hiába táplálkozom egészségesen, nem jutnak el a megfelelő helyre a szükséges tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok. A pajzsmiriggyel van egy kicsi gond,  L Tiroxint szedek, és a tohonya rendszerem miatt magam is nehézkes, lassú és fáradékony vagyok, dekoncentrált. A vérem savas. A petefészkeim és a petevezetőim pedig védekezésre rendezkedtek be, nem a női működésre. A ciszták is a lassúság jelei. Aztán még, ha nem is észlelem, van valamiféle allergiám. Csinálnak is egy allergia tesztet.  Mindennek az oka és alapja az idegrendszerem nem megfelelő működése, idegi alapon nem működök jól. Erre az egészre meg rátett még a sok-sok hormonkezelés, amivel persze nem mondtak újdonságot. Már akkor is tudtam, hogy sok lesz. Azt is tudtam, hogy mindig is rosszul kezeltem a stresszt, csak próbáltam elhitetni magammal, hogy jól megy ez nekem. Hát mégsem így van. Azt tanácsolták, a gyerkőcit most tegyük félre, nincsen készen a szervezetem rá, és ha az, ami elhangzott így igaz, akkor ezt én is belátom. A kartonom tele lett piros bekarikázásokkal, aláhúzásokkal, pöttyözésekkel, dupla vonalakkal. Úgy láttam, hogy egy előre legyártott minta lapon vannak felsorolva a masszírozandó pontok, és azon dolgozott serényen az asszisztens hölgy, míg a doki felmért, és kommentálta az érzéseket.

Bogyesz következett, 3 perc alatt végzett. Valami pici nemtommit talált nála a doki, de azt mondta, ne jöjjön masszázsra, ne foglalja az időt mások elől. Makk egészséges, a kartonján meg egy piros karika virított csupán. Kár volt a papírért. :-)

Az állapotfelmérés nekem nagyon fájt szinte bárhol nyomkodta, Bogyesznek egyáltalán nem.

Javallat, heti 3 masszázs horror áron. Másfél hónap alatt várható javulás.  Ne aggódjak, beteg nem vagyok, csak baromi lassan zajlanak odabent a folyamatok. Ne méregtelenítsek, mert így is kevés anyag szívódik fel. Táplálkozzak húsmenetesen, fehérje reggel, szénhidrát, zöldség, gyümölcs délután és este, és fontos a 70% lúgos - 30% savas étel bevitele. Ne szedjek mindenféle vitaminokat. Írt 2-3 készítményt. Folsav, halolaj, Q10 maradhat. Reggel 6 és 8 között végezzek olyan gyakorlatot, ami megindítja az izzadást. Nem kell izzadni, csak bőrnyirkosságig végezni a gyakorlatot. Aztán meleg vizes zuhany, a végén hidegre váltva. A mozgás beindítja a három ébresztő hormon termelődését, ezért fontos. Mire nem jó a Nap köszöntése? Sport, szauna, magyarul minden, ami egészséges, és amit eddig is nagyjából tettem. A táplálkozási tanácsokat nem biztos, hogy tudom tartani, reggelire csak fehérje elég uncsi. Nekem kell hozzá kis szénhidrát is meg zöldség. Asszem, nem nagyon változtatok az eddigi életmódomon, mert egészségesen élek.

Holnap megyek az első kezelésre. Nagyon várom már, mert ma tripla stressz adagot kaptam, és persze egész nap ki-be ugrándozott a gyomrom. Hiába a relaxáció, a mély lélegzet, a nyugtató teák. Remélem, és talán hiszem, hogy tudnak majd rajtam segíteni. Azért talán, mert nem tudok más lenni, mint aki vagyok, és kérdések most is vannak, és nem tudom, hogy hókuszpókusz volt az egész ott a vizsgálóban, vagy tényleg ennyire a talpukban van az egészségünk. Miért kell nekem mindent tudni? Úgy gondolom, most nem kellene a háttérrel foglalkoznom, csak hinni. Ami nagyon szimpatikus ebben a módszerben, hogy ők az egésszel foglalkoznak, nem ragadnak ki egy-egy szervet, és nem tüneti kezelést alkalmaznak. Minden kapcsolatban áll valami mással, és a szervek működése egymásra kölcsönösen és szerteágazóan hat. A nyugati orvostudomány hozott ugyan pici sikert, de esetünkben nem volt eredményes. Itt az ideje nyitni egy más irányba. :-)

