Tegnap meglátogattuk a dokit. Igazi komoly várandósnak éreztem magam, mert míg a legutóbbi - egyben első - látogatás alkalmával csak néztem, ahogy a kismamákat vizeltmintát adni zavarja az asszisztens, most nekem is kellett produkálnom valamit. Fehérjét és cukrot néznek ilyenkor a mintában. Egyik sem jó, ha jelen van a vizeletben. Azért, ha már ilyen szépen előléptem a terhességben, hogy már nem csak a védőnőnél, hanem a dokinál is kell mintát adnom, legközelebb inkább viszem magammal.
Az assziszens megmérte a vérnyomásomat - jól lecsökkent: 110/60 volt és 120/80-ról indultam-, majd lemázsált. 68,5 kg. Hááát. Ez egy hónap alatt majdnem 2,5 kiló. Az összes eddigi gyarapodásom (6 kg) majd' fele....
A vizsgálat során kiderült a méhszájam rendben, gomba eltűnt, a terhesség szépen növekszik (ezt külső méh tapizás közben említette a doki). Talán úgy értette, a méhem szépen növekszik. Azt hiszem, ilyen korban, a szeméremcsont s a köldök közötti területet tölti ki. A 18. heti genetikai uhu során mért adatok szerint a baba 18.3 méretűnek felelt meg, láss csudát, pont annyik voltunk tegnap. Gyerek apja lánya lesz, ami a pontosságot és precizitást illeti. Khmm, khhm, jaaj nekem! De inkább jaj nekem, csak te így fejlődj tovább kicsi lány!
Aztán nem furcsa, hogy a múlt hét csütörtöki babamozin is ilyen korúnak mondták a lyányt a mért adatok alapján? És, hogy mostanra kisebb lett a combcsontja 1-2 mm-rel, meg mindene? Na, nem para, dehogy, csak ez is azt bizonyítja, hogy ahány vizsgáló, annyiféle mérés. A doki nem mondta biztosra, hogy lány. Megjegyezte, hogy pozitív tartalom nem látszik (gondolom ez a fiú tag lenne), és, hogy lánynak látja, de pontosabbat majd következő alkalommal mond. Minden a legnagyobb rendben. Szive szépen taglódik négy részre, aztán mesélte még a többit is, de olyan halkan, hogy kukkot sem hallottam, és nem akartam folyton kérdezgetni. Végülis, pár napja a szonográfus tisztán értehetően körbekalauzolt minket az összes alakatrészen. Beleértve veséket, beleket, gyomrot, szivecskét, csontokat, mindent. Ugye milyen hihetetlen, hogy még a vesék is látszódnak, meg a szív négy ürege?
Az AFP (illetve az ebből számolt MoM) értékem nem egyszerűen jó, hanem tökéletes. Ez az érték a genetikai uhuval együtt az esetleges elváltozásokra utalhat, de hallottam én már pocsék AFP érték mellett tökéletes babáról. Sőt, sok ilyet hallottam. Ez a vizsgálat is megerősített minket abban, hogy amniora nincs szükség. A doktor szerint sem, de ha szeretnénk, lehetőség van rá. A korom indokolná egyedül, az is épphogycsak, így nem megyünk.
Toxoplasma, cytomegalovírus rendben. Hepatitis eredmény még készül, bár igen meglepődnék, ha pozitív lenne, mivel az elmúlt két évben a lombikok miatt legalább háromszor nézték nálam is, férjnél is. És ha pozitív is lenne, nem a férjemnek esnék, feltételezve, hogy hűtlen volt a drága, hanem a vérvértelt végző kórháznak.
