Nyilván beszpídezett az öreglány és nem bírta abbahagyni a bulizást a tollasbálban. Annyi havat zúdított ránk a hétvégén, amennyit már vagy 20 éve nem láttunk. Az urammal szinte csak az étkezések alkalmával találkoztam, mert a hólapát jobb társaságnak bizonyult nálam. Erősen kapaszkodott bele és akrobatikázott az udvaron kitartóan. Meg az utcán, merthogy a mi kis zsákutcánkba a hókotró nem jár, így az útról a 3 ott lakó dobálta el a havat. Mondogattam én, hogy tél van, és ilyenkor ez természetes, nem kell ezen úgy meglepődni, dehát végülis valóban nem nekem kellett a fehér áldást ellapátolnom az útból, hanem neki. Azért kimentem én is néha segédkezni stílszerűen egy söprűvel a kezemben.
Talán a sors adott az anyóka kezébe valami gyorsítót, mert a peszimizmus, a szomorúság és a tehetetlen düh értékes energiákká alakultak és a hólapátban távoztak, így drágámat is más hangulatban érte már a vasárnap, mint a múlt hét vége. A magányos főzés és takarítás engem meg gondolkodásra kényszerített. Nem tudom, micsoda rossz fából faragtak engem, de képtelen vagyok az agyamat egy pillanatra is kikapcsolni. Volt hát alkalmam a hétvégén gondolkodni, és rájöttem, sokat gondolkodom, és hülyeségeken. Nyilvánvaló, hogy agyi kapaciatásaimat nem megfelelően használom ki. A folytonos miérteken való elmékedés, és mindenféle furcsa elméletgyártások helyett gondolkodhatnék mondjuk a munkámról, vagy a nemzetgazdaság helyzetéről, vagy hogy miért vettem meg egy olyan sütőlemezt, ami nem fér be a sütőmbe. Mindenesetre, amin én agyalok szünetlenül, annak semmi értelme.
Valahogy hozzászoktam az évek során, hogy nekem mindenért meg kell küzdenem. Mindig is sokat filóztam a legjobb és legegyszerűbb megoldásokon. Mindhiába. Nekem minden cél eléréséhez általában a hosszabb és rögösebb út jutott, az egyszerű és tiszta helyett. Lehet, hogy tudat alatt már a babához is így álltam? És tessék, már megint gondolkodom....Na ezt a gondolatmenetet azért még befejezem.
Szóval, elég régóta próbálkozom már egy szép, finom és egészséges kenyeret sütni, az anyutól kölcsönkért - tőlünk ajándékba kapott:-) - kenyérsütő alkalmatosságban. Azt akartam, hogy tényleg egészséges legyen, mert én teszem bele a hozzávalókat és tudom, hogy mi van és mi nincs benne. A szép és finom együtt egyszer sikerült igazán, az is sokadszorra, és bizony kovásszal és sikérrel turbózva. A cél pedig ennek az elkerülése lett volna. Nagyon sok kenyér gyönyörűen indult, majd az utolsó fél órában bezuhant a teteje. Rengeteg példány egyszerűen meg sem kelt és szinte nyers maradt. Sorra dobáltam ki a kenyereket és bennük a keverőlapátokat. Számszerint kettőt. Amikor másodszor mentünk a tuti helyre keverőlapátot venni annyiért, aminek háromszorosáért már csudálatos kenyérsütő gépet is vehettünk volna, akkor az uram közölte, úgy vigyázzak rá, hogy nincs több lapát. És ezt komolyan kellett vennem.
Hónapok óta tartó kudarcos kísérletezéseim után úgy döntöttem hát, hogy kipróbálom a kész kenyérliszt keveréket az Aldi-ból. És láss csodát, szép és finom kenyerek kerültek ki sorra a sütőből. Elhiszem, ami a zacskóra van írva az összetevők részhez, és elhiszem, hogy egészséges a kenyerem. És a tanulság? Számomra mindenképpen az, hogy nem kell mindig betegre küzdeni magamat, ha valamit szeretnék elérni. Néha megfelelő az egyszerűbb megoldás is. Persze ha pék lennék, akkor ez nem egy kielégítő megoldás, de nem vagyok pék, meg pékné sem, így nekem jó lesz.
Utolsó kommentek