Még múlt héten hétfőn, szerdán és pénteken történt. Egyre lehangoltabb lettem, ahogy telt az idő, és kezelés kezelést követett. Pénteken még mindig nagyon fájt, bár a kezelőm állította, már erősebben nyomja. Annyira elkettyentem, hogy keserűségemben és dühömben azt mondtam, elmegyek még a felülvizsgálatra meg az áprilisi két kezelésre és vége. Még sírtam is. Nem értetettem, miért nem lesz már jobb. Vagy csak én vagyok ilyen nyápic - mondjuk már a lábgyantázástól is kimegy a vér fejemből és majd' beájulok - vagy ennyire nem javul? Aztán jöttek a kósza gondolatok, már megint elkezdtem valamit, és mivel uszkve két hónap alatt nem lettem várandós - hozzáteszem nem is így indult, hogy ezt várjam tőle - abba akarom hagyni. Kincs szerint azért nem vagyok én olyan feladós típus, mint amelyinnek gondolom magam, és nem csak belekapok a dolgokba, majd hamar el is hagyom őket, mert nem segítenek kicsi időn belül. Lásd jóga minden reggel, test dörzsi minden reggel. Meleg vizes zuhany után hideg víz minden reggel. Üdítők, csokik, édességek mellőzése már jó ideje. Odafigyelés az egészséges táplálkozásra, rendszeres mozgás, levegőzés. Időben lefekvés, nyugodt alvás. Nem túlórázásás hülye módjára. Optimizmus, és az idő többségében derű. Tény és való, ezen dolgok életem beépült részéve váltak. Nem adtam fel őket. Ahogy a kezlésekbe vetett hitemet sem adom fel. The Show must go on!
Talpak 17, 18, 19
2010.04.26. 08:38 - Nyonyeszka
Címkék: ideginger terápia vargha módszer
A bejegyzés trackback címe:
https://nyonyeszkak.blog.hu/api/trackback/id/tr831936371
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek