Ez a blog azért született pár évvel ezelőtt, hogy a kisbabához vezető utunk örömeit és bánatait kiírjam magamból és esetleg segítség, vigasz vagy jó szórakozás legyen másoknak is. Lilla születésével ez a fejezet lezárult az életünkben, és nem is akartam a blogot tovább folytatni. Nem akartam baba blogot, de a szó azért továbbra is kikívánkozik belőlem, így nyitottam egy új naplót. Lilláról, rólunk.
Ezt a naplót történetünk "rövid" összefoglalásával szeretném lezárni. Szerencsére már megírtam egyszer e-mail-ben valakinek, így szinte csak be kell másolnom. Álljon itt azért, hogy aki most elkeseredetten küzd azért, hogy kisbabája legyen, lássa, csodák már pedig igenis léteznek. Lilla egy ilyen csoda. Már a neve jelentése is ezt tükrözi: Istentől született, születés.
Rendszeresen jártam évente nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, és mindig minden rendben volt. 2007 januárban abbahagytuk a védekezést (ekkor már nagyon régóta nem szedtem fogigátlót). Egy évig vártunk, persze, egyre nehezebb volt, de úgy gondoltam, egy év még természetes, nem rohantunk azonnal orvoshoz
2008 januárban a nőgyógyászomnál kezdtük az évet. Nem meddőségi specialista, de elég tisztességesen megcsinálta az alap protokolt: ciklus diagnosztika és 3. napi hormon. Arra a következtetésre jutott, h nincs tüszőérésem, kaptam clostylbegitet, 3 hónapon keresztül próbáltuk így. Lett sok tüsző, de semmi. Ekkor a dokim mondta, hogy még egy petevezető átjárhatósági jó lenne. Laparral együtt meg lehetne csinálni a kórházban, ahol praktizál, de van erre kíméletesebb mód is, így ő nem műtene ezért. Javasolt 2-3 meddőségi intézetet. Köztük a Ciris-t. Így utólag, sztem, egyszerűen nem akart nűtéttel vacakolni, pedig talán jobban jártam volna.
A Ciris-be 2008 május körül kerültünk. Vereczkey doktorról sok rosszat olvastam, de bíztam benne. Megnyerő volt nagyon, jól kommunikált, ezenkívül, bármit is követett el, szakmailag elismert. Nekünk meg gyerek kellett, de gyorsan. Kivizsgáltak minket (3. és 21. napi hormon, ciklus diagnosztika, hycosy, spermatogram). A diagnózis PCO szerű petefészek volt, amit a 3. napi LH/FSH arány is alátámasztott, és rárakódott az egészre egy látens pajzsmirigy alulműködés (azért látens, mert TSH határértéken belül, de elvileg a terherbeeséshez és megtartáshoz magas, az átlag doki 2-n szereti ezt az értéket).
Kicsit utánaolvastam ennek a PCO-nak, és láttam, hogy sok esetben ez "csak" tünet, méghozzá az inzulin rezisztencia tünete. Kérdeztem V-től, hogy nem kellene-e ezen a vonalon vizsgálódni egy kicsit, és ha IR, akkor diéta, meg gyógyszer, és nagyobb eséllyel spontán baba. Ő azt mondta, h lehet, de úgy éreztem, inkább maradna a saját területén. Először inszemet javasolt. Sok vacilálás után, belevágtunk.
2008 szeptember: első inszem. Annyi tüszőm lett, hogy egy lombikra is elég lett volna. V. felvilágosított, h ebből akár többes terhesség is lehet, ezt vállalnunk kellett a tovább menetelhez. Nem sikerült. A következő hónapban, próbálkoztunk még egy inszemmel...vagy talán 2 hónap múlva. Nem emlékszem, nem lényeg. Hasonlóan sok tüsző, hasonlóan semmi.
Nem akartunk tovább ezzel vacakolni, a lombik mellett döntöttünk. 2008 decemberében már a januári lombikra készültünk. Ekkora kb. 5-6 kilóval voltam több, mint a kezdetekkor. Normál, standard adag stimut kaptam, túlstimu lett. 26 sejtet szívtak le, majd becartam a fájdalomtól utána, nem bírtam felegyenesedni sem. Felét ICSI-vel kértük, felét spontán összeeresztéssel. A spontánokból szinte semmi nem lett. Az ICSI-sekből úgy ahogy osztódtak azt hiszem 9-en, de fragmentáltak voltak. 2-t kaptam vissza. Eredmény itt sem született.
