Napló

Felülvizsgálaton voltam a nagy Vargha idősebbik fiánál. Diagnózis: endokrin rendszer működése helyreállt, tulajdonképpen egészséges vagyok. A nyirokrendszer és a női szervek még küzdenek kicsit. Szerinte egy hónap heti kettő kezelés után leállhatok, és már most írhatok a gólyának, és amin ők nem tudnak 100%-ban segíteni: NO STRESS, NO MAXIMALIZMUS.

Teljesen jó az időzítés, mert pont így terveztem. Még július végéig járok, aztán augusztus 2-án megyek a nagy Varghához.

Év végéig adunk magunknak időt, na nem a gyerekgyártás lesz a fő cél, hanem, hogy csak éljünk, boldogan. Aztán a következő évet IVF-fel kezdjük. Hosszú utunk során, ami a családhoz vezet, talán először érzem ilyen biztosan, hogy most a jó irányt választottuk.

Szombaton délelőtt azt hiszem fél12-kor lesz Vargha az Echo TV-n, a Mozaik című műsorban és ezúttal a meddőségről és annak kezelésről lesz szó. Itten található a film:

http://www.echotv.hu/20100621_mozaik.html

Nehéz megérteni a módszer lényegét, vagy csak én vagyok borsónyi agyú, csekélyértelmű nőszemély, de azért azt érzem, hogy jól vagyok. Sokkal jobban, mint, amikor az intézetbe kerültem. Egy három órás takarítás pl. meg sem kottyan. Nem fáj a hátam, a derekam, a vállam, és még csak nem is zihálok, miután felporszívóztam és felmostam a házat.

Helyzet vátozatlan. Itt-ott fáj még, néhol nagyon, de sokat javult. Holnap megyek felülvizsgálatra. Kíváncsi vagyok, mit mondanak. Azért ha belegondolok, hogy az első kezeléseken hogyan reagáltam, és most milyen nyugodtan ülök a székben szinte végig, hááát...nagy a különbség. Az izgómozgó, sziszegő, jajgató, fájdalomtól grimaszoló lányból egy nyugodt rezzenéstelen arcú nőcivé váltam. Lehet, hogy megszoktam? Vagy már tényleg nem olyan fájdalmas? Lehet, hogy előbb-utóbb Buddhává válok?

Az életkedvem mindenesetre töretlen, energiáim átlagosak. Nem kitörőek, nem nullák. Bár jelen időjárási viszonyok között ez már nagyon jónak számít nálam. Ja, és nem szedek ám vitaminokat már hónapok óta. Semmit. Pontosabban, épp most kezdtem újra.

A kezelőm javaslatára fel fogom hívni Gyuri bácsit, a füves embert. Tanácsot kérek tőle hormonhelyzet javítására és ciszták felszívódásának elősegítésére szolgáló gyógyfüvekről.

Aggódtam kicsit hétfőn, hogy most akkor visszakerülök a szadistához (:-)), mi lesz velem? Jaj, jaj! Semmi. Nem haltam bele, de még a csillagok is eltűntek. Normális, elviselhető a fájdalom. Beszéltem, beszéltem és hallgattam és szinte észre sem vettem, hogy közben a talpamat nyomkodják. Fáj még, persze, hogy fáj, de már sokkal kevésbbé. 3-4 kritikus, érzékenyebb pont van, de azt hiszem, haladok. A héfői és a szerdai kezelés is nagyon bíztatóan alakult. Szerdán a pajzsmirigy pontnál a kezelőm szó szerint szisszent egyet a fájdalomtól, amit az erőkifejtés okozott neki. Nekem meg nem is fájt.

Július végéig tervezek járni. Közben lesz egy felülvizsgálat kedden és majd augusztus 2-án megyek a nagy Varghához, hogy gyógyulttá nyilvánítson.

Azt nem tudom, hogy a kezelés hatása-e, de meglepően jól tűrtem a hőséget múlt héten. Pedig általában nehezen viselem. Az egyik vacsoránál Kincs meg is jegyezte, hogy milyen hideg az arcom, a karom és még a combom is ebben a hőségben. És valóban, ő sütött, olyan meleg volt a bőre, én meg igencsak hűvöskés voltam.

Illyés Gyula: Látogatók

Irok. Bejön a halszag. "Jó napot"

- szól némán, orromba, tüdőmbe,

egyenest szívembe köszönve -

"a tó küld: hogy vagy?" - Megvagyok.

Sürget az asztalon a munka,

De nem dolgozhatom.

Új vendég. Gomba-szag? A hegy mögötti

erdő lép be az ablakon.

Aztán, fülig szerelmi lázban

egy jegyenye, szinte dadog.

Egy szántóföld, harsány-vidáman:

tavaszra friss trágyát kapott.

Venyige-füstjével egy kémény.

Bőgve a szomszéd tehene.

Aztán a rét minden fűszála,

ég minden fellege,

s oly testvérien magyarázzák,

hogy élni jó és kell s lehet,

hogy szemem alig tartja vissza

válaszomat, a könnyeket.

