Napló

A kollégák szerint péntekről mára látványosan sokat nőtt. Mondtam nekik, hogy, attól is is függ, hogy mekkorának látszik, hogy mit viselek, de én is érzem, hogy napról napra nagyobb. És azt is érzem, hogy minden egyre nehezebb lesz, Most még jól vagyok, de már hosszú a munkanap, ha bemegyek dolgozni. A vége felé kényelmetlen a szék, nem jó állni, nem jó ülni, nem kélnyelmes a ruha, a cipő sem már. Feküdni kellene, de az sem mindig jó.

Éjszakánként legalább háromszor ébredek fel, és addig is amíg elalszom, vagy ötször vetődök az egyik oldalamról a másikra. Vetődök? Enyhe túlzás, igazából eltart vagy 5 percig, míg a derék- és farizom fájdalom mellett átszenvedem magam a jobb oldalamról a balra, lábam közt a szopipárnával, mert attól kényelmesebb elvileg. A testhelyzet változás után a sav is követi a gravitáció törvényeit és elindul a másik irányba. Míg át nem ér, szétégeti a torkom, a nyelőcsövem, és fullladásig feszít. Tudom, hogy minden elmúlik, abban a pillanatban, amikor Lilla megszületik, így jól viselem. 

Amúgy tudnék szentségelni rendesen. Hosszú hónapok kemény munkája volt megtanulni elaludni, és végigaludni az éjszakát. Borzasztó rossz alvó voltam mindig is, már gyerekként is. Egyéves koromban már nem akartam délben aludni. Az oviban az alvás ideje volt számomra a legszörnyűbb pár óra. Míg a többiek békésen szunyáltak, nekem kattogott az agyam. Hogy min? Fogalmam sincs, de szinte egyszer sem aludtam. Aztán jött az autogén tréning pár éve, és megtanultam ellazulni, elaludni forgolódás nélkül. Véget értek az átvirrasztott éjszakák, jött az éjszakai édes álom. Hát ennek most vége, gondolom, jó sokáig.

Egy tünet, ami már régóta létezik - szinte az elejétől fogva - de még sohasem írtam róla. De ha már meztelen őszinteség az egész naplóm: iszonyatosan tud fájni a cicibimbóm. Leginkább, ha hidegebb van kicsit, és fázom, és megkeményedik. Mintha száz tűvel szurkálnák, vagy égetnék. Ha otthon vagyok éppen, hajszárítózni szoktam, vagy meleg zuhannyal letusolni, vagy melegítő párnát tenni rá, ezek 1-2 perc alatt elmulasztják a fájdalmat. A munkahelyen - ha már nagyon eldurvul - a mosdóba menekülök szenvedni, aztán amikor enyhül, kimerészkedek...

A súlypontom is áttevődött, legalábbis néha fura érzéseim vannak állás és járás közben. A testképem meg még valahogy a régi. Ha tükörbe nézek, mindig meglepődök, a fotók láttán még inkább. A megszokott mozdulatokra figyelni kell, mert mentem már neki ennek-annak abból kifolyólag, hogy a fejemben még a régi testképem él.

Eléggé sokszor szurkál mostanában az alhasam is, néha még felállni sem tudok.

Ma reggel vettem észre, hogy megjelent a linea negrám. Hurrá! Linea negra érett lettem. ;-) Azt hiszem, ez egy pigment elváltozás a hormonok hatására. Büszkén viselem. :-)

Sokat iszom, nagyon kevés távozik...Reggel még felhúzom a zippzárt a csizmám szárán, este már nem bírom, mert szorít.

Lilla egyre erősebb. Hihetetlen erővel tud rúgni, és a helyezkedéseit is nagyon érzem már. Néha nehéz is eldönteni, hogy keményedés vagy Lilla mozog. Sajnos, a keményedések egyre gyakoribbak. Mensis görcs szerű érzés pár másodpercig tart, és közben mintha egy kemény labda feszülne belülről kifelé a hasfalamnak. Pontosan kitapintható, kőkemény labda. Iszom a magnéziumot rendelültlenül. Pihennék is nagyon sokat, de fura módon fekvés és ülés közben többször keményedek, mint állva vagy sétálva...Háton pl. már szinte sohasem fekszem, mert ilyenkor a leggyakoribb.

Próbálom a kapcsolatot is megteremteni pocaklakómmal, kisebb-nagyobb sikerrel. Sajnos leginkább még mindig nem tudom, hogy azért rúg-e, mert jó, vagy mert nem, vagy épp a 11-es rúgást gyakorolja. Azt már megfigyeltem, hogy ha 3-4 órája semmit sem ettem, akkor rugdos, úgy sejtem, éhes, ilyenkor enni kell. Aztán evés után pár perccel megint jelez, szerintem elkezdi nagyban nyelni a magzatvizet az ízt érezvén, és ez mozgásra készteti. Pont ma olvastam a Ranscburg könyben, hogy ha nagyobb mennyiségű édes étel kerül az anyai szervezetbe, az a magzatvizet is megédesíti, és ezek a kis porontyok, úgy nyelik az édes nedűt, mint kacsa a nokedlit. Ha a hátamon fekszem, mindig megrúg, erről úgy gondolom, nem jó neki, ilyenkor inkább oldalra fordulok. Ha ülés közben picit előre döntöm a felsőtestem, akkor is rúgással jezi, hogy ez nem jó neki - gondolom, hogy nem. Nem vagyok egy ősanya típus, de azt hiszem, alakul ez a kapcsolat kettőnk között.

A hétvégén például határozottan úgy éreztem, hogy azt szeretné, ha folyton csak sétálnék, és így ringatnám a kisasszonyt. Jöttünk-mentünk egész nap. Autóból ki- autóba be. Amíg mászkáltam teljes nyugalomban volt a kiccsaj, beültem a kocsiba, és 1-2 perc múlva már éreztette is magát követelve a további ringató sétát az unalmas ücsörgés helyett.

Azt is tapasztaltam hogy általában 2-3 napig igen aktív és erős, aztán ugyanaennyi ideig csak minimális jelet ad, épp annyit, hogy mégse zakkanjak azért meg.

Néha nagyon jól szórakozok a mozgásain, hangosan röhögcsélekl. Ma épp az egyik lehetséges utódomat interjúztattuk, és a lánykánk épp akkor élt a leginkább (naná tökfőzi-gombapöri után voltunk nem sokkal), olyan nehéz volt megállni, hogy ne nevessek. Valószínűleg a jelölt sem értette az épp oda nem illő mosolyt. :-)