Csodaszép napsütéses szeptemberünk van, olyan igazi színes, fényes indián nyár. Lehet, hogy emiatt, de a legutóbbi poszt óta - ami már majd' három hete keletkezett - általában jól érzem magam. A napok gyorsan telnek, a feladatok sokasodnak, és bizony nem is mindig van kedvem elvégezni őket. A nagy rohanásban néha-néha eszembe jut, hogy még mindig nincs babánk....sem a pocakban, sem itt mellettünk testközelben. Olyankor elérzékenyülök, és már-már kibucskázna egy-egy cseppecske a szememből, de aztán elhessegetem magamól a gondolatot, és a sok elmaradt, lavinagolyóként növekvő feladathalom hamar visszazökkent a való boldogságomba.
Mert hát jó nekem. Sokan vesznek körül, akik szeretnek, őszintén. Szép otthonunk van, jó humorérzékünk, ami a legjobb barát a bajban. Az egész egyik és másik fele vagyunk Attival. A munkám kihívásokkal és lehetőségekkel tömve. Határ a csillagos ég. Már 4 km-t lefutok egyszuszra, ami az egyik legnagyobb boldogság. Beleférek a másfél évvel ezelőtt hordott ruháimba, és lassan a 6 évvel ezelőttiekbe is. A spájzban ott figyelnek a polcon a saját készítésű vegyesvágottak, meg káposztával töltött paprikák. Na, nem a nagyi mértékű nagyüzemi mennyiségben, hanem csak kicsiben. Amolyan maradák felhasználás céljából születtek, "ne dobjuk már ki ezeket a zöldségeket" jelszóval. Egy szó, mint száz: sok-sok minden ad okot a boldog életre. Mégis, a legnagyobb dolog még mindig hiányzik. Hány kicsi öröm ér fel vajon ezzel az eggyel? Mivel lehet kiválatni? Egyre inkább azt hiszem, semmivel.
Múlt vasárnap szilvásváradi kirándulást terveztünk. Valahogy nagyon nyűgösen és hisztisen indult a nap, és ezúttal nem voltam ebben a házban ezzel egyedül. Az én kiegyensúlyozott, erős és bátor férjemből bizony kibukott, hogy mennyire hiányzik neki az a kis csöppség, aki a miénk. És, hogy bizony ő is nagyon fél a továbbiaktól. Olyan bizonytalan most minden. Vajon lesz még spontán babánk? Ha lesz, akkor velünk marad? Ki tudja ezt megmondani? Attól tartok senki. Marad nekünk Remény, aki most épp nem a barátunk, meg Félelem. Az idők során szépen lassan beköltöztek a mi kis együttesünk életébe, és bizony nem úgy tűnik, mintha távozni akarnának egyhamar. Na de minden jó, ha a vége jó, és azért a nap nem sírással múlt el. Szép napos és meleg idő volt, és mi úgy döntöttük, hogy lelépünk az albérlők elől.
Kocsiba be, cél Szilvásvárad. Szalajka völgy, a pisztrángos tó, Szikla forrás, erdei múzeum, Fátyol vízesés, a tisztás, Szalajka forrás és az Istállóskői barlang. Mi csak mini Plitvicének hívjuk. A mi magyar Plitvicénk. Jó 3,5-4 km-es túrát tettünk az ősember barlangig, majd úgy döntöttünk visszafelé is gyalogosan tesszük meg az utat. Nagyon jól esett a nagy kirándulás után az estebéd lent a Szalajka völgyi úton. Furcsa, hogy mennyire nincsenek itt elszállva az árakkal. Még olcsónak is mondanám az amúgy nagyon ízletes ételet. A természet szépsége, az őszi nyár, a sok vidám ember körülöttünk, a jó étel meg az ilyen túrák során előbukkanó emlékek vagy épp a regiúj történetek, friss levegő, a megtett km-ek. Csupa-csupa vidámság. És ekkor már ismét másképp láttuk a világot, mint reggel, amikor még olyan erőltetett kedvvel és lelkesedéssel indultunk utunkra.
