Napló

Fél1-től fél2-ig voltam hivatalos. Odaértem 1 óra 10 percre. Rutinosan sorszámot húztam a regisztrációhoz. Gyorsan szólított a gép, bejegyeztek. Külön kértem, ne a hematológiára, hanem a hemofíliára, mert múltkor is elcs...szték. Közölte a kedves hölgy, hogy el sem tudja rontani, mert benne vagyok a gépben. Felmentem, és beálltam a fenti regisztrációs sorba, illetve én alkottam egyedül a sort, a regisztrációs szobában meg senki sem volt. A váróban annál többen ücsörögtek, elég megfáradtnak és türelmetlennek tűntek. Előkerült az asszisztens, megkérdezte a nevemet mondta, bevisz a gépbe. Szuper. Ekkor megjelent a kijelzőn a 290-es szám. Az enyém a 292-es volt. Megörültem nagyon, mire a hölgy közölte, foglaljak helyet és türelem, még a délelőttiek várakoznak a sorukra. Mutattam a sorszámomat, meg a kijelzőt, értetlenkedtem. Közölte, az mindegy. Attól függ, melyik ablakban regisztrálak odalent, de nem jelent semmit.

Előszedtem hát a laptop-omat, és számoltam az amortizációt. Határidős munkám volt, a határidő meg már lejárt. Így legalább gyorsan telt az idő, mígnem 2 óra 25-kor megjelent a kijelzőn a 292-es szám. Fogtam a notebook-ot, a kabátot, a táskát és bebillegtem a rendelőbe. A doki sehol, az asszisztens üdvözölt. Lecuccoltam, laptopot kikapcsolás nélkül összecsuktam és eltettem a vadi új malaclopó táskámba. Imádom, mindent elnyel, aztán semmit sem találok benne, amikor éppen kellene. De vissza a sztorihoz. Megérkezett drága jó Nemes dokotor is, köszönt, leült, és mintha nem is hozzá érkeztem volna, valami levélfélét pötyögött a notebook-ján. Kisvártatva beviharzott két doktornő, és valami konferenciáról magyaráztak. Hogy ők is mennének, vagy nem ők, vagy valaki más. És kitől kell engedély, meg ki kit helyettesít és meddig, és ki nem dolgozik akkor majd egy hónapig, és egyáltalán mik az időpontok. Nem, nem Brüsszel, Buanos Aires, de lehet Brüsszel is. Nemes nézegetett valami papírt, nagy nehezen kiszúrta az időpontokat. Újra végigszaladták a mondókáikkal az előző köröket, mintha ott sem lennék. Szinte leültek az ölemebe, mintha láthatatlanná tévő köpenyt húztam volna magamra, és szabad lenne a szék. 2 óra 35 perc volt, mire sikerült mindent tisztázni és tízszer átbeszélni. A két dokinő amilyen lendülettel beszáguldott, úgy távozott is. Időközben elővettem én is újra a laptop-om, kicsit csinosítgattam még a számokon és kihasználva az időt kikapcsoltam. Nem kellett volna még.

Az asszisztens közben eltűnt, Nemes meg amúgy is lesz..rta, hogy ott ülök, és befejezte az elektronikus levelet, amin már akkor is dolgozott éppen, amikor a kolleginák berobogtak Buanos Aires ügyben. 2 óra 40 perckor megjelent az asszisztens. Nemes nyugtázta, hogy végre, akkor ő most diktál. Előtte még elküldte az üzenetet, amit írt. Diktálás kezdődött, eljutotottunk a Szülészeti -ig. Megcsörrent a telefon. A jó doki mondta "Jó napot! Dehogy zavar. Úgyis olyan ritkán hallom a hangját!". Ezen a ponton már készültem megkérdezni, hogy mégis milyen jogon szórakozik ő az én időmmel. Mit gondol, itt rajta kívül más nem lehet fontos? Aztán végül úgy döntöttem, úgysem jövök ide többet, és inkább csak mosolyogtam az egész idióta helyzeten. 2 óra 45 perckor Nemes lediktálta az asszisztensnek:

"Szülészeti anamnézisből 2 ízben sikertelen IVF , I.grav. 2009 május s 10 missed ab., és II.grav. 2009 s 6 sp ab emelendő ki. Családi és korábbi egyéni anamnézise fiatalkori thromboembóliás epizódot nem tartalmaz. Elvégzett vizsgálatainkkal familiáris thrombophilia, antiphospholipid szindróma, systemás autoimmun folyamat fenállása nem volt igazolható. VIII F:C a norm. tartományban.További rutin és immunológiai laboratóruimi paramétereiben említendő eltérés nem volt."

A papírt kinyomtatták, mondták, írjam alá. Tollat nem adtak, eltűnt. Mint utóbb kiderült a konferenciás dokinők lenyúlták kiviharzás közben. Az asszitens utánament és visszahozta, a kezembe nyomta, én meg szignóztam.

2 óra 53 perckor megkérdeztem a dokit, hogy amit itt aláírok, mit jelent emberi nyelven. Nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy semmit. Pontosabban, semmi bajom. Akkor jó, mehetek, viszonlátás.

Pontosan 30 percet töltöttem a rendelőben és 70-et bejelentkezéssel meg várakozással. A rám szánt idő ebből 5-7- perc volt. Miért nem lehett ezt kipostázni?! Ha meg már odahívják az embert miért viselkednek vele úgy, mintha nem is lenne ott? Mi jogosítja fel őket arra, hogy várakoztassák a pácienst? Biztos vagyok benne, hogy a többi betegnél is hasonló forgatókönyv zajlik. Ezért van bent mindenki fél órát, és ezért várakoznak türelmüket veszítve a délelőttiek fél2-kor még a hemofília előtt. Tiszteletlenség, és felsőbbrendűséget sugárzó viselkedés. Hiába az új, szép, modern technikával felszerelt épület. A benne dolgozók még a szocializmusból maradtak ott. Szemléletük még a jól bevésett "Érezze magát megtisztelve a páciens, hogy egyáltalán foglalkozunk vele!"

Sajnos a magyar egészségügynek csak egy full agymosás segítene, amivel beleivódik a fejekbe, hogy a páciens fizető vendég az intézményben. Mikor fognak a magyar eü-ben a betegre úgy tekinteni, mint ügyfélre, aki szolgáltatást kap, és fizet is érte. Mert fizet, hisz a kórházak és rendelők kőkeményen beszedik a pénzt a tb-től minden egyes vizitért. Egy magánitézményben egy hasonló jelent elképzelhetetlen lenne, mert úgy hagyná ott a beteg az orvost, ha ezt művelné vele, mint eb a sz..rát. Nem hogy még fizessen is érte.