Már egy hete ragyogó időnk van (ma már túlságosan is ragyog), de előtte kaptuk ám az égi áldást rendesen. És ami nekünk jutott az semmi, mert mi csak levertek, fáradtak, álmosak, rosszkedvűek voltunk egész nap, esetleg épp hazafelé menet leszakadt az ég, és az öt centis vízben nehezen evickélt tovább az ember vagy a cseresznyefákról lepotyogott a termés, nem pirult meg az eper. És valóban, mindez semmi. Mert az elmúlt hetekben emberek az otthonaikat veszítették el a víz miatt. A víz, ami csak jött, majd győzött. Mindenek felett. Nem kímélt embert, állatot, házat, autót, lelkeket.

A múlt héten egyik este a híradót néztük, és elsírtam magam. Nem bírtam tovább, napok óta néztük a szörnyű képeket és hallgattuk az elkeseredett beszámolókat, én meg folyton csak nyeltem a könnyeimet. Már mégis milyen béna dolog mindenen bőgni? Hát az a szerda betett, nem érdekelt, elsírtam magam. Picsogtam egy darabig és elhatároztam segítek még egy kicsit a magam módján. Lehetőség sokféle és szinte szembe jönnek velünk. Vannak számlaszámok, segélyszervezetek, segély telefonszámok, községünkben is lesz gyűjtés, aztán lehet menni segíteni házat építeni, és még sorolhatnám. Jó lenne, ha mindenki adna egy kicsit magából. Amit és amennyit tud. Akkor talán hamar reményre, otthonra és mosolyra találnának újra azok az emberek is, akik a legnagyobb károsultjai ennek a végeláthatatlan esőzésnek.

Nem volt még időm posztolni a múlt heti második kezlésről, pedig fontos mérföldkő lehet. Miért is? Mert közben csak beszéltem, beszéltem és beszéltem és szinte észre sem vettem, hogy fáj. Na jó, az őszintét megmondva, a kritikus pontok igenis fájtak, de az egész összességében sokkal-sokkal jobb volt, mint eddig bármikor.

A héten a kezelőm szabadságon volt, és egy másikhoz kerültem két nyomiszka erejéig. Olyan fura, hogy ahányan vannak, annyiféle technikával dolgoznak. Kinél itt fáj jobban, kinél ott. Évinek arany keze van, és nagyon aranyos lány. A gerincvonal sokkal jobban fájt az ő kezeiben, de az összes többi viszonylag kellemes volt. Azért, ő sincs erő hiányában, igenis megéreztem, csakhogy a fájdalom, már nem tart olyan sok ideig.

Lehet, hogy a talpi pontok egyre nagyobb érzéketlenségének kialakulásában szerepe van az új papucsomnak is? Igazi szocreálos, gyerekkoromból emlékszem rá, a Massipunkt papucs. Eleinte alig bírtam magamon tartani. Ma már ebben takarítottam és nem negyed óráig tartott.

Kíváncsi vagyok a jövő hétre, amikor is visszatérek saját különbejáratú erős kezű kezelőmhöz. Remélem, a javuló tendencia nem szakad meg.

Furcsaság, hogy a ciklusom 9. napja óta olyan érzésem van, mintha meg akarna éppen jönni. Persze, nem jön, de nem is értem ezt az érzést és nem is tudom hová tenni. Jobb lesz nem is fecsérelni rá a szót. Majd elmúlik.

A héten láttam egy lányt a liftben a cégnél, valahogy hirtelen neki is egy csinos kis pocakja nőtt. Minden nap szembesülök egy-egy újabb pocakkal. Miért tűnik úgy, hogy erre a dologra rajtam kívül mindenki képes? Persze az én drága férjem, a racionalista, egyből helyre tett. Ha valakinek nem lehet, arról úgysem fogok tudni, ergo nem biztos, hogy én vagyok az egyetlen. Igaza van. Ezt a kis szösszenetet nem is ragoztuk tovább sem szóban, sem gondolatban.

Nem volt egy vidám hangulatú esemény ez a mai talpak. Kb. a harmadánál elkezdtem piyeregni, és szépen csendben szinte végig itattam az egereket. Olyan nagyon fájt. Na nem a fájdalom hozta elő a könnyeket, hanem a tehetetlenség, a reménytelenség és a bénaság érzése. Hogy én még erre is képtelen vagyok. Mármint, hogy elérjek egy olyan szintre, hogy nem fáj ilyen nagyon. Persze az is lehet, hogy nem képtelen, hanem türelmetlen.

Olvastam a leveleket a falon, és bizony a többség átlagban 4-5-6 hónapig járt kezelésre. Én ma kezdtem a 4. hónapomat. Elbizonytalanodtam. Nem tudom, érdemes-e? Folytassam-e? Lesz jobb? Vagy alkalmatlan vagyok gyógyulás bármilyen irányból megközelített formájára?

Közben legalább 12 pattanás lendült orv támadásba az ábrázatomon és a 31.-32. napon Őméltósága is megérkezett. Igen gyéren. Teszem hozzá. Ami aggaszt egy kicsit.

A munkahelyen uszkve 4 pocakkal szembesültem 10 perc leforgása alatt, és kissé unom már az ebédelés közbeni terhességi érzésekről szóló beszélgetéseket is. Persze, nyilvánvalóan, ha én tolnék egy akkora pocakot magam előtt, nekem sem lenne más témám. Irigy dög vagyok. Vagy nem is irigy és nem is dög, csak egy három és fél éve gyerekre vágyó nő, aki úgy próbálja az életvidámságát és optimizmusát szinten tartani, hogy menekül bizonyos pocakok és emberek elől? Homokba dugott fej, de hisz nem ártok vele senkinek. Gyerekem lesz, ebben szinte biztos vagyok, és talán ezért is könnyű most az elfogadás felé irányítani a csónakot. Csak nem akkor, amikorra én terveztem....addig is, élvezzük, amit ad az élet. Há' nem? :-) 

Hívott egy kedves barátnő, aki ma volt endokrinológusnál. A nagytudású doktor ránézett, beszélgetett vele egy kicsit, közölte vele, hogy túlsúlyos, és valószínűleg PCOS-es, de menjen el terheléses cukor és inzulin vizsgálatra, aminek az eredményét szeptemberben megkonzultálják majd, addig is fogyjon le. Még jó, hogy vannak orvosok.