Nem értettem. Ennnyi tüsző, és semmi? És még fagyiba sem maradt semmi. Úgy döntöttem, legyen egy lapar, mert ennek oka van. 2009 februárban már a műtőasztalon feküdtem. 5 helyről távolítottak el endót, és kiderült, időközben, a jobb petevezetőm elzáródott (mondjuk erről V. valahogy elfelejtett szólni, így év végéig én abban a hitben éltem, hogy ilyen téren nincs gond). V. szerint az endo miatt is lehetett az addigi sikertelenség. Mi meg hittünk benne, mert kellett egy ok, egy konkrét valós, kézzelfogható ok. Persze ez is csak egy olyan ok volt, mint a pajzzmirigy meg a ciszták. Ettől is lehet, de nem biztos....
A műtét utáni ciklusban azonnal kezdtük a következő lombikot. Kértük V-t, hogy ezúttal kevesebb stimuval menjünk. Ment is minden szépen. (Ekkor már 8-9 kiló plusz volt rajtam.) Nem volt extrém tüszőszám, feszítő érzés sem. Bíztató volt. Olyan 10 körüli tüsző lett. Nagyon szépen indultak, de valahogy ők is elkezdtek szétcsúszni, végül 3-at kaptam vissza. Fagyi itt sem maradt, mint az elsőnél. A vv előtti napon nagyon halvány pozitívat teszteltem. Nem tudtam örülni, éreztem, hogy ez így nem oké. Aztán lett egy alacsony hcg szintem, bíztattak, hogy ez szuper, lett már baba ilyenből. A hcg elég lassan emelkedett, az első uhun azonban láttunk egy egyértelmű és egy kevésbbé egyértelmű petezsákot. A következő uhun ez utóbbi eltűnt, az előbbi pedig nem mutatott szívhangot, és nem is volt elég nagy, de ekkor még nagyon bizakodtunk. A 10. héten V. közölte, hogy nincs szívműködés, talán 7 mm volt a kicsi, nem élt. Másnap mentem a műtétre, eltávolították.
Ekkor nagyon megingott bennem valami. Nem akartam több hormont, orvost, semmit sem. Fel akartam adni, de nem sikerült. Hetekig filóztam, hogy felemeljem a telefont, és egyéb vizsgálatokat is elvégeztessek. Végül az Istenhegyi géndiagnoosztikában elvégeztettük a kariotipizálást mindketten (XX és XY kromoszóma vizsgálat), mert egyértelműen a sejtekkel volt valami gond (én így gondoltam). Nálam pedig még trombózishajlam vizsgálatot is néztek. Vettem egy otthoni candida tesztet is, mert a biológus Kati szerint sok esetben ez az ok. Persze, minden eredményünk tökéletes volt. V. újabb stimukra, inszemre vagy lombikra bíztatott - ekkor már nem volt a Cirisben, kb. az utolsó műtétem tájékán voltak a távozása körüli botrányok. A magánrendelésen, ahol akkor praktizált, ő sztem csak inszemet csinált.
Gondolkodtam hogy megnézetem magunkat más orvossal is. Végülis eddig még csak ő látott, és eredményre nem jutottunk. Azt mondják, néha az orvosváltás is segít, mert nem egyforma a stimu protokol, és nem mindenkinél jön be ugyanaz. De nem tudtam megtenni, hogy bejelentkezzek bárhová is. Egyszerűen egy porcikám sem kívánta.
Telt az idő. Valahogy nem kívántam a húst, így abba is hagytam az evését. Számoltam az elfogyasztott kalóriákat, rohamosan fogytam, kocogni jártam, elkezdtem jógázni, sokat szaunáztam, elmentünk nyaralni, majd még egyszer elmentünk, és egy szép napon, a ciklusom 33. napján (2009 szeptemberben) pozitívat teszteltem. Sajnos, mielőtt orvoshoz eljutottam volna, a 39. napon megjött. Bementem a Cirisbe, hogy vizsgáljanak meg. Nem volt nyoma terhességnek, és aznap este a tesztem is negatív lett.
Elmenten V-hez is egy konzira. Ő tovább bíztatott az inszemre, meg majd az új klinikáján a lombikra. Mondta, hogy lesz nálunk PGD. Nekem meg még mindig nem akaródzott. Év végén elmentünk konzultációra 1 másik orvoshoz (Fülöp doki, Róbert klinika). Ő javasolt egy teljes hematológiai kivizsgálást a vetélések miatt. Ezt valamikor 2010 februárban végezték az ÁEK-ban. Minden rendben volt. A többi rutin vizsgálatot is elvégezte Fülöp, gyakorlatilag semmi sem változott a 2008 júniusi eredményekhez képest. Kaptam Euthyroxot, hátha csak a pajzsmirigy az ok. Meg Fülöp is lombikot javaosolt. Megkérdeztük még Vass dokit is a Ciris-ben, ő is ugyanazokat mondta szinte, mint Fülöp vagy Vereczkey, csak mindegyik másfajta stimut alakalmazott volna.
