34 hetesek vagyunk. Múlt hét végén kisebb kiborulással ünnepeltem a 33-at. Történt ugyanis, hogy 32-ről 33-ra, vagy inkább egyik napról a másikra hirtelen nagyon sokat romlott az állapotom. Szombat reggel már csak sírtam és sírtam. Egyfolytában. A fájdalmaktól és a tehetetlenségtől. A 4-5 hete tartó kialvatlanságtól. Szégyeltem magam, hogy ennyire kiborultam, nem akartam senkinek elmondani. Nem akartam, hogy tudják, nem akartam bevallani, hogy, így érzek, hogy nem jó. Hisz, ez egy szép állapot. Valahogy a teremtő elrontotta a dolgokat a kezdetekkor, mert egy ilyen szép dologhoz, mint, hogy egy kisbaba megszületik, és egy új család is vele együtt, nem lehet, hogy ennyi szenvedés árán vezet az út. És mégis. Éva, Éva, ennek is te vagy az oka, meg az a hülye alma.

Mitől is kínlódok olyan nagyon? Én ezt most ide le fogom írni, mindenféle szégyenérzet nélkül amiatt, hogy (már megint) panaszkodom. A terhesség eleje és vége (legalábbis számomra) nem nagy élmény, leszámítva a baba mozgolódásást, azt változatlanul imádom!!! A tünetek egyre csak súlyosbodnak.

Valahogy az elmúlt 1-2 hétben kábé tízszer olyan nehéz, mint addig.

Mintha folyamatosan tágulnék, nyúlnék odalent. Szegycsont, combtő, pocak legalja. Lilla pedig már egy ideje szokatlanul intenzíven és erősen mozog. A hasam folyton feszül, mintha szét akarna repedni.

Az alvást már csak hírből ismerem. Van olyan éjszaka, hogy csak 2-3 óra jut 6 részletben...Tudok már elméletben tuti kenyeret sütni, betéve ismerem Jamie Oliver műsorait és Bede Róbert összes receptjét a TV Paprikából. Minden ébredés egyenlő egy ágyról való lekúszással nyögésekkel és szuszogás kíséretében, a klotyón max 2-3 csepp kipréselésével...gondolva közben, hogy "pedig az előbb még annyira kellett...hát ezért kár volt kiakrobatikázni magam az ágyból". Van egy olyan érzésem, hogy már csak annyi jön ki, amennyit a kisasszony enged. Valószínűleg legfőbb szórakozása, anya hólyagjának elzárása majd megnyitása. Na meg, nyilván nem véletlenül néznek úgy ki a végtagjaim, mint a buci zsemlék....

A következő elalvásig minimum 10 átforulás egyik oldalról a másikra olyan 5 perc alatt kivitelezve a műveletet különböző kegészítőket alkalmazva az újabb és újabb elhelyezkedéskor: hol a szopipárna, hol a kispárna kerül a térdek közé. Hol egy plusz pléd a takaróra. Aztán elfogy a levegő, jön az ablaknyitás egy újabb tíz percig tartó kikászálódás után az ágyból. Ekkor már férj is felébred.

Közben megy az agyalás. Melyik oldalon is nem tanácsos feküdni? Miután realizálom, hogy pont azon fekszem, lassan átgördülök a másikra. Ott azonban nem jó, így némi lelkifurdalással vissza a kiinduló pózba, ahonnan úgyis megint átfordulok a másik oldalra 5 perc múlva, mert izmaim annyira ernyedtek, hogy már rángatóznak, és ilyenkor kényszeresen pózt kell változtatnom. A fordulásokat felülések tarkítják, amikor a sav támad és még a fülemet is  feszíti, rosszabb esetben egy újabb nehézkes felállás, és séta a szobában és Lilla szobájában fel s alá, majd mekka irányába imátkozó hithű mohamedán póz felvétele 1-2 percig a puha padlószőnyegen. Közben a randa gondolatok elhessegetése, és önmagam meggyőzése arról, hogy nem is vagyok olyan rosszul. Felálláskor pedig annak realizlása, hogy mégiscsak olyan rosszul vagyok.

Mozgásom Terminátor és szumó birkózó elegye. Vádliban görcs, combokban görcs, jobb forgó folyamatosan beállva, egyensúlyérzék és mozgás koordináció eltűnt. Nem tudom felvenni a zoknimat és cipőmet csak nagy kínlódások árán, ebből kifolyólag Nyonyesz aktívan öltöztet. Arra gondoltam, ez azért van, hogy a pasik, amíg elnehezedett, pocakos asszonyaikat öltöztetik, gyakorolhatnak a babára is.

Kilók? Egy hete még épp fogytam egy kicsit, így maradt a 12 plusz. Tengernyi fullasztó, szúró, maró sav okán kevés kaja, kevés étkezés. Mára azonban jött még 1-2 kiló, ergo +13-14.

A vizesedés mindennapos. Hiába a nátrium szegény ásványvíz, meg a sószegényebb táplálkozás. Bokáim, lábfejeim ducikák. Formás kis filigrán lábujjaiam elvesztek a múltban.   Most egymást érik és leginkább a kukorica pufira emlékeztetnek. Nem is oly rég még jól látható, kecses bokacsontjaimat sem találom már nagyítóval sem. Bónusz: nem mindig egyformán dagadt a két lábam. :-)

A szőr valamikor sok héttel ezelőtt elfelejtett rajtam nőni. :-)

Szumma szummárum nehéznek, súlyosnak és fájdalmasnak érzem saját magamat. Valamikor csak elmúlik. Addig meg elidőzök egy-egy pózban a különböző mozgássorok végrahajtása közben. Jövő hét keddtől már nem dolgozom. Lesz időm felkelni, megmozdulni és egyszerű mozgásformákat végrehajtani bőven.

Nagy felfedezésem, hogy számomra jelenleg a legkényelmesebb hely az autónk anyósülése. Ott órákat elülök minden probléma nélkül. Csak ne kelljen előrehajolni.

33. heti pocakfotó:

Lillánk tündéri kislány, folyton mozgásban van, és lehet, hogy csak beképzelem, de mintha kifelé készülődne. Na nem azonnal, hanem szépen lassan. Maradjon is még legalább 4 hétig. Az elmúlt két napban a mozgása is megváltozott. Sajnos, néha egyre fájdalmasabb pózokat tud felvenni. A pocakom meg hol a Vezúvra hasonlít inkább, hol a Badacsonyra vagy épp a Gulácsra. Néha nagyon fura szurkálásokat érzek a hüvelyemben, szaporodnak a mensis görcs szerű pár perces fájdalmak, és sajnos a folyás terén is csak bővebben állunk....A keményedések is egyre gyakoribbak. Vagy ilyenkor már normális? Szóval, asszem, kicsilány készülődik a nagy találkozásra. Nem bánom, de legalább 4 hetet még maradnia kell odabent. Ebben nem tűrök ellentmondást. ;-)