Ne tévesszen meg senkit ez a kis szösszenet, jól vagyok. Sírós napok vannak, meg érzékenyebbek is. Tudjuk mind, hisz nők vagyunk. Pasik bocs, ti nem tapasztaljátok közvetlenül, de ha van egy asszonka mellettetek, nagyjából tudjátok, hogy havonta egyszer pár napig mintha nem az a nő ébredne mellettetek, akit megszerettetek és elvettetek, hanem egy hisztáriás sárkányfajzat bőgőmasina. Dolgoznak a hormonok. Holnapra, de legkésőbb szombatra huss elszáll a felhő az égről. És szó szerint! :-)

Jut eszembe, talán már holnapra is. Biztosan jobb lesz a hangulatom. Ugyanis jön a redőnyös. Lesz redőnyünk meg szúnyoghálónk mindenhol. És leszedem végre a négy év alatt igencsak megunt sötétítő függönyöket, aztán később - de hamarosan - a barackos árnyalatú organza függöny is megy a szekrénybe tartaléknak, hogy átadja helyét az új hófehér ablakdíszeknek. És a konyhából is lekerül a szalagfüggöny (ami tetszik egyébként, csak folyton útban van), és az ablakok szép kis vitrázs függönyöket kapnak. :-)

Eltelt. Ugyanúgy, mint a többi. Nevetve, vidáman, jajongva, sziszegve, néha kissé eltorzult arccal.

Közben egy fontos munkahelyi ügyben intézkedtem folyamatos telefonálgatással. Persze, ezt az égető problémát pont ebben az egy órában kellett megoldani. Se előtte, se utána. Sebaj. Előfordul. És én azon szerencsések közé tartozom, akik nyugodtan végezhetik a dolgukat. Humánus, jófej főnökük van és rugalmasan kezelhetik a saját időbeosztásukat. Persze, a munkát itt is el kell végezni. A munkaadó multi nagylelkű és a légkör is szuper. Ennyi néha igazán belefér. Nemde?

Helyzet változatlan. Fáj, fáj, fáj.

Csütörtökön. Qva car volt. Az egész égbolt a szemem előtt ugrált, és igen, egyszer elkaptam a lábam. Erről ennyi elég is.

Sok kihagyás után kedden voltam ismét. Jó hangulatban telt - ahogy szokott - csacsogtunk (tam), beszélgettünk. A félelmeimről, a félelmekről úgy általánosságban, meg egy rakár vidám dologról. Fájt, még mindig. Leginkább a belek, a hasnyálmirigy és a női szervek. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok....a szemem előtt kezelés közben. Nahát ragyognak, de egyre kevesebb ideig. Már nem ugrok és szisszenek minden nyomásnal. Mondjuk a kezlés 1/3-a semmilyen, 1/3-a elviselhető és 1/3-a borzalmas.

Be akartam jelentkezni júniusra már csak heti egy alkalomra. Hát kérem, ilyen nincs. Ha valakinek kezelésre van szüksége, az menjen kétszer. Aki egyszer járna, annak már nem is kell a terápia, és ne foglalja mások elől a helyet. Ez az új szabály. Ez van, ezt kell szeretni. Kértem minden hétre két időpontot végül, majd meglátom, kell-e.

Tisztulok. Persze az elmúlt két hétben magamba szórt mérgek után már vagy 4 napja ismét nagyon figyelek arra, hogy mit és mennyit eszem. Le is szaladT egy kiló. Pattanások most csal el-elvétve, de vannak. Másnaposság érzés múlófélben. Tüdőből felszakadó nyák folyamatos. Reggel köhögés és orrfújás. Épp erről volt szó hajnalban a "Két testőr"-ben. Lándzsás utifű szirupot kellene szereznem.

Röviden összegezve: a béna időjárás ellenére viszonylag jól vagyok, alapvetően energikus, összeszedett, koncentrált. Legalábbis sokkal jobb a közérzetem is és a hangulatom is, mint amikor elkezdődtek a kezelések.

Kedden jártam az intézetben. Fáj....még mindig. Azért az már némi optizimusra ad okot, hogy egyes pontok határozottan nem fájnak vagy érezhetően kevésbbé.

Az aznapi elmélkedés a félelmekről szólt. Történt, hogy hétfőn el kellett menni Kincs autójáért a szerelőhöz. Logikus, ha már nekem is van egy kiskocsim, elviszem. Ja, csakhogy hónapok óta nem vezettem, és amikor vezettem, akkor is állandóan frászban voltam, amikor kormányt fogtam a kezemben, mert féltem. Hogy mitől? Mindentől. Az autóstársaktól, magamtól. Hogy nem veszek észre valamit, ami pedig fontos. Természetesen ezúttal is gond nélkül elterelgettem Kisoroszlánt, sem technikai, sem elméletbeli, sem figyemetlenségi gondok nem adódtak, mégis végig görcsben volt a gyomrom. Alig vártam, hogy hazaérjünk, és a jól berögzült rutin mozdulatokkal leparkoljam a járgányt a helyére.