2010 áprilisra terveztük a lombikot a Róbereten, de nem nagyon akartam, aztán egyszercsak azt mondtam Fülöpnek, hogy nem állok készen rá. Meg kell erősödnöm, tesileg-lelkileg. 2010 január, február volt számomra a totális mélypont. Ekkor egy beteg, ágyban töltött hétvégén elolvastam 3 könyvet a maddőségről, és elkészítettem a saját tervemet. Éreztem, hogy valami nem oké velem, az energiaszintjeimmel, meggyőződésem volt, hogy ezért is viseltem rosszabbul a stimukat, mint mások, és, hogy vacak sejtjeim vannak. Lombikra még mindig csak pisztollyal a fejemen tudtak volna rávenni. Nem láttam úgy - szervezetemben felkészületlenül - értelmét. Azon a hétvégén kigondoltam, hogy előbb megerősítem magam, rendbe hozom a belsőmet. Folytatom a megkezdett utat: jóga minden reggel 10 perc, egészséges, húsmentes táplákozás, szauna, méregtelenítés, és ezeket kiegésztem talpmasszázzsal. Ez végül az ideginger terápia lett a Vargha-ban. Nem igazán értem én sem az elméletet mögötte, és szkeptikus is vagyok az ilyen múdszerekkel, de mostmár hiszek benne. Eleinte a baba miatt jártam, de úgy egy másfél hónap elteltével inkább magam miatt, ugyanis egyre jobban éreztem magam. Energikusabbnak, nem fáj itt vagy ott. Elmúltak a fej- és hasfájások, amiket már észre sem vettem, annyira az életem részévé váltak.
2 felülvizsgálatom volt, a második június végén, amikor a felülvizsgáló azt mondta, h írjunk a gólyának, mert itt kering. Nagyot nevettem magamban. Mondta, hogy járjak még egy hónapot és kész vagyok. Én meg úgy voltam vele, hogy idén még a ház körül teszünk veszünk, utazunk, méregtelenítek tovább, élvezem az életet, építem a karrieremet, és januárban lombik. Hát erre már nem került sor, mert július közepén (a kezelések utolsó hónapjában) megfogant Lilla. Ebben a hónapban igen erős középidős fájdalmaim voltak, így elmentem a Ciris-be egy vizsgálatra, ahol Vass doktor látott egy szép tüszőt a jobb oldalon meg egy jó kis nyálkahártyát. Tök jól hangzott, ám a jobb oldali vezető volt elzáródva...
Fogalmam sincs, hogy milyen hormon értékeim voltak ekkor, mert csak a 21. napit tudtuk elvégezni. A progeszteronom határozottan javult. A 3. napiban lett volna az LH/FSH, és pajzsmirigy, de erre, ugye nem tudott sor kerülni, mert azóta sem jött meg, hál Istennek. Az ultrahang szerint a ciszták már nem vészesek a petefészkemben, tehát, itt is javulás történt.
Sajnos, nem tudom megmondani, végül mitől, vagy hogyan sikerült? Talán egy kicsit minden benne volt. Leginkább abban hiszek, hogy megtaláltam az utamat. Minden, amit tettem belülről fakadt ( nem hús evés, méregtelenítés, sport, jóga, és a kezelésekre is járnom kellett, valami mindig hajtott a fájdalmak ellenére is). Sok lombikosnak sikerül, és legfőképp azoknak, akik boldogan, félelmek nélkül csinálják végig. Bennem az összes beavatkozás előtt, alatt volt valami bizonytalanság a természetes bizakodás mellett, és többnyire híztam tőlük, és meg is viseltek. Lehet, h kellett az endo műtét is ehhez, meg a ciszták eltávolítása, az életmód váltás és a talpkezelések is. Lehet, ha semmit sem tettem volna, most akkor is jön, mert így volt megírva.
Talán fontos az is, hogy időközben elindultunk az elfogadás útján. Már kezdtük látni a gyermektelen lét előnyeit is. Sok-sok utazást terveztünk, meg még számtalan dolgot. Így könnyebb volt elviselni. Szóval ez a baba egy nyugodt, kiegyensúlyozott periódusban fogant. Nehéz idáig eljutni, tudom. Szurkolok Nektek kedves sorstársak, hogy hamarosan Ti is mind azon gondolkozhassatok, hogy "ez most már mindig így lesz? az Én már csak a második vagy a harmadik vagy mi, és az Ő a legeslegelső?"
Utolsó kommentek