El is felejtettem beszámolni a "Nap köszöntése" jóga gyakorlatról, amit minden reggel elvégzek párszor ébredés után már vagy másfél hete. Köszöntöm a napot, talán így jobban telik, mert jól esik neki, hogy nem csak belevetem magam álmosam, morcosan és szótlanul (reggel mindig álmos vagyok, és szótlan, mintha nem is tudnék beszélni), hanem üdvözlöm, és miatta érdekes pózokba vágom magam, még úgy is, hogy már jó ideje nem csak simán felébredek és kiszállok az ágyból, hanem felébredek, kihajtogatom a nyakamat, a vállamat, a derekamat, egyre gyakrabban a lábamat és karomat is, és kiszállok az ágyból. Biztosan értékeli, és cserébe derűt kapok, meg nyugalmat egész napra. Igaz?

Megfogadva a mindenféle termékenységnövelésről szóló könyvek tanácsát (mozogni kell, de nem őrült nő módjára), visszavettem a tempóból. Mókásan festhettem a taposógépen, ahogy lábaimat váltogtatva nyomkodtam a pedálokat valami irdatlan lassú tempóban. Csiga-biga az akácerdőben. Bár nem t'om a csiga tud-e lépcsőzni. Nincs is lába.

Szigorúan pulzusszámolós gépre álltam, és amint eggyel is feljebb kúszott a számláló a felső határnál, visszavettem a tempóból. Így 40 percet tapostam és csak az 5-ös szinten. Kalóriában ugyanannyi, mint a 20 perc majdnem végig 10-es szinten, de érzésben valami egészen más. Nem volt meg az az igazi mindent beleadok, kirobbanok, kiadok magamból és boldog vagyok attól, hogy képes vagyok rá érzés, és ez hiányzott. Azért jól elbámészkodtam, és a babás témákon való agyalás helyett inkább a pulzusszámommal voltam elfoglalva, mivel egy ideje egy dolognál többre képtelen vagyok koncentrálni. A pulzusszámláló figyelése meg a taposás ráadásul már egyszerre két dolog, így ebbéli kapacitásaim bőven kimerülnek.

Eredetileg kocogni szerettem volna, de az összes gép foglalat volt. Gondoltam, megvárom míg egy megürül, addig bemelegítésként taposok. Aztán annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy mindig csak arra lettem figyelmes, hogy egy futógép éppen futót cserél. Nolám, milyen jó is lenne, ha visszatérne női képességem és több szálat is tudnék követni egyszerre. Lemaradtam szinte az összes futógépről. Akkor meg már úgy voltam vele, mindegy.

Vargháék hívtak, kedden megyünk állapotfelmérésre. Úgy örültem míg nem beszéltem egy kolleginával, aki fogalkozik reflexológiával és energia áramlásokkal is. Mivel szakmabeli, hallott már Vargháékról. Azt mondja, egy ideológiát épített a bölcs doki a reflexológia köré, és ezt adja el sok pénzért. Ez nem zavar, taplmasszázst akarok, azt kapok. Ideológiát meg vagy elfogadom, vagy nem, vagy csinálok magamnak. Úgy tudja, borzasztóan keveset fizetnek a kezelőknek, ezért nagy a fluktuáció, de hiszi, hogy jó lesz, ha megfelelő kezelőhöz kerülök/kerülünk.

A méregtelenítéssel sehogy sem állok. Sorra jönnek a családi jeles napok, és olyankor eszik és iszik a magyar. Nem mondhatnám, hogy mértéktelenül és egészségtelenül, de a merégtelenítéstől vajmi távol áll akár egy szelet háromszoros élvezet is vagy 2 dl bor és 2 jéger. Mindez egy napon ebédtől vacsoráig múlt hét szombaton. Aztán vasárnap még rátöltöttem újabb 2 dl bort. A jéger addigra elfogyott. (Visszaolvasva, úgy írok erről, mintha legalábbis fél üveg keserédes nedűt, és egy üveg bort tuszkoltam volna magamba egy délután lefolyása alatt....Ami valóban mennyiség, de a két jéger és a 2 dl bor? Na nekem már az is mennyiség). 

