Könnyű, problémamentes szülésben lehetett részem. Az igazán kemény rész olyan 2-3 óra lehetett, és ha újra csinálnám, akkor sem kérnék érzéstelenítést. Örülök, hogy nem tettem.

A nagy kert projektben voltunk szombaton (április 2-án). 22 köbméter földet dolgozott be a család minden használható tagja a kertünkbe. Én voltam az ellátmányfelelős. Étel, ital, miegymás. Valahogy alig ültem egész nap. Vagy a konyhában tevékenykedtem vagy kint mászkáltam. Este 11-kor fáradtan zuhantunk az ágyba Nyonyesszel, és csak annyit mondott: "Kicsim, csak ne ma éjjel, nagyon kivagyok!". Természetesen, én a fáradtság ellenére sem tudtam elaludni, és éjjel 1-kor jött egy mensiszerű görcs. Olyan, mint az eddigi jóslók, csak valamivel erősebb. Éreztem, hogy hamarosan szülni fogok. Hogy az egész napos álldigálás, vagy a telihold, ki tudja, de tényleg úgy tűnt, nemsokára itt lesz Lilla. Vártam még három fájást, 10-15 percenként jöttek, és közben néhány barnás folt is megjelent a betétemben. Szóltam Nyonyesznek, hogy szülni fogunk, de most aludjon még, majd jelzem, ha menni kell.

Közben hajat mostam, beszárítottam két fájás között (egy urinő legyen minden körülmények között urinő :-))), bepakoltam még ezt azt, és mászkáltam fel, s alá vagy lefeküdtem, és szorgalmasan jegyzeteltem minden egyes összehúzódás időpontját, időtartamát. Ezektől, már nem tudtam volna elaludni, de azért viselhető volt. Valahogy borzasztó gyorsan telt az idő. 4  órára 6 percesek lettek a fájások, majd fél6-ra 4 percenként jelentkeztek, ha álltam, és 6 percenként, ha feküdtem. Felhívtam a dokit, közöltem a tényállást. Mondta, induljunk, Ő is indul. Készítettünk még utolsó pocakfotókat, jégakkut betettük az őssejt szettbe, és indulás. Mindez, teljes nyugalomban, mintha csak vásárolni indulnánk.

A kocsiban erősödtek a fájások, de jó levegővétellel még mindig abszolút uralhatóak voltak. Vagy csak hozzászoktam a múltbéli kegyetlen mensis görcseim során...fene tudja. Beértünk a kórházba, a dokim még nem volt ott. A recepción bejelentkeztünk, mint normálisan, fel a szülészetre, ott kaptunk egy öltözőszekrényt az öltözőben, meg zöld kórházi ruhákat. Az éjszakás ügyeletes megvizsgált, 1 ujjnyira voltam nyitott, ami gyakorlatilag semmi. A szülésznő felvette az adataimat, majd a doki adminisztrált vagy fél órát még. NST-re tettek, a fájások meg elkezdtek ritkulni és gyengülni...megfordultam a fejemben, hogy bakker, nehogymá' most hazamenjünk, amikor ennyire közel vagyunk hozzá....

Megérezett a dokim is, és valamikor fél9 körül megvizsgált. 2 ujjnyi. A nem túl sűrű és intenzív fájásaim elegek voltak a további nyíláshoz. Hurrá! Haza már biztosan nem megyünk. Na ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy mi is történik és mi fog következni. Egy pillanatra elöntött a tömény para, majd magamhoz térve arra gondoltam, de jó!!! Egy fél-egyórás beöntés-tisztulás procedúra után a doki burkot repesztett. Mondták, most fognak erősödni a fájások, egyre intenzívebbek lesznek. Fájdalomcsillapításnak kádat javasoltak, ki is használtam, mondván, amióta Lillát várom, egy kádfürdő az álmom. Nem ez a kádfürdő volt az....de azért nem esett rosszul. 4-5 fájás erejéig ültem a forró vízben, majd éreztem a melegtől rosszul leszek, így inkább kiszálltam. Kaptam labdát, azon jó volt. Ezen a ponton jött az, hogy megkértem Nyonyeszt, ne érjen hozzám, ne törölgesse a homlokom, hagyjon békén, ha látja, hogy jön az összehúzódás, ugyanezt mondtam a szülésznőnek is. Valami olyasmi érzés volt, minta a derekamból a medencéim felé iszonyat erővel nyomódna valami hatalmas súly és közben mintha alul szét akarnék nyílni. A labdáról a szülőágyra hajolva gyűrtem a zöld kórházi lepedőt minden alkalommal.

Nem tudom, mennyi idő telt el, talán fél-egy óra, a doki jött vizsgálni, és megállapította, hogy nem tágultam tovább 2 ujjnyinál. A reggel még 12-re jósolt szülési időpontot eltolták kicsit későbbre. A doki javasolta, hogy sétáljak, álljak, hadd hasson a gravitáció, ha nem megy, oxytocint kapok. Azt meg a fene sem akart. Uccu neki, ha ez a mihamarabbi eredmény kulcsa állok én. Ahhha. Hát abban állapodtam meg magammal, hogy a 3 fájás állva, 3 a labdán sormintát fogom követni. Nem volt erőm végig állni. Valami hatalmas erő húzott, és egy még hatalmasabb tolt lefelé minden egyes alkalommal.

