Úgy tűnik középidőben vagyok. Minden hónapban egyre nagyobb indikátora ennek a fájdalom a petefészkek tájékán. Nyomó, szúró érzés, mint az első lombik tüszőérésekor és leszívás után. Na jó, annyira talán nem fáj, de az biztos, hogy hónapról hónapra jobban érzem. Nem hiszem, hogy komolyabb baj lenne, de azért nem árt utánajárni. Felhívtam hát a Cirirst és kaptam is időpontot mára. Legalább átesek azon a bizonyos ultrahangon is, ami a Varghába is hasznos lesz majd ékes bizonyítékként arra, hogy történt-e változás.

A vizsgálat során kiderült, hogy ott virít egy domináns tüsző a jobb petefészkemben, 21 mm. Szebbet álmodni sem lehetne. A méhnyálka pedig 11 mm. Ez is tökéletes. 48 órán belül megtörténik a tüszőrepedés. Hurrá! Derült az arcom, mígnem a jó doktor eszembe nem juttata, hogy az egyik petevezetőm el van záródva. De melyik is? A vizsgálat után a konzultáción ellenőrztük, és a jobb...A francba!

Az eredeti problémámra - középidőben fájdalom a petefészkek tájékán, néha enyhe hasmenéssel párosulva - a válasz: múltamban bizonyítottan létező és eltávolított endo miatt elképzelhető, hogy újra endom van. A gyulladást kizárta a doktor, mert hogy mindig csak ovu tájékán jön a fájdalom. Az is lehet, hogy csak érzékenyebben reagálok. Javasolt gyógyszert. Még az érzés jelentkezése előtt el kell kezdeni szedni paracetamol tartalmú gyógyszereket, pl. rubophent, aspirint, és szedni, amíg el nem múlik a feszítő érzés. Amúgy ugyanez vonatkozik a mensis görcsök megfékezésére is. Na, én gyógyszert biztosan nem fogok beszedni, csak ha már nagyon nem tudok együtt élni a fájdalommal. Megoldás lehetne még fogigátlót, ha épp nem akarnék gyereket. Műtétet csak abban az esetben ajánlott, ha az életminőségemet nagy mértékben rontja az érzés. Hát nem, nem rontja olyan mértékben. Szerinte arra, hogy az endo akadályozhatja a fogantatást és beágyazódást és megmaradást nincs egyértelmű bizonyíték. Na most akkor? Merthogy V. meg pont az ellenkezőjét állította. Nem egyértelműen ugyan, de azt mondta, lehet az oka a sikertelenségnek az endo. Mondjuk azt, hogy elhiszem, hogy az endonak ehhez semmi köze, mert így könnyebb optimistának maradni.

A cisztáim nincsenek sokan, említésre nem méltó méretűek. Termékenységi, fogantatási problémát nem okozhanak. Lehet, hogy a talpnyomiszka hatására tényleg elkezdtek felszívódni? Hisz Másik még anno év elején említésre méltónak titulálta őket. Elhiszem tehát azt is, hogy a kezelés segít és a ciszták szépen lassan mind eltűnnek, vagy legalábbis nem szaporodnak.

Vass doki semmiképpen sem javasolna ciszta műtétet egy esetleges következő IVF előtt. Én ugyanis Másik szavaiból anno azt vettem ki, hogy a spontán terhesség egy éve azért jöhetett létre, mert előtte nem sokkal gyilkolták ki a cisztáimat, ergo, ezek akadályozó tényezők. És ha visszatekintünk a lombikjaimra, az első előtt V. azt mondta, hogy PCO szerű a petefészkem, és bizony túlstimu lettem. A második előtt nem voltak cisztáim, és kevesebb sejt is lett, szebbek is, túlstimu sem lett és baba is volt, csak meggondolta magát. Vizont az is igaz, hogy másodszor kevesebb hormont kaptam. Sz'al elvileg, ezeknek nem volt közük a sikerhez. Tök jó, hogy egyik ezt mondja, a másik - és szószerint a Másik :-) - meg azt.

Petefészek téren tehát összegezve a dolgokat, mintha javulás történt volna.

Már csak a hormonértékeimet kell ellenőrizni. És ha már ott voltunk, be is jelentkeztem 21. napira, és megyek majd 3. napira is. Elképzelhető, hogy még a nagy Varghával való találkozás előtt. Így az eredményeimet már tudom neki is prezentálni, legyenek akármilyenek.

És ahogy ott ültünk és beszélgettünk Vass dokival, azon agyaltam, hogy micsoda kiba...ás, hogy elméletben minden tökéletes ahhoz, hogy sikerüljön, csakhogy pont ott érik a szép tüsző, ahol a petevezetőn nem megy át semmi. Hirtelen jött egy gondoltat. Ha én erre képes vagyok minden hónapban, és ráadásul érzem is (és sajnos leginkább a jobb oldalon, tehát ez az aktívabb petefészkem), akkor miért ne lehetne spontán ciklusban érett sejtet leszívni, megtermékenyíteni és visszahelyezni?

Nem tartottam magamban ezt a vad ötletet, megkérdeztem a dokitól, mit gondol erről. Először megdöbbent, majd elmesélte a statisztikai eredményeket ezzel kapcsolatban. Nem éppen bíztatóak. Beleástuk magunkat kicsit az előző lombikjaimba, ahol ugye még 26 sejtből sem lett fagyi pl. És a másodiknál a sokkal kevesebb és szebbnek tűnő sejt is szétesett végül. Mi van, ha rám rossz hatással vannak a hormonok? Merthogy fizikailag mindenképpen megviselt a stimu, akkor a sejtjeimet miért ne viselhetné meg? Mi van, ha a hormonok miatt nem tudok egészséges sejteket produkálni vagy babát megtartani. És igen, azt azért belátta a doki, hogy a hormonozás ront a méhnyálkán. Miért ne próbálhatnánk meg spontán ciklusban? Vevő volt az ötletre. Kell hozzá egy tenyésztés, és mehet a dolog, és lehet, hogy a leszívást altatás nélkül is tudja majd végezni.