Marcuskánk mást sem hall mostanában, amikor húzna maga után mindenhová, vagy simán csak annyit mond nekem, hogy "gugga", azaz guggolj le keri, vagy nyújtja a karjait, és kér a szemeivel, hogy vegyem fel, vagy éppen csak játszana a maga szeles módján, mint "kerikét hagyjad Marci, tudod, Ő most nem tud veled hajlongani, guggolni, nem tud téged felvenni, szaladni sem tud, mert tudod, ott a baba a pocakjába, és vigyázni kell rá".
Tudja, tudja, de hiszi, ha látja. 11-12 hét vakhit után úgy gondolta, személyesen győződik meg a baba létéről. Pepe (Peti papa) szülinapját ünnepelvén még október utolsó napján(há' mikor is született volna, mint november 1-jén?), nagyiéknál vendégeskedtünk mindannyian, és én épp az ebéd utáni sziesztámat próbáltam tölteni a kanapén, amikor Marci húzott volna magával játszani. Persze, elhangzott a jól ismert mondat, "vigyázzunk a kerire meg a babára, aki a pocakjában van". Gondolt egyet a kis Maszat és ahogy ott feküdtem a hátamon, egyszercsak felhúzta a pulcsimat, majd a trikómat, mígnem a hasam ki nem villant. Bámulta erősen, de baba ott ugyan nem volt. Nézett csodálkozva, gondolta, "miről beszéltek ti itt mind? nem értem", majd vállat vont és tovább vonult játszani. Térült-fordult, majd egy óra múlva ismét nálam termett, és még egyszer belekezdett a babakeresésbe. Ezúttal nem hagyott ott a csupasz pocak láttán, hanem a bíztatásunkra megsimizte szépen, óvatosan. Mintha elgondolkodott volna, hogy talán mégis van ott baba, csak nem látszik.
Amúgy, úgy tűnik, hogy a pocaksimivel meggyűlik a bajom még sokszor. Egyszerűen az emberek 90%-a valamiféle késztetést érez arra, hogy mindenféle megkérdezés nélkül odanyúljon, megfogja, megsimogassa. Én meg nem szeretem, nagyon nem. Egyenesen zavar. Egyedül Nyonyesz és Marci fogdoshat és simizhet. Talán, én vagyok csodabogár, de tényleg nehezen viselem, és finoman próbálok is szólni az embreknek, de többnyire sértődés a vége. :-S Nem is értem, mert jómagam, soha senkinek a pocakjával kapcsolatban nem éreztem azt, hogy meg kellene fognom...
Utolsó kommentek