Hétfőn kezelésen voltam, szerdán pedig felülvizsgálaton és kezelésen.
A hétfői terápia nem volt olyan fájdalmas, mint az előző heti. Aztán a felülvizsgálaton megint emlékezhettem rá, hogy milyen is az, ha úgy szúr és éget, mintha egy cigarettacsikket nyomnának el a bőrömön. A vizsgálatot végző hölgy kedves volt, látványra pedig épphogy csak hozzáért a talpamhoz, mégis gyöngyözni kezdett a homlokom, a hátam, a derekam és tenyerem minden nyomásra. Csak pár pontot nézett át. Kérte a sav-bázis pontom intenzívebb kezelését. Az egész kezelést erősebbre javasolta, és különös figyelem fordítandó mostantól a nyirok- és endokrinrendszerre és a női szervekre. Állítja, még nincs kész a petefészkem. Úgy fogalmazott, hogy "még védekezik". Lombikot sem javasol még mostanában. A prolaktin emelkedés szerinte annak a jele, hogy a normál működés próbálna helyreállni. Mostantól, heti két kezelés is elegendő.
Augusztus elején pedig jelenésem van a Nagy Varghánál. Korábbi időpont nincs hozzá. Azért kértem az asszisztenst, hogy ha üresedés lesz júniusban, akkor szóljanak, beugrok.
A kezelőm szorgos, előíráskövető embernek bizonyul, mert betartotta az új utasításokat, köztük azt is, hogy erősebben nyomkodjon. Nagggyon fájt. Nem is emlékszem, mikor ennyire uroljára. Csurom víz volt mindenem, mire végeztünk. Ő állította, hogy 10-es skálán már 7-8-as erősségű a pontok stimulálása, és, hogy most már neki is fájni fog lassan.
Amúgy meg el is felejtettem posztolni, hogy nem felejtette el a kérésemet, és hozott nekem Bakonybélből gyökeres/hagymás medvehagymát. Beültettem egy cserépbe és a telek leghűvösebb és árnyékosabb helyére tettem. Kíváncsi vagyok jövőre lesz-e új hajtása.
Utolsó kommentek