Nem volt még időm posztolni a múlt heti második kezlésről, pedig fontos mérföldkő lehet. Miért is? Mert közben csak beszéltem, beszéltem és beszéltem és szinte észre sem vettem, hogy fáj. Na jó, az őszintét megmondva, a kritikus pontok igenis fájtak, de az egész összességében sokkal-sokkal jobb volt, mint eddig bármikor.
A héten a kezelőm szabadságon volt, és egy másikhoz kerültem két nyomiszka erejéig. Olyan fura, hogy ahányan vannak, annyiféle technikával dolgoznak. Kinél itt fáj jobban, kinél ott. Évinek arany keze van, és nagyon aranyos lány. A gerincvonal sokkal jobban fájt az ő kezeiben, de az összes többi viszonylag kellemes volt. Azért, ő sincs erő hiányában, igenis megéreztem, csakhogy a fájdalom, már nem tart olyan sok ideig.
Lehet, hogy a talpi pontok egyre nagyobb érzéketlenségének kialakulásában szerepe van az új papucsomnak is? Igazi szocreálos, gyerekkoromból emlékszem rá, a Massipunkt papucs. Eleinte alig bírtam magamon tartani. Ma már ebben takarítottam és nem negyed óráig tartott.
Kíváncsi vagyok a jövő hétre, amikor is visszatérek saját különbejáratú erős kezű kezelőmhöz. Remélem, a javuló tendencia nem szakad meg.
Furcsaság, hogy a ciklusom 9. napja óta olyan érzésem van, mintha meg akarna éppen jönni. Persze, nem jön, de nem is értem ezt az érzést és nem is tudom hová tenni. Jobb lesz nem is fecsérelni rá a szót. Majd elmúlik.
A héten láttam egy lányt a liftben a cégnél, valahogy hirtelen neki is egy csinos kis pocakja nőtt. Minden nap szembesülök egy-egy újabb pocakkal. Miért tűnik úgy, hogy erre a dologra rajtam kívül mindenki képes? Persze az én drága férjem, a racionalista, egyből helyre tett. Ha valakinek nem lehet, arról úgysem fogok tudni, ergo nem biztos, hogy én vagyok az egyetlen. Igaza van. Ezt a kis szösszenetet nem is ragoztuk tovább sem szóban, sem gondolatban.
Utolsó kommentek