Ja igen. Ez így valóban nem normális. Mi a cartól félek vajon úgy igazából? Miért élek meg minden ilyen alkalmat úgy, mintha egy stresszbombán ülnék? A félelmek meg gúzsba kötnek és korlátokat szabnak. Nekem meg ezekből akad bőven. Nem is részletezem, mert ha megteszem, nyilván, és joggal tart az olvasó egy idióta paragépnek. A kezelőm szerint, ezt a vezetési sikerélményt kellene meglovagolnom, és most belelendülni. Úgyis utazunk (utaztunk Tapolcára), itt a ragyogó alkalom. De hisz, olyan kényelmes az anyósülésen ücsörögni, nézelődni, olvasni, aludni. Miért vezetnék és nyomnám fel az adrenalinszintemet? Kellene az a rutin, ami a főtértől hazáig terjed, és vissza. Jó lenne mindenhol, és minden körülmények között úgy, olyan érzésekkel vezetni, mint ezen a pici szakaszon.

Honnan jönnek a félelmek? A gyerekeknek még nincs. Hogyan és miért alakulnak ki? Mert tapasztalok vagy hallok ezt, meg azt, és elképzelem, hogy velem történik, és annyira jól sikerül a képzelés, hogy aztán ott maradok a parámmal, az meg nem megy sehova. Néha leküzdöm, csakazértis, görcsök között, riadtan, remegve. Megcsinálom, és mégsem kívánom újra az élményt. Ez nem az a sikerélmény, ami kell, és újra kell, és megint kell, mint pl. a futás. Fordítva miért nem működik? Hogy hallok ezt, meg azt. Csakhogy ezek a pozitív - és nota bene jóval gyakoribb - ezek meg azok.

Aztán miért pont csak bizonyos töténetek ragadnak meg bennem és képzelem bele magam? Miért vagyok bizonyos félelmekre fogékonyabb, másokra immunis? Mitől függ, hogy akkora hatással tud rám lenni valami, hogy korlátok közé szorítson a szorongás?

Lehet, hogy mindenkinek megvan a maga mumusa? Valakinek esetleg egyszerre több is, mint nekem? Mások is félnek a vezetéstől, az úszástól mély vízben, irtóznak a rovaroktól? Esetleg félnek mondjuk vendégül látni a családot, szeretni valakit, blogot írni, kitárulkozni?

A kezelőmnek igaza van, hagyni kellene a dolgokat történni, nem parázni rajtuk. Sokan megteszik, amiket én nem merek, és semmi bántódásuk nem esik. Én meg egy-egy kiragadott extrém példa miatt falakat építek magam köré. Az életünk úgyis úgy zajlik, ahogyan azt már megírták.

Sorsszerűség. Azt hittem, hiszek benne, de mostmár ebben sem vagyok biztos. Ha hinném, hogy van ilyen, hogy előre megírták, és van fennebbvaló gondviselés, akkor rábíznám magam. Akkor egyszerű, napi rutin dolgoktól nem félnék. Vajon, ha vallásos lennék, akkor is laknának nálam mumusok? Vagy bíznék Benne, és azt gondolnám, Ő ismeri a nekem szán utat és vigyáz rám?

Az is lehet, hogy csak magamban kellene jobban bízni? Megismerni, megszeretni, elfogadni saját magamat? És elhinni, hogy ugyanolyan értékes ember vagyok, mint más, és képes vagyok arra, amire sokan mások?

Mostanában nem ömlik belőlem a szó, kevés a poszt is. Nincsenek gondolatok. Se szomorúak, se vidámak, se jópofák, se szürkék és unalmasak csak úgy. Persze, lett volna, múlt héten. Anyák napjára szerettem volna pár sort írni, de nem jöttek a szavak. Ami jött, az olyan közhelyes volt. Arról meg nem akartam siránkozni, hogy én meg még mindig nem vagyok anya.

Kanyarodjunk vissza az alkotói válságomhoz. Elfogytak a szavak. Hirtelen, nem olyan fontos az a sokféle érzés, ami eddig a fogságában tartott. Talán, mert jól vagyok, elvagyok, élem a mindennapokat végre kiegyensúlyozottan. Nem a teherbeesés az elsődleges dolog az életemben, és nem ez az első gondoltom reggel, amikor felébredek. Nem állítom, hogy sohasem gondolok rá. Dehogynem, naponta százszor is, de békében vagyok a világgal és magammal. Persze, bizonyos szituációkat és beszédtémákat még mindig kerülök. Szigorúan, saját érdekemben.

Írni meg, azt hiszem, akkor tudok, ha nagyon szélsőségesen érzek bármiféle érzést. Ilyen mostanában nincs. Aztán az is lehet, hogy a tavasz meg a jó idő inkább csalogat a kertbe, az utcára, mindegy csak ki, mint a számítógép mellé. Az is lehet, hogy nem agyalok eleget ahhoz, hogy kikívánkozzon.

Van azért, ami fontos

I., neked nagyon drukkolok, alig várom már, hogy a szívhangról számolj be. :-)

Marcuska, kis beszélőgép, gyógyulj meg. Zavarjuk el azt a csúnya rókát.

