Nem is gondolatam, hogy egy nap ilyen hosszú is lehet. Még csak fél4, és én már úgy érzem, legalább két nap eltelt reggel óta. Szörnyű lesz így hétfőig, amikor is láthatjuk a babánkat, és nem láthatjuk a bevérzést.
Elmeséltem a vegyes hírt a három legjobb barátnőmnek. Egyikük kitörő örömmel fogadta, a másik kettő visszafogott örömmel, de nagy visszafogott örömmel, és persze mindannyian szurkolnak nekünk. Ez fontos, mert Nekünk most minden drukk, minden bátorító szó nagyon sokat jelent. Nem mintha elkeseredettek lennénk, dehogy. Csak nehéz elhinni. És nem is aggódunk. Én vagyok a legjobban meglepődve saját magamon, mert nincs egész napos aggódás, agyalás, és különösebb félelem sem. Talán, még nem igazán fogom fel.
És te E., aki tudom, hogy olvasod ezt a blogot, kérlek, még senkinek ne mondd el. :-) Persze A.-nak igen, de aztán együtt hallgassatok, mint a sír. :-) Amikor Szoboszlón találkoztunk, úgy kikívánkozott belőlem, de inkább még nem mondtunk semmit, és a látszat is csal, mert nem alkoholos Mojito-t ittam, hanem alkohol menteset. :-) Nagy álcázó művészek vagyunk, mi? ;-) Persze a 28-ai találkozón jó eséllyel nem leszek ott, de azért ha erre jártok, szívesen látlak Titeket. :-) Persze nem a szokásos vendéglátós stílusban, de nagyon jó pizzát sütnek odalent a főtéren, és ki is szállítják. ;-)
Utolsó kommentek