Tavasz van! Gyönyörű, langymeleg, napsütéses, kabát és csizmaledobálós TAVASZ! Reggel, amikor kinyitom a szememet nem az Euthyrox, ergo, a mégmindignincsgyerekem gondolatfüzér, hanem a madarak csicsergése az első, amit meghallok, felfogok és értelmezek. Aztán jön az euthyrox és hordaléka, de a "Nap üdvözlése" ismét feledteti őket. Nem fogsz ki rajtam, ha-ha!
Aztán az ismerős páros hölgy tagja tegnap átesett a leszíváson. Kilenc szép sejtjük lett. Ebből mára négy osztódni kezdett. Vasárnap mennek beültetésre. Kábé úgy izgulok, mint a sajátunk előtt. Nagyon-nagyon szurkolok nekik! És persze folyton kéretlen tanácsokkal bombázom szegényeket. Hiába, nem tudom magamban tartani a tudást. Mindig kikívánkozik. Néha pedig talán jobb lenne befogni a számat, mert soknak tűnhetek....
Tegnap a munkahelyen kávézás közben, megkérdeztem a kollégákat, hogy melyik Samsung telefon csúszkás QWERTY billentyűzetes, mert nem találom a neten. Aztán csak halkan kértem őket, hogy szerezzék meg nekem Rúzsa Magdi Gábrieljét, mert nem élek tovább, ha egy órán belül nem hallgathatom meg. Annyira jó az a zene, és a szöveg is. Hiába, Geszti még mindig nagyon ott van a szövegelésben. A beszélgetés közben, felmerült, hogy most éppen kicsoda Madonna párja. Senki nem tudta. A dalt egy órán belül megkaptam, a Samsung telefonról szóló oldalak linkjeit pedig 6 kolléga küldte el szintén egy órán belül. Este pedig - paradicsomos spagetti gyártás közben - beesett egy sms: Madonna pasija valami Jesus nevű fiatal. :-) Mintha mindenki az én kedvemben szeretett volna járni. Annyira jól esett. Hülye vagyok, mi? Bájdövéj: a paradcsomos spagetti felért egy orgazmussal. Mint mindig. Asszem 2-2,5 adagot ettem meg együltő helyemben, és még az sem tudott megzavarni, hogy közben a Hajdu-Sarka gyermek a kamerák előtt kimondta első szavát, ami mi más lehetett volna, mint a tükör. Az anyuka sírva fakadt meghatottságában. Na jó, ők is csak a jóisten báránykái.
Amúgy teljesen lehetetlen bármiféle méregtelenítés, fogyókúra vagy diéta, amíg az ember lánya itt dolgozik. A héten minden napra jutott valami házi süti, vagy ropogtatnivaló. Akinek névnapja van-volt-lesz mindenki hozott valamit. Így kedden hólabdát ettünk egy korai Sándor napot ünneplő II. Sándor jóvoltából. Szerdán Józsefünk lepett meg minket Balaton falatkákkal. Csütörtökön III. Sándor hozott nekünk linzert és kosárkát, jövő héten hétfőn pedig I. Sándor hoz majd egy tonnányi süteményt, ahogy az anyukáját ismerem. Meg amúgy is a még hónapokkal ezelőtt általam meghirdett nagy pogácsa próba sem tud véget érni. Mindig előrukkol valaki a legjobbik pogácsával.
A holnapi vizsgázónk ma 80%-ot teljesített a próbavizsgán. Az előző is hasonló jól sikerült neki, úgyhogy szép reményekkel indul a megmérettetésen. Persze, nekem kétségem sincs az eredmény felől, de azért a téglát, ami időközben az én gyomromból az övében landolt, ki kellene valahogy varázsolni onnan. Harry Potter, Hermione, Ron Weasley és összes varázslók és boszorkányok segítsetek! Kezem csuriban érted Tesókám! Go for it! hogy stílszerű legyek.
Utolsó kommentek