Ma egész nap extra xarul voltam. Az időközben egy napra elmúlt felfázási tünetek a talpnyomiszka utáni napon visszajöttek. Hétfőn éreztem először (na jó másodszor, az első péntek körül volt), alig vártam, hogy hazaérjünk. Forró kamillás fürdőt és kamilla teát írtam fel magamnak. Attól valamivel jobb lett, de nem az igazi. Melegítő párna a pocakra. Másnap ismétlés, harmadnapra nyoma nem volt semmiféle tünetnek. Így mentem a kezelésre, közben extrém fájdalmat éreztem a vonatkozó pontokon.
Ekkorra a kb. 5 napja kezdődött ínygyulladás is még jobban belobbant. Tegnap már zsibbadt a fél fejem tőle. Vettem rá cserszömörzés öblögetőt. Lehet, hogy a bölcsességfogam akar kibújni? Ennyi idősen? Valóban későn érő tíőus vagyok.
Hányingerem van vagy 5 napja folyamatosan. Tegnap este már annyira, hogy nem is vacsoráztam. Úgy éreztem, úgyis ott távozna, ahol bement, kár belém. Ma nem reggeliztem hasonló okoból. Aztán csak egy banánt voltam képes magamba tuszkolni, majd az ebédem leves részét. Vacsira már több is lecsúszott, de egész nap úgy éreztem magam, mint az a bizonyos tisztított széklet. A szám keserű, a fejemben meg mintha nyomáshullámok söpörnének át többször is naponta. Valóban régen voltam már ennyire vacakul. Ami fura, hogy csak testileg. Szomorú, lelombozott, negatív nem vagyok. Inkább csak bágyadt.
Azt mondják a szakik, hogy a kezelés hatására felerősödhetnek bizonyos fájdalmak, lehet hányinger, rosszullét, pattanások, furunkulus, büdös izzadás, szájszag. Csábító! :-) Azt hiszem, mostanában az embertársak messziről kerülni fognak. :-)
Lehet, hogy elindult valami odabent? Úgy gondolom, igen. Igen és igen. Megtaláltam az utat, ami a jó irányba visz. Érzem. Tudom. És miért vagyok ebben ennyire biztos? Mert már nem azért járok a kezelésre, hogy babánk legyen, hanem magam miatt. Fáj és mégis megyek újra, mert valami odavonz. Legbelül érzem, hogy jót teszek magammal, ha járok. Ahogy azt is érzem, hogy jól tettem, hogy nem ugrottam bele a következő IVF-be. Igazából, azt nem érzem, hogy lesz IVF-em a közeljövőben, minden porcikám tiltakozik ellene.
Test-lélek-szellem harmóniája. Mandalát színezek, na jó egyet már kiszíneztem és közben meditáltam. Csuda jól esett. Gyerekkoromban imádtam színezni és rajzolni. Felnőttként meg nem csinál ilyesmit az ember, mert céltalan. Mi értelme? És pont ez a jó benne, szinezek, jól esik, és még a falra sem teszem ki a kész művet. Közben gondolkodom, vagy nem. Azon kaptam magam, hogy már nem. Meditáció után hagyom a gondolatokat elúszni, kiúszni a képből. Jönnek, mennek, aztán egyszercsak nincsenek. Szeretem a gondolatnélküliséget. Pihentető érzés. A szombat délutánom a wellness jegyében telt. 50 perc séta után ugyanennyi jóga meditációval egybe kötve (begyakorlás, először csináltam), majd 40 perc aerobic Norbival Rióban. Tusolás, dörzsizés, meleg-hideg zuhany. Mandala színezés.
Jól esett ez a szombat délután. Még az sem tudott elkeseríteni, hogy pénteken megjött (így az éber álom sztori folytatása is titok marad még egy darabig). Hiába a monstre szextúra. Kísérleteztünk. Vajon ha minden nap? Nem jött be. Aztán szombat este az én másik felem (a jobbik:-)) elment falusi, füstös buliba. A társaságot szeretem, de a helyet nem. Bent füst van és zaj, beszélgetni nem lehet. Kint meg a mínuszok röpködnek, nem nekem való. Enélkül is felfáztam valahol. :-( Áthívtam hát szomszédasszonyt, hogy csináljunk már egy laza, kúl, csajos estét. Nagyon vagány volt. :-) Öregszünk vagy mi? Na a kúlság kimerült abban, hogy ő megivott egy krémlikőrt, én meg egy deci bort, többet nem, mert már ez is a fejünkbe szállt. Közben lazán megoldottunk egy angol szövegértési tesztet, mert vizsgára készül. A csajos része az estének meg az volt, hogy járt a szánk egyfolytában. Hogy miről? Ki tudja azt már, de nyilván megoldottuk a világbékét és megváltottuk a világot.
Miközben írok, a talpam egyfolytában bizsereg. Holnap megint megyek. Már nagyon várom.
Utolsó kommentek