Aaztán hétfőn már vártuk a keddet, amikor amolyan kontrol vizsgálatra mentem V. dokihoz. Tudtam, hogy ciklus közepetáján leszek akkor (tán picit a várható ovuláció után), így titokban reméltünk egy meglapuló tüszőt. És volt is. Az utrahang egyértelműen mutatta, meg a 10 mm méhnyálkát is. Tévedés nem lehetett. Kaptam hát tüszőrepesztő szurit, hogy biztosabbra tudjunk menni és a következő napokban tettük a dolgunkat szorgolmasan. :-) Az injekció beadás valami nosztalgikus hangulatot keltett, olyan jó érzés volt. Utána a 36. órától úgy egy napig pontosan azt éreztem, amit a leszívások vagy inszemek napján korábban. Mintha a petefészkeim ki akarnának szakadni a hasfalamon keresztül. Az LH teszt olyan pozitív volt, hogy ennél erősebb csíkot már csak odarajzolással lehett volna produkálni. A dolog működött, most meg várunk, de igazából nem izgulunk. Azt hiszem, egyikünk sem hiszi, hogy ez egy sikeres akció volt. Valamiért nem, és ez olyan természetes. Még csak szomorúsággal sem tölt el minket.
V-vel megbeszéltük azt is, hogy merrefelé menjünk tovább. Az első lombiknál 26 sejtem volt. Ebből 9-et ICSI-ztek, 9-et összeeresztettek. Inkább az ICSI-sek kezdtek osztódni, de nagyon vacakul, és a kb 10 megtermékenyült sejtből egy sem maradt fagyiba. Az endo műtét utáni lombiknál már csak 10 sejtem lett, és szépek (mondjuk a stimuban is kevesebb Puregon volt). Szinte mind megtermékenyült, el is kezdtek szépen osztódni, de mire a beültetésre került a sor, már kezdtek szétcsúszni. Fagyi ismét nem lett. Azért az furcsa, hogy ilyen sok sejtből egyszer sem maradt fagyi baba. Aztán ez a spontán vetélés pár hete....V. szerint emögött genetikai okok is állhatnak, és ő ebbe az irányba menne tovább a vizsgálódással.
Az első verzió, ami a mi kedvencünk: ahogy múlik az idő felettünk, egyre több lesz a beteg sejtünk. Egyszerűen véletlenek sorozata volt, hogy mindig a beteg babákat kaptam vissza, és a spontán terhességnél is, épp egy hibás sejtembe talált be Atti katonája. Lehet, most jön el az ideje annak, hogy szép és ép lánykákat küldjek a csatamezőre elcsábítani apa hadseregéből az egyik daliát.
Rosszabb eset, ha pl. trombózis hajlam miatt - ezt genetikai vizsgálódással lehet kideríteni - a vérellátásom nem megfelelő és egyenletes (remélem jól értelmeztem), és ez okozza a vetéléseket. Ha ez szurikkal vagy gyógyszerekkel kezelhető, hát legyen, kibírom.
Amit a legkevésbbé szeretnénk, és nem is hisszük, hogy ez lenne a gond, az az XX és/vagy XY kromoszóma hibája. Ha mégis azon kevesek közé tartozunk, akiknek ezzel kell szembesülniük, akkor külföldre kell mennünk lombikozni, vagy egy itthoni lombik után külföldre kell küldeni a megtermékenyített sejteket beültetés előtti génvizsgálatra. Ezzel kiderül, vannak-e egészséges babák, és ha vannak, akkor őket ültetik vissza. Magyarországon még nincs ilyen vizsgálat....
Elhatároztuk, hogy elvégeztetjük a trombózis hajlam vizsgálatot és a kariotipizálást mindkettőnknél. Jövő héten elmegyünk vérvételre, és 2-3 hét múlva már tudni is fogjuk, hogy, milyen csodás génállománnyal rendelkezünk. :-)
Utolsó kommentek