Mostanában nem ömlik belőlem a szó, kevés a poszt is. Nincsenek gondolatok. Se szomorúak, se vidámak, se jópofák, se szürkék és unalmasak csak úgy. Persze, lett volna, múlt héten. Anyák napjára szerettem volna pár sort írni, de nem jöttek a szavak. Ami jött, az olyan közhelyes volt. Arról meg nem akartam siránkozni, hogy én meg még mindig nem vagyok anya.
Kanyarodjunk vissza az alkotói válságomhoz. Elfogytak a szavak. Hirtelen, nem olyan fontos az a sokféle érzés, ami eddig a fogságában tartott. Talán, mert jól vagyok, elvagyok, élem a mindennapokat végre kiegyensúlyozottan. Nem a teherbeesés az elsődleges dolog az életemben, és nem ez az első gondoltom reggel, amikor felébredek. Nem állítom, hogy sohasem gondolok rá. Dehogynem, naponta százszor is, de békében vagyok a világgal és magammal. Persze, bizonyos szituációkat és beszédtémákat még mindig kerülök. Szigorúan, saját érdekemben.
Írni meg, azt hiszem, akkor tudok, ha nagyon szélsőségesen érzek bármiféle érzést. Ilyen mostanában nincs. Aztán az is lehet, hogy a tavasz meg a jó idő inkább csalogat a kertbe, az utcára, mindegy csak ki, mint a számítógép mellé. Az is lehet, hogy nem agyalok eleget ahhoz, hogy kikívánkozzon.
Van azért, ami fontos
I., neked nagyon drukkolok, alig várom már, hogy a szívhangról számolj be. :-)
Marcuska, kis beszélőgép, gyógyulj meg. Zavarjuk el azt a csúnya rókát.
És azt hiszem, kicsit később feltöltöm a kertről a legújabb fotókat.
Utolsó kommentek