Hiányolnom kellett kicsit, ma reggel már meg is látogatott hipphopp kisVuk. Az émelygés és a hányinger tegnap óta csillapodott. Helyette jó kis savas kérődzés okoz némi nyelőcső és torok marást. Hjja, szép a kismama élet! ;-)
Ma már minden kétség nélkül kijelenthetem eltelt a 10. hét is. Belépünk a 11.-be. Már csak háromszor ennyit kell várni a baba érkezéséig. Persze ugye ez az első negyed csalóka, merthogy az első 4-5 hétben még nem is tudtunk arról, hogy mi készül itt. Szóval, ha így nézem, a többi negyed azért hosszabb lesz ennél. Viszont, ha a 3 és fél év várakozást nézem, amíg idáig eljutottunk, akkor ez a maradék 30 hét már igazán semmi.
Kerek 4 hete fekszem, amihez annyira hozzászoktam már, hogy furcsa felkelni, tenni valamit, betérni a zöldségeshez. Talán 2 hét múlva elhagyhatom majd az ágyat...
Utolsó kommentek