És azt hiszem, kicsit később feltöltöm a kertről a legújabb fotókat.

Mostantól a kezelések száma heti kettőre csökkent. Kedd és csütörtök. Elég erős, sokkal nagyobb erővel nyomkodja a pontokat a kezelőm, mint eddig. Azt mondja, már neki is kezd fájni, az ujja meg fehéredik az erőkibocsátástól. Én meg még mindig visítani tudnék az egésztől, és csillagokat látok. Nyilvánvalóan puhány vagyok. :-(

Furcsa, pár napja úgy érzem magam, mint aki nonstop másnapos, miközben egy korty alkoholt nem iszom. A gyomrom, a szám íze, a fejem. A másnaposság érzése azért alakul ki, mert a szervezet próbál megszabadulni a sok méregtől, ami hirtelen belekerült. Én vajon miféle szemetet vittem be mostanában? Vagy most kezd ilyen irányban hatni a kezelés, és erősen dolgozik a májam meg a vesém, hogy kipucoljon? Lehet segítenem kellene valami diétás kajával...

Vagy a Colonix kúra okozza? Hogy mi az? Egy béltisztító kúra. Ha beütitek a gugliba, elég randa fotókat láthattok az egyesekből távozott mindenféle furcsaságokról. Jóízlésem tiltja, hogy én ezt itt ezen a helyen részletezzem. A barátnőm csinálta kb. egy éve, és alátámasztotta, hogy igen, az alien-ek jönnek a kúra hatására. Én meg nem tudom ezt mondani. A kezelőm szerint ez jó, mert akkor nem is volt, mi távozzon... 

Kaptam két jegyet az előadásra, és nem bántuk meg, hogy elfogadtuk és elmentünk. Fantasztikus volt. Tíz erőteljes, energikus, szép, erős, mosolygós és vidám fiatal a színpadon. Öt lány, öt fiú. Megszámlálhatatlan mennyiségű dob. Kicsik, közepesek, nagyok és gigantikusak. Hagyományos dobverők, tollseprűk, baseball ütők. Mini cintányérok és nagyobbak. Pingpongütő szerű csilingelő hangú, fúvós és pengetős hangszerek. Egy jól szerkesztett előadás. Humorral, komolysággal. Rezgés, vibrálás, erő, sőt átáramló erő, pajkosság, csintalanság, öröm, szimmetria, harmónia, egyensúly és ritmus. A szívünk ritmusa. Az élet ereje. Az energiák áramlása. Amikor a nagydob megszólalt, a tenyerem forró lett. Nagyon megérintett. Együtt éltem vele.

"Réges-régen amikor felhangzott Matsuriban a dob hívó szava, az emberek munkát félbehagyva felkerekedtek a távoli falukból is, csakhogy közelről hallhassák varázslatos hangjait. A Matsuri fesztivál középpontjában mindig is a taiko dobok álltak, amelyeket az éneklő táncoló tömeg ünneplése ölelt körül. Az ősi mitológia, és a hagyományos előadóművészetek is ezeken a fesztiválokon alakultak és fejlődtek. Ebben a forgatagban a Matsuri lényege sok évszázadon át a munkában kimerült fáradt testek feltöltése, a jelenlévő energiák áramoltatása, és a mindenkiben ott rejlő életöröm ünneplése volt. A Yamato keze alatt a sok száz éves dobok ismét mesélni kezdenek…"

A csapat honlapja:
http://www.yamato.jp/about/e_index.html

Az előadás főbb mozzanatai egy rövidke performanszba építve:

Így is nagyon jó, de egy légtérben lenni, érezni a harmóniát, átvenni a rezgéseket, együtt mozogni, tapsolni, lélegezni, mosolyogni, fantasztikus élmény volt.

Hétfőn kezelésen voltam, szerdán pedig felülvizsgálaton és kezelésen.

A hétfői terápia nem volt olyan fájdalmas, mint az előző heti. Aztán a felülvizsgálaton  megint emlékezhettem rá, hogy milyen is az, ha úgy szúr és éget, mintha egy cigarettacsikket nyomnának el a bőrömön. A vizsgálatot végző hölgy kedves volt, látványra pedig épphogy csak hozzáért a talpamhoz, mégis gyöngyözni kezdett a homlokom, a hátam, a derekam és tenyerem minden nyomásra. Csak pár pontot nézett át. Kérte a sav-bázis pontom intenzívebb kezelését. Az egész kezelést erősebbre javasolta, és különös figyelem fordítandó mostantól a nyirok- és endokrinrendszerre és a női szervekre. Állítja, még nincs kész a petefészkem. Úgy fogalmazott, hogy "még védekezik". Lombikot sem javasol még mostanában. A prolaktin emelkedés szerinte annak a jele, hogy a normál működés próbálna helyreállni. Mostantól, heti két kezelés is elegendő.

Augusztus elején pedig jelenésem van a Nagy Varghánál. Korábbi időpont nincs hozzá. Azért kértem az asszisztenst, hogy ha üresedés lesz júniusban, akkor szóljanak, beugrok.

A kezelőm szorgos, előíráskövető embernek bizonyul, mert betartotta az új utasításokat, köztük azt is, hogy erősebben nyomkodjon. Nagggyon fájt. Nem is emlékszem, mikor ennyire uroljára. Csurom víz volt mindenem, mire végeztünk. Ő állította, hogy 10-es skálán már 7-8-as erősségű a pontok stimulálása, és, hogy most már neki is fájni fog lassan.