Egy idő után valahogy felkerültem a szülőágyra. Talán én akartam felfeküdni kínomban? Ez a mozzanat és az indíték kiesett. :-) A szülésznő tanácsára oldalra fordultam. Azt javasolta, hogy 3 fájásonként forduljak a másik oldalra. Ekkor már fájás, fájást ért, 3 összehúzódás, és hopp, már gördültem is másik oldalra frissen, fiatalosan és ekkor - olyan dél körül - jött az a nagyon erős székelési inger, amire nem lehet nemet mondani. Mondtam Nyonyesznek, hívjon valakit, mert ezek közben magunkra hagytak minket szülésznőstül, orvosostul. Szülésznő azonnal ott volt, mondta, ha kell, hát nyomjak. Közben befutott a doki is. Vártuk a fájást, mint a bécsi gyorsot. Közben ismertették velem a kitolás szabályzatát: fej előre hajt, szem becsuk, mély levegőt vesz hasba, szigorúan bent tart, nyom-nyom-nyom-nyom (legalább 8 ütemen keresztül), levegőt kifúj, és ha még tart a fájás - nem pocsékolunk - újra beszív, és így tovább. Persze, én ezzel tökéletesen tisztában voltam addig is. Gyakorolgattam is itthon amennyire lehetett, mert ugye pocakkal, nyomni nem szabad (megrepedhet a burok). Persze, hogy elbénáztam az elsőket. Mindig kifújtam a levegőt, miután beszívtam és nyomni kezdtem, de Nyonyesz odaállt a fejemhez, minden alkalommal fogta előretolta, és hangosan diktálta a szabályokat. Kb 4-5 fájás alatt sikerült Lillát kitolnom. Olyan 15-20 percet tölthetett a szülőcsatornában. Egy fájásra olyan 3-4 nyomás jutott. Már rögtön az első elbénázott tolás után mondta a szülésznő, hogy látja a buksiját, hajas baba. Ó Istenem, hát itt van. Próbáltam összeszedni magam, és minden idegszálammal és erőmmel a kitolásra koncentrálni, meg arra, amit Nyonyesz mond. Sikerült, hamar kicsusszant a mi kicsi lányunk. Nyonyesz remek partner volt a szülésnél, jobbat nem kívánhattam volna...akárcsak az életben. Közben valamikor a doki, egy ollóval benyiszantotta a gátat, meg állítólag előtte érzéstelenítőt is szúrt be. Egyiket sem éreztem.

Lillát azonnal a hasamra tették. A köldökzsinórt kb. egy perc múlva vágta el Nyonyesz, amikor a Kicsilány már rég felsírt. Magzatmázasan, véresen, összegyűrve is Ő volt a legeslegszebb formájú baba, akit valaha is láttam. Az arcát nem láthattam abból a szögből, így Nyonyesztől kérdezgettem, milyen, milyen. Ő meg csak mondta, hogy szép. Nem volt katarzis, meg bömbölés, Nyonyesz is, én is teljesen hasonlóan reagáltunk. Egy-egy könnycsepp jelent meg a szemünk sarkában.

Kértem, tegyük cicire, de előtte elvitték kicsit letisztítani. A magzatmázat rajta hagyták beszívódni (még este sem fürdették emiatt). Megtörölgették, megvizsgálták, felöltöztették, bebugyolálták meleg takaróba, közben a doki rajtam a fércelést gyakorolta. Utáltam. Fájt is (mondom ezt szülés után, hahaha), meg már a babámat akartam. Kb. fél óra múlva megkaptam, közben, én is kaptam szép, tiszta ruhákat, letisztítottak engem is. Az éjjel beszárított frizurám már köszönőviszonyban sem volt velem, mégis életem egyik legjobb fotója az, ami ott a szülőszobán készült, mikor Lillukát végre cicire tehettem. Azonnal tudta mi a teendő, és hogyan. :-)

Innentől kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Csak vizsgálatokra vitték el tőlem a kórházi tartózkodás alatt. Minden szépen alakult, ám kedden hányingerrel, hányással, és masszív hasmenéssel telt a nap. Arra jutottak a kórháziak, hogy vírus. Vagy még itthonról lappangott vagy ott kaptam el. A kiszáradástól tartva, délután infúzióra kötöttek, én meg egy élő hulla aktivitását tudtam csupán produkálni. Erőm elhagyott, és valami titokzatos álomkór telepedett rám. Szerencsére egyágyasban voltam, ahová Nyonyesz bármikor bejöhetett, így Ő látta el Lillát szinte egész nap és hozta Nekem mindig cicire tenni. Másnap már jobban voltam, Lilla meg mindenben tökéleteset produkált, így jöhettünk haza. Szerda este újra rámköszöntött a hasmars, ez eltartott reggelig. Ismét remegésig gyengültem, de szerencsére sok folyadékkal, széntabival és diétával kimásztam belőle. Már sokkal jobban vagyok.

Lillukánk egy angyal. Egyelőre nem panaszkodhatunk. Délelőtt aktív, nézelődik, fáj a hasa, bömbizik. Napközben 2-3 óránként eszik. Reggel 9-től délután 4-5-ig csak eszik és alszik, de az evésre úgy kell ébresztgetni. Aztán késő délutántól estig újra aktív, ilyenkor cicire is gyakrabban kívánkozik, akár óránként. Éjfél körül magától ébred egy cicizésre. Majd 5-6 órát alszik. Néha lenne az több is, ha hagynám. Az alvásigényem így nekem is egész jól kielégül. 5 órákat tudok egyhuzamban aludni, ami nekem egy kincs az elmúlt hónapok produktumai után. Az "elv" az, hogy napközben 2-3 óránként egyen, ha ébreszteni kell is, plusz, amikor Ő szeretne. Éjszaka pedig akkor, amikor felébred magától. A védőnő erre azt mondta, nagyon jó.

És íme Ő: