Napló

Mindennapjaink történési, legfőképp a babásodásról. 2007 januárjától várjuk a csodát