Napló

Tegnap volt a céges karácsonyi buli. Elvittük hát kicsilányt, és megmutattuk neki, hogy is mulat a magyar. Indulás előtt Nyonyesz készített rólunk (rólam és a pocakomról) fotókat teljes partidíszben, így a 24. heti pocakfotó rendhagyó. Lila póló helyett gálaruha.

Ennyi bókot még életemben nem zsebeltem be egy ilyen parti alkalmával, mint tegnap. A kismamákat imádják az emberek. Tök mindegy hogy nézel ki, ha kismama vagy, szép vagy, és csinos. Mindenkinek van hozzád egy-két kedves szava, megcsodálják a pocakot, valaki szerint nagyon nagy, valaki szerint szép, és bizonyára az jár a legközelebb az igazsághoz, aki azt állítja, hogy "milyen gömbölyű". :-) Szeretek kismama lenni. Kár lett volna kihagyni ezt az élményt. Senki nem néz ferde szemmel, és nem tesz megjegyzéseket, ha kétszer, esetleg még talán háromszor is lerohanod a desszertes pultot, szedsz is róla, és még meg is eszed. Még bíztatnak is, hogy egyél még, mert nektek ez kell. Naná, hogy nem kell, de nekik meg ezt nem kell tudni. ;-)

Helyzetelőnyből indultam a partira, mert egy kiló mínusszal köszöntött rám a péntek a csütörtökhöz képest. Hogy minek tudható be? Vagy furát ettem, vagy összeszedtem valami vírust, vagy egyszerűen csak ilyen hatással vannak rám a hormonok, de kedd óta valami hasfertőzéssel küszködök (próbálom szépen kifejezeni a folyékony tényállást). Kedd, és szerda még nem volt gáz, csütörtök már igen, nagyon, és péntek is, sajnos. Pénteken már csak pirítós kenyeret, sós krumplit és tojáslevest ettem, hogy este azért mégiscsak el tudjak menni a buliba.

A haditerv hatásossága beigazolódott, ugyanis az 5 órai capuccinopróbát is kiálltam. Ezekután bártan vetettem bele magam az éjszakába, és legfőképp a büféasztal közelébe. Nyonyesz idén lett kerek öt éves a cégnél, és, mint olyan, neki is járt egy sztahanov érdemrend, amit mindig ezen jeles esemény alkamával nyújtanak át a szorgos dolgozóknak. Igazi nagy, és nehéz, semmire sem jó plexi emlékplakett. Úgy számoltam, hogy 7-ig elkészülök, és indulhatunk. Valahol megcsúsztam, és negyed 8 lett a módosított időpont. Nyonyesz kérte szépen, hogy próbáljak igyekezni, nem sikerült. Közben, a főnöke is ránk telefonált, hogy ugorjunk már be a céghez, mert a tombola fődíj ott maradt, keressük meg és vigyük magunkkal. Persze nem találtuk, így üres kézzel indultunk tovább.

Az Andrássy-n a sor csak csorgott, és a helyszín közelében sem találtunk parkolóhelyet. Nyonyesz, egy kör megtétele után engem visszavitt a hotelhez, hogy ne kelljen sokat gyalogolnom a partiruhámban a hidegben, ott hagyott. Én meg már tudtam, hogy, amikor szólítják a plakett átvételére, Ő nem lesz ott. Pedig nagyon várta. Besurrantam a földszinti mosdóba, lecseréltem a csizmámat a báli cipőmre, rendbe szedtem a viseletemet, és hívtam férjet, hogy merre jár. Azt mondja, ő már a teremben, én hol vagyok. Épp kiállt egy autó a hotel parkolójából, amikor engem kidobott, így azonnal le is tudta tenni a járgányt. Megörültem, hogy akkor mégis átvette. A bagós szekción áthaladva érdeklődtem a kollégáktól, hogy látták-e, merre van, de azt mondták, nincs ott, mert az emlékplakettet sem vette át...

Persze, tovább haladva a bálterem felé, megtaláltam, és valóban, 3 perccel azután ért be a terembe, hogy kimondták a nevét....A föld alá tudtam volna süllyedni szégyenemben, és sírni tudtam volna. Ő meg csak annyit mondott, hogy "ugyan, nem baj, ne törődj vele". Vártam, hogy a szememre veti, hacsak egy félmondatban is, hogy ő ugyan megmondta, és kért, hogy készüljek el időben. De nem. És ettől még sokkal rosszabbul éreztem magam.

Lelkifudalásom nemcsak nekem, de a főnökének is akadt, ugyanis Ő küldte be a céghez a hűlthelyevan tombola fődíjért. Megszervezte, hogy a buli alatt, a Smile zenekar frontembere - Gönczi Gábor - adja át neki a súlyos plakettet. Némi kárpótlást nyújtott a nyilvános átvétel, de tudom, hogy ez az eset örökké nyomni fogja a lelkemet.

Persze nem keseregtem egész este. A vacsora után a poker asztalnál próbáltam elverni a csipszeimet, de nem sikerült. Eleinte nagyon élveztem, de aztán elfáradtam, és úgy akartam kiszállni, hogy elbukok mindent - vérbeli pókerjátékosra vall :-). Már olyan lapokra is emeltem a tétet, amiket más akkor bedob, amikor még meg sem kapta . És nyertem. Nem tudtam megszabadulni a zsetonoktól. Kiszálltam, és valaki beült a helyemre, átvette a vagyonomat is.

Szédelegtem még egy kicsit, és ettem a desszertből még egyszer. Megvártam, míg Nyonyesznek átadják a díját, és távoztunk. Így is elmúlt már éjfél. Mára visszatért a hasbaj, úgyhogy krumpli, piritós kúra újra indult. Amúgy is úgy érzem magam, mintha másnapos lennék, pedig vízen kívül mást nem ittam. Hiába, a késői fekvés, és a kialvatlanság is megviseli a gyomromat. Kényes egy jószág....Most már nagyon szeretném, ha ez a hasbaj tovaszállna...