Amúgy meg el is felejtettem posztolni, hogy nem felejtette el a kérésemet, és hozott nekem Bakonybélből gyökeres/hagymás medvehagymát. Beültettem egy cserépbe és a telek leghűvösebb és árnyékosabb helyére tettem. Kíváncsi vagyok jövőre lesz-e új hajtása.

Még múlt héten hétfőn, szerdán és pénteken történt. Egyre lehangoltabb lettem, ahogy telt az idő, és kezelés kezelést követett. Pénteken még mindig nagyon fájt, bár a kezelőm állította, már erősebben nyomja. Annyira elkettyentem, hogy keserűségemben és dühömben azt mondtam, elmegyek még a felülvizsgálatra meg az áprilisi két kezelésre és vége. Még sírtam is. Nem értetettem, miért nem lesz már jobb. Vagy csak én vagyok ilyen nyápic - mondjuk már a lábgyantázástól is kimegy a vér fejemből és majd' beájulok - vagy ennyire nem javul? Aztán jöttek a kósza gondolatok, már megint elkezdtem valamit, és mivel uszkve két hónap alatt nem lettem várandós - hozzáteszem nem is így indult, hogy ezt várjam tőle - abba akarom hagyni. Kincs szerint azért nem vagyok én olyan feladós típus, mint amelyinnek gondolom magam, és nem csak belekapok a dolgokba, majd hamar el is hagyom őket, mert nem segítenek kicsi időn belül. Lásd jóga minden reggel, test dörzsi minden reggel. Meleg vizes zuhany után hideg víz minden reggel. Üdítők, csokik, édességek mellőzése már jó ideje. Odafigyelés az egészséges táplálkozásra, rendszeres mozgás, levegőzés. Időben lefekvés, nyugodt alvás. Nem túlórázásás hülye módjára. Optimizmus, és az idő többségében derű. Tény és való, ezen dolgok életem beépült részéve váltak. Nem adtam fel őket. Ahogy a kezlésekbe vetett hitemet sem adom fel. The Show must go on!

Vizsgázónak sikerült. De hisz tudtam! Okos csajszi vagy Tesókám. Nagyon sokra viszed még, azt is tudom! :-) Olyan büszke vagyok rád!

Aztán az örömkockák közé sorolhatnám még a már posztolt sétát a parkban, Petrácska születését, a mai kertészkedést, a múlt hétvégét úgy, ahogy volt. Meg még száz dolgot, amiről címszavak figyelnek a blogban, és kidolgozásra, publikálásra várnak. Azt vettem észre, hogy egy ideje már nem kell keresnem az örömforrásaimat, mert látom és megélem őket a maguk természetes módján.

Alapvetően vidáman telnek a napok, de semmiképpen sem szomorúan. Vannak helyzetek amiket tudatosan kerülök, így megóvom magam attól, hogy megint a gödörből kelljen kimásznom. Nem sok ilyen helyzet van, de azért akad. Ma beszéltem Petra anyukájával, aki teljesen megérti azt, hogy most nem tudok bemenni meglátogatni Őket az újszülött osztályra.  Még Ő kért elnézést, hogy "tapintatlan" volt, mert hívott, látogassuk meg, ha ráérünk. Szuper barátném vagy K. Egy nagy kő esett le a szívemről és nagyot koppant, amikor földet ért. Nagyon várom már, hogy 2-3 hét múlva lássalak Titeket!

A lényege a bő lére ereszetett fentieknek az, hogy ezennel, az Örömkockák posztokat befejezem, nincs már szükség rájuk, remélem, nem is lesz.

...helyett pénteken séta a parkban. A kezelőm szabit vett ki, elutazott kicsit pihenni. Szerencsére jó idejük van/volt, tehát gondtalanul élvezhetik a kirándulást és szedhetik a medvehagymát Bakonybélben. Még jól is jött ez a kényszerpihenés, mert egy régi virtuális barátnővel - egy éve e-mail-ezünk kisebb-nagyobb intenzitással - már egy ideje tervezgettük a találkozást és a pénteki délidő pont megfelelt mindkettőnknek. Már majdnem lefújtuk az előrelátható esős idő miatt, azonban pénteken reggel napsütésre ébredtünk, és elég ígéretesen is alakult a jóslás is a nap hátralevő részére. Egy rugóra járt az agyunk, mert mindketten arra gondoltunk, hogy talán akkor mégis inkább hozzunk össze a randit a parkban.

Remekül éreztem magam. Igazán kellemes, üdítő és vidám volt a séta, és végre láthattam a lánykáját élőben is. Felért egy terápiás kezeléssel. :-) Az én második és az Ő első IVF-je volt egy turnusban. De nem akkor ismerkedtünk össze. Kalandos történet, ráakadt a blogomra, olvasta a fórumos hozzászólásaimat is, és összerakta a puzzle darabjait, így Ő mindvégig tudta a vérvételeken és ultrhangokon, hogy én ki vagyok. Én azonban csak akkor ismertem meg Őt, amikor a missed ab után írt nekem. Azóta is folyamatosan levelezünk. Ő bíztat, támogat és vigasztal, ha kell, és eszmét meg tapasztalatot cserélünk erről-arról.