Sohasem felejtem el, amikor Hugi pozitív eredményt kapott. Én meg aznap tudtam meg, hogy az első inszeminációnk nem sikerült. Nem tudtam, melyik hírt ne higgyem el jobban. Nem tudtunk semmit a betegségről, és arról sem, hogy a babát mennyire veszélyezteti ez. Megkaphatja-e pl? Mint kiderült, az anyaméhben nem. A szüléskor kell nagyon körültekintőnek lenni, és azt hiszem, azonnal oltani, amikor megszületik a kicsi. Az utánaolvasás csak még jobban megrémisztett, persze igyekeztem Hugi felé úgy kommunikálni, hogy, ha vigyáz magára, nem lesz semmi baj, és a babával is minden rendben lesz. Közben meg nem tudtam, hogy mikor mondja majd fel a szolgálatot a mája, mennyire lehet jól kezelni a betegséget? Az üzemorvosunkkal beszélgettem erről, és ő javasolt egy specialistát a SOTE-n.
A doktornővel való találkozás és beszélgetés valamennyire megnyugtatta Hugit, és itt is végeztek vérvételt ellenőrzés és további faktorok megismerse céljából.
Ahogy nem felejtem azt a napot, amikor megtudtuk a rossz hírt, úgy azt sem, amikor egy szép napon bemerészkedtem az autóm volánja mögé, elmentünk vásárolni, és épp a kocsiban ültünk a bolt parkolójában. Hugi telefonja megszólalt. A SOTE-ról hívták, és közölték, nincs hepatitise, semmilyen. A kórházban jól ekutyultak valamit az első vizsgálatnál. Hát mit lehet erre mondani? Az öröm nagyobb volt a haragnál. Egymás nyakába borulva zokogtunk, és miután sikerült megnyugodnunk, hívtunk mindenkit, hogy vége a hetekig tartó rémálomnak. Basszus, még most is sírok, ha rágondolok...
Némi picsogás után újra itt. Hogy miért is ítam ezt most le? Azért hogy példaként álljon itt azok számára, akiknek szintén elkeverik az eredményeiket, mert ez az eset a szűk ismeretségi körömben mással is megtörtént már.
No, vissza az eredeti történethez. Honnan is kanyarodtam a tesó-hepa sztori felé? Ja igen, vizsgálati eredmények. Wasserman is elkészült, bár azt mostanában máshogy hívják, pontosan Treponema pallidum latex aggl. a neve a papíromon, és valami olyasmit mondott a doki amikor rákérdeztem, hogy mi is ez pontosan, hogy szifilisz és talán még valami...Na ez is rendben.
A pajzsmirigyről sajnos már nem nyiltakozhatok ilyen pozitívan. A legutóbbi vizsgálat óta (amikor a T3 pajzsmirigy hormonom a felső határérték felett volt kicsivel, és a T4 is a felső tartomány felé tartott inkább) a készleteim erősen megcsappantak. Közel vannak az alsó határértékhez, ennek megfelelően a TSH-m meg a felső érték fölé került valamennyivel. Újra kell szednem az Euthyrox-ot, ezúttal csak 25 mg-ot naponta. Ha belegondolok, hogy legutóbb is milyen carul voltam tőle, most örülök még annak a pár napnak, amikor nem lesz folyton hányingerem, aztán majd szenvedek újra. Áprilisban 8-án legkésőbb elmúlik, ugyanis még mindig április 7-8 a mi napunk. :-) Csak a babánk fejlődjön szépen, és ha kell még neki ilyen hormon, rajtam ne múljon. Hat hét múlva kontrol. Azon gondolkoztam, hogy a vizsgálat 2 hete, azaz 16 hetesen volt. Eddig a korig a babák elveszik a mamák pajzsmirigy hormonjait, utána már ők is elkezdik termelni. Talán azért lett ilyen alacsony az érték, mert Lilla elszipkázta, ami neki kellett a jó fejlődéshez. Hogy miért fontos ez a hormon? Leginkább az idegrendszeri fejlődéshez. Szóval inkább tőlem vegye el, de Ő egészséges legyen!
Következő vizsgálatok és események:
- 1 hét múlva védőnő látogatás (igazából már tegnap itt lett volna az ideje, de felesleges lett volna, mert az újabb vizsgálati eredmények csak most derültek ki, és így legalább lesz mit bejegyeznie a védőnőnek a kiskönyvembe, meg a saját nyilvántartásukba)
- 4 hét múlva nődoki látogatás
- 6 hét múlva pajzsmirigy kontrol
Utolsó kommentek