Hát nem jön az a bizonyos csók, ami majd meghozza az ihletet az íráshoz. Még Tapolcáról sem írtam, az uram meg lassan 31 lesz már. Amikor nem vagyok gépközelben, olyan sok mondandóm akad. Aztán, amikor lehetőségem lenne, már semmi nem jut eszembe. Minden nap megfogadom, hogy írok egy bejegyzést, de amikor rá kerülne a sor, nem jönnek a gondolatok. Igen, fásult vagyok talán, meg fáradt, és tehetetlen és tanácstalan is. És lehet, hogy közönyös? Talán az még nem.
Mindenesetre az már aggódásra ad okot, hogy tavaly ilyenkor, nemhogy a karácsonyi fények lógtak már egy hete kívül, s belül a házon, de az ajándékok is be voltak már csomagolva mind, és egy adventi hétvégén is túl voltunk az egyik kedvenc wellness szállodánkban. Hétvégente forralbort főzögettem, karácsonyi CD volt a lejátszó mind az öt tárában, és már mindet akadozósra hallgattam ilyentájt. Mézeskalácsot sütögettem, hogy az legyen az ajándék kísérő, és minden nap előkerült a karácsonyi dobozból valami új csecsebecse.
Hát idén ez nem így alakult, bár holnapután már a második gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún, nálam még a húvéti tojásos ajtódísz lóg a bejárati ajtón.
Adventi koszorúról jut eszembe, tudtátok, hogy miért 3 lila és egy rózsaszín gyertya kerül rá? És a meggyújtási sorrend miért lila, lila, rózsaszín és lila? Nos, a válasz barátosnémtól érkezett, miután jobb dolgunk nem lévén a munkahelyen elkezdtünk ezen filozofálni. Másnap a mindenttudó televízióból érkezett a válasz, és ő nem tartotta meg magának önző módon, hanem megosztotta a filozófiai körrel. A lila a bűnbánat szine, és a katolikusok ezért gyújtanak az első két vasárnap lila színű gyertyát. Bűnbánatot tartanak. A két hét bűnbánatot egy kis öröm követi, mivel a rózsaszín az öröm szine, majd közvetlenül Karácsony előtt jön még egy kis bűnbánat. Gondolom valami olyan megfontolásból, hogy a nagy öröm biztosan bűnözéshez vezet, és nehogymá ilyen állapotban érkezzünk a Karácsonyba, előtte még bűnbánunk egyet. Egy elmés szerzetes egy kocsikereket függesztett fel a templomban négy gyertyával ezzel szemléltetve a bűnbánat és öröm láncolatát. Innen a koszorú szokása.
Ahhoz képest, hogy múzsa nincs, meg csók sem, elég sokat tudtam ide firkálni, és még nem is szóltam a V. dokinál tett múltkori látogatásunkról. Tulajdonképpen azóta vagyok ilyen szomorkás állapotban. Megnézte a genetikai vizsgálatunk eredményeit, és az MTHFR heterozigóta mutációra ő lombikban fraxiparint szokott adni, amúgy nincs különösebb jelentősége. Hogy mit is zagyválok itt össze? Voltunk genetikai vizsgálaton, és végeztek nálunk kariotipizálást, nálam pedig még trombózis hajlam vizsgálatot is. Tulajdonképpen minden rendben, csak ezt a kicsi eltérést találták, amiről magam sem hiszem, hogy oka lenne a történetünknek...
Amúgy meg V. szerint lassan menni kellene tovább. Én meg még mindig nem érzem, hogy akarnék menni. Finoman felnyitotta a szememet, hogy az idő azért csak nem áll meg, sőt, halad. Ez volt a kegyelemdöfés. Akkor megsemmisültem, és azóta nem tud értelemes gondolat a fejembe költözni. Menni tovább...de merre is? Menjünk el egy genetikai tanácsadóhoz, aki majd valószínűleg még több genetikai vizsgálatot fog javasolni újabb vagyonokért? Vagy hallgassunk V-re és higgyük el neki, hogy ezek a további vizsgálatok szükségtelenek és nem is tudnak túl pontos eredményt adni? Készüljünk inszmekre? vagy clostys stimura tüszőrepivel és spontáskodással? Esetleg még egy lombik? Vagy nem ártana még egy reprodukciós szakember véleménye? Merthogy V-n kívül más még nem látott minket.
Hát hol vagy te nagyon okos, mindent látó Mindenható ilyenkor, és miért nem mutatod a helyes utat? Akkor én meg rózsaszín gyetyát gyújtok majd minden héten, mert hidd el megbántam én már minden bűnömet százszor is, azt is, amit még el sem követtem, csak adnád már, amire vágyunk...
Utolsó kommentek