Szóval együtt lombikoztunk. Neki sikerült (na a várandósság azonban már nem volt egy sétagalopp, sőt, igencsak embertpróbálóra sikerült, amit olyan mérhetetlenül igazságtalannak tartok, mint azt, hogy egyáltalán szerető pároknak küzdeni kell azért, hogy gyerekük legyen), mégsem úgy tekintettem rájuk, hogy bizony most nekünk is ilyen szép, négy hónapos babánk lehetne. Őszintén szólva, eszembe sem jutott. Vagy ha igen, nem szívszagattó, szomorú, irigy vagy féltékeny érzésekkel töltött el. Teljesen természetes volt, hogy sétálunk, beszélgetünk, nevetünk. Ott van az az édes kis gyönyörűség velünk, és még a lombikot is jól kitárgyaltuk. Jól éreztem magam, gyertek máskor is! :-)

Még tegnap történt. A kezelőm egyre nagyobb energiát fektet a nyomkodásba. Sokkal erősebben és más technikával is kezel, mint eddig. Ebből kifolyólag, ismét csillagok röpködnek a szemem előtt szinte végig. Lelkesedéssel az tölt el, hogy a hatás kiváltásohoz már nem elég csak simán hozzáérni a lábamhoz. Május végéig biztosan járni fogok.

Közben jártunk a Cirisben. Vass doktor kedves, alaposnak tűnik, és készült a történetünkből. Legalábbis, ezúttal nem nekünk kellett elmesélni immár századszor, hogy mi minden történt velünk az elmúlt években. A Ciris utáni folytatást már mi magunk tálaltuk. A doki teleirkált egy papírt, amolyan vizsgálati csekklista lehetett. Nem maradt rajta üres rublika. Megállapította, minden oldalról körüljártuk a témát. Nincs több vizsgálat.

Van egy eldugult petevezető és vacak hormonértékek. A TSH -ra ő is adna euthyrox-ot egy IVF előtt (nála nem a 2 hanem a 2,5 alatti az ideális), prolaktin magas, nagy valószínűséggel nem lesz most tüszőrepedésem (megjegyzem szerintem soha nincs), az LH - FSH arány felborulása szerinte nem nagy probléma, és szinte visszafordíthatatlan, a 21. napi progeszteronom alacsony. Katonák ilyenek is olyanok is. Változóak, de azért vannak mozgékonysági gondok. Mivel sokan vannak, a nagy számok törvénye alapján abszolút alkalmasak a megtermékenyítésre. A korom sem túl kecsegtető. Az FSH-m emiatt egyre magasabb. 35 felett elkezd egyre több lenni. Az előbb felsoroltak miatt javasolt az IVF.

PGD -ről kérdeztem. Az intézetben nincs, és nem is lesz. Ő maga nem is támogatja. Azt mondta, a statisztikák azt mutatják, hogy a PGD-vel vizsgált embrikékből kevesebb tapad meg. A tendencia a világban is már inkább a PGD nélkülözése. Nyugaton már felejtik, nálunk még szinte be sem vezették. Úgy tudom, a Kaáliban volt 2008-ban nyolc esetben.

Aztán a semmiből egyszercsak átsuhant a levegőben a bűvös szó, "stressz" a doktor szájából. Pont ezt akartam még hallani. Azt hiszem, annyiszor hallottam már ezt a szót, hogy ettől lettem stresszes. Arra görcsölök, hogy ne legyek stresszes, ergo stresszes vagyok. Meg olyasmit is mondott, mint Másik anno, hogy az olyan pároknál - főleg a hölgyeknél - akik már ennyi ideje, és ennyi mindenen keresztül, nos, ilyenkor javasolt és eredményes a pszichoterápia. A másik kedvencem. Állítja, hogy 10-15% -ban segít, és lehet, hogy ez az a pici valami, ami nálunk még hiányzik a sikerhez. Nem sok kedvem van hozzá. Egyébként meg, kösz, jólvagyok, és valóban. Kiegyensúlyozottan, mosolygósan, energikusan tengetem a napokat, és már a munkámat sem gyűlölöm. Vannak témák, és helyzetek, melyeket tudatosan kerülök, de azt hiszem, ez nem olyan nagy bűn, és nem is nevezném teljes struccpolitikának. Csak amolyan védekezésfélének.

A doki semmilyen hatással sem volt rám. Szakember. Olyan, mint V. és Másik. Laikusként nem tudom megmondani, melyikük nagyobb szaki. Valószínűleg egyik sem. Nagyjából mind a hárman ugyanazt mondták, ugyanazt tennék az esetemben. IVF. Vass antagonista rövid protokollal, Fülöp GnRH nem emlékszem milyen protokollal, V. meg szerintem ugyanazzal, mint eddig. Mindannyian adnának heparint, aspirint, szteroidot. A heparint a nem túl nagy jelentőségű MTHFR heterozigóta mutáció miatt, meg a két vetélés miatt.

Még szerencse, hogy nem akarunk most IVF-et, mert képtelen lennék eldönteni, hogy hol és kivel. Mint ahogy három pár szép cipő közül sem tudom eldönteni, hogy melyik legyen. Maradok egyelőre a talp kezelésnél. Ha az orvosok nem is hisznek abban, hogy hormonértékek megváltoztathatóak gyógyszerek nélkül, én azért még hiszek benne. Jelen pillanatban jobban hiszek ebben, mint abban, hogy újabb hormoncsalással - szervezetem becsapása gyógyszerekkel, injekciókkal - várandós leszek, és ki is tudom hordani. A hit ereje pedig a legfontosabb. És ebben Atti is nagyon hisz!