Szombaton Marconkánkat ünnepeljük, merthogy már egy éves. Bizony. Tavaly ilyenkor kezdtem el szedni a fogigátlót nagy titokban. Amikor nekem megjött, akkor született Marci. És sokáig csakis ő tudott Attin és rajtam kívül a dologról. Na de visszakanyarodva, nem sérthetem meg az ünnepeltet azzal, hogy a partiján nem fogyasztok. :-). Óvatos leszek, ígérem!

Tegnap céges partnervacsorára voltam hivatalos, és kedves beszállítóink sem méregtelenítő búzafűlével próbáltak minket megnyerni maguknak újabb száz megrendelés erejéig. Ennek ellenére volt hal kínálat, sok zöldséges saláta, a kedvencemmel fekete olivabogyóval. Tonnaszámra eszem mostanság. Lehet bogyó mérgezést kapni? Sajttorta és eper-citromkrém. Aztán finom fehér bor. Hihetetlen, hogy pici kis 3 dl bor már mennyire fejbe tud ütni, na jó, 1 is.  Nem is akartam én ennyit inni, de valahogy a poharam sohasem akart kiürülni. Gyanítom, a pincér folyamatosan töltögette, amikor épp nem figyeltem. Ráadásul, annak ellenére, hogy nem is ettem túl sokat, hanem inkább mindenből 1-2 falatot kóstolónak, mégis úgy éreztem szétfeszít a kaja odabent. Hazaérve az álmosságtól ájultan zuhantam az ágyba 11-kor. Lássuk be, azért nem egy olyan kései idő ez, hogy az ember lánya szédelegve térjen nyugovóra miatta.

Az este kíválóan alklamas lehetett volna a gyerekdolog kikapcsolására. IT terület, csupa pasi. Igazából 3 nő volt a társaságban a hoszeteszeket leszámítva. Rajtam kívül a beszállító partner kapcsolattartó, és egy pocakos kismama...Messze került tőlem, párszor láttam csak, és meg is feledkeztem róla. Remek műsorral szórakoztattak minket. Egyik kedvenc stand up -osom lépett fel, és jó kis pasis témákkal készült, mivel tudta milyen környezetben lép fel. Nagyon jól szórakoztam, ahogy a férfiak nők melletti teszetoszaságáról alkotott karikatúráját előadta.

Aztán vasárnapra moziprogramot tervezünk. A mozizás még a szülinapi wellnesszről húzódik. A Valetin napot néznénk meg. Akkor még aktuális is lett volna, de Zalakarostól a legközelebbi valamirevaló mozi - ahol adták is a filmet - Zalaegerszeg, 53 km. A hatalmas hóesésben meg nem indultunk útnak, amúgy is sok az az 53 km. Most következik hát a pótlás. Moziban meg nacsoszt kell enni sajtszósszal (telis tele E-kkel) és kólával. Idejét nem tudom, mikor ittam utoljára kólát, de már nagyon várom, meg a nacsoszt is. Legalább lesz miért detoxikálódni.

Detoxikáció. Úgy hangzik mintha alkohol és bűnös étel túladagolásban fetrengve és elalélva vonulnék be valami kijózanító intézetbe. Pedig csak gyereket akarok, és sokaknak - nagyon sokaknak - az én életmódom is egy egészségbomba lenne tovább fokozás nélkül. Na jó, ezen már túl vagyok. Nekem többet kell tennem és kész. Asszem március 1 lesz a kezdő napja a szigorításnak, persze, ha addig ki tudom dolgozni a tisztítókúra lájt programot. Jól jön a Húsvét előtti böjt időszak. Összekötöm. Sima léböjtbe nem merek belekezdeni, nagyon kemény. Zita West méregtelenítő ajánlata kicsit enyhébb, szerintem kezdésnek jó lesz. Aztán újra írni fogom az excelem-ben az elfogyasztott ételeket, italokat és kalóriákat.

Az energiaáramlásokról, és Csiről szóló ismereteim megrekedtek valahol az alapoknál, azt sem ártana folytatni.

Teendő tehát van, csak győzzem idővel. Mert a becsület kopik, a munka meg nem halad, vagy hogy is mondják. Na lépek is dolgozni.

Hol is tartottunk pár napja? Eggyé válnak és egy egészként elkezdenek osztódni, és osztódni és még, és addig, amíg szederre emlékeztetnek. Gyönyörű érett szedrekre, amik időközben nem csak az osztódásban de a távolságban is nagy utat tesznek meg. Útközben mókáznak, fogócskáznak, versenyeznek, és segítik egymást, ha kell. Igazi jótestvérek módjára. Elvándorolnak az alagúton keresztül a völgybe, ahol egy gyönyörű pihe-puha, piros, bársony kanapé várja Őket a virágos rét közepén, hogy belehuppanjanak, játszadozzanak, ugrándozzanak rajta. Egyszercsak az immár sokszáz bogyócska csoportokba tömörül, hogy ezentúl munkamegosztásban egymást és a másik csoportokat is támogatva élejenek tovább és fejlődjenek. A szedrecskék üreges bogyókká válnak és már érzik, hogy további átalakulásaikhoz biztos támaszra van szükségük. Egy olyan helyre, ahol nyugodtan koncentrálhatnak a rájuk váró hatalmas feladatokra, ahol biztonságban érezhetik magukat és ahol vigyáznak rájuk, óvják és szeretik őket. A kanapé pedig csábító, puha, meleg. Az ugrándozás és játszadozás helyett ezúttal a bogyók belefúrják magukat az ígéretesnek tűnő lakhely falába, és belül megtalálják azt a biztonságot, amit kerestek.

Sohasem gondoltam, hogy ennyire fogok tudni örülni egy negatív tesztnek. Tegnap este a teszt csík sokkal halványabb lett, mint a kontrol csík. Cervix cucc még mindig nem tojásfehérjére emlékeztetett ugyan, de fene bánja. Talán pont akkor nem csekkoltam, amikor az volt. Azért elég bizarr a munkahely mosdójában két borzasztóan fontos míting között méhnyaknyák mintát vételezni és tanulmányozni. Ezenkívül az enyhe mensis érzés is talán azt igazolja, hogy az történik odabent, amit nagyon szeretnék, hogy történjen.

Na, az enyhe mensis érzés a fenti reggeli bejegyzés óta nem múlt el, sőt a nap folyamán néha olyan volt, mintha mentem meg akarna jönni. Fura. Középidőben nem ilyet szoktam érezni. A hányinger is borzasztó. Aztán a tünetegyüttes még kiegészült egy derék és hátfájással. Na most? Asszem hétfőn telefon Másiknak, Euthyrox okozhatja-e a hányingert? Lehet, csökkenteni kellene az adagomat?

Holnap és holnapután vendégek jönnek, így a készülés teljesen le fog foglalni, remélem eltereli végre a gondolataimat a babáról. Szülinapom okán érkezik saját családom, aztán meg Atti családja. Kaja egy része már előkészítve, sőt a vörösboros borjú pöri meg a Háromszoros élvezet már kész is. Többi husi meg páclében úszik. A hal hamar kisül, a tejszínes brokkolis, karfiolos színes orsótészta pedig szintén a hűtőben figyel. Az utóbbi kettő leginkább miattam. Bár a legutóbbi vendéglátásnál is a rákapott a család az én egészséges kajáimra, mondván megkóstolják, aztán meg is ették :-) így most jobban készülök. Valóban nem gondoltam volna akkor, hogy szeretni fogják azokat az ételeket, így most számításba veszem azokat a családtagokat, akik érdeklődést mutathatnak a hal meg a tészta ily szokatlan formája iránt, és nekik is készítek.

Az ajándékom is ott figyel már a konyhapulton, mert régóta vágyom egy gyümölcs és zöldség centrigugára és/vagy présre, és ehhez kértem hozzájárulást. Nagyon bírom a masinát. :-) Már csak ránézni is csupa egészség! :-))))))