Persze, nem zárkózunk el egy újabb IVF elől sem. Májusig eljárok a kezelésekre. Aztán jön a nyár, kis lazsa, pihenés, nyaralás, és majd az indián nyár meghozza az IVF kedvet is.

A kezelőm úgy döntött, nem élvezhetem a nyomiszkát. Mivel már nem fájt annyira, hogy 50 percet megállás nélkül végigkínlódjak, belehúzott és beerősített. Nagyobb erővel nyomja a pontokat. Úgy éreztem magam ma, mint amikor olyan nagyon mocskosul szenvedtem még pár alkalommal ezelőtt is.

Pattanások naponta négyesével jönnek továbbra is. Izületek teljesen felmondták a szolgálatot. Bye bye Vivicitta. :-( Marad a taposás, a jóga és valami súlyzós light edzés Norbival. Aztán ha a térdem meg a bokám is úgy akarja, fokozatos terhelés újra. Ha nem, az is jó. Elfogadom. Megtalálom másban az örömöt meg a sikerélményt.

Ma hazaértünk és dolgozni akartam. Gondoltam előtte jógázok egyet. Kívántam, kellett. Meg a termálsó kádfürdőt is. Azután meg pihenni kell, azt írja a használati útmutató, na. És meg is éheztem a nagy pihenésben, így a munka elmaradt. Persze posztolás helyett is lehetne, de én most ettől érzem jól magam. Meg attól, hogy a standup-osokat hallgatom közben. Új évad kezdődött!

Eljött a családalapítás ideje? Teszteld!

A teszt végéhez érkeztél!

A következő értékelés vonatkozik rád:

A teszt itt található:

http://www.nana.hu/teszt/eljott-a-csaladalapitas-ideje-teszteld-270.html

A kezelőm erősített a nyomáson. Most újra fáj. Megint leizzadtam közben.

Közérzetem általában katasztrófa. Émelygés, napi egy masszív hányinger. Újabb pattanások napról napra, és az eddig patyolat tiszta tisztasági betétem is értelmet nyert. Hogy vígasztaljam magam, az egészet a tisztulási folyamatnak tudom be.

Az Euthyrox-ot abbahagytam. Ha kell, majd újra szedem. 1 hónap alatt leviszi a TSH-mat, így egy IVF-hez elég lesz akkor elkezdeni szedni, ha már tudjuk, hogy lesz. Nagyon hamar fáradok, lihegek, gombóc van a torkomban és lüktet. A szívem meg néha csak úgy el kezd zakatolni. Lehet, nekem a 3.75 a normál TSH értékem, és itt érzem jól magam. Mindenesetre referenciatartományon belüli, így nagy baj nem lehet az abbahagyásból.

Tegnap estem át a 12. kezelésen. Csak gyorsan írok róla, mert amúgy munka van. :-(

Nagyjából, olyan érzés volt, mint a 11. és a 10. Vannak pontok, amiket már nem nagyon érzek, meg olyanok is, amiktől üvölteni tudnék. Már nem lehet csavarni a vizet a pulcsimból, amikor vége, és nem iszom meg fél liter vizet negyed óra alatt kínomban.

A közérzetem viszont pocsék. Tele vagyok ragyával, és már nem csak a homlokomon éktelenkednek vagy az államon, hanem az arcomon is. Minden nap egy csöpp barna a betétben. Ez sem értem igazán, sohasem volt. Az ízületeim kedden annyira fájtak, hogy rogyadoztam egész nap térdből és bokából, mint egy marionett. Bónusz, a csuklóm is fáj. A kezelőm szerint, a három napig tartó sonka reggeli savasított el, és attól az érzés. Hajlamos vagyok hinni neki. Nem sok egészségeset ettem az ünnepek alatt, egyáltalán az elmúlt két hétben.

Az Euthyrox-ot meg abbahagyom. Egy gombóc van a torkomban, ami néha lüktetni kezd, mint amikor az ember szeme rángatózik. Egyfolytában émelygek és naponta egyszer, még reggel, kábé tíz percig egyik pillanatról a másikra rám tör egy masszív hányinger. Mint akinek behúztak egyet a gyomrába, és nem tudom, hogy szaladjak-e vagy sem. Végülis, nem kóros az értékem, ha lombikozunk akkor meg úgyis szednem kell majd.

Tegnap kerestem Másikat, hogy beszélgessünk egy kicsit erről a prolaktin értékről. Meg, hogy abbahagynám az Euthyrox-ot. Elutazott. Több, mint egy hétig lesz távol...

Amúgyis régóta fel akartam már keresni Vass dokit is a Ciris-ben. Jövő hétre bejelentkeztem. Kíváncsi vagyok, ő mit mond. V. és Másik nagyjából egy véleményen vannak az okok tekintetében, mindkettő IVF-et javasol, de másfajta stimuval. Halljunk egy harmadik véleményt is.

A teljesség igénye nélkül, a lényeget kiemelve próbálom ebbe a posztba bevésni, amit Zita West-től és Marina Nicholas-tól tanultam a hormonok szerepéről a fogamzásban. Hosszú lesz, és elképzelhető, hogy több napig fogom írni és szerkeszteni.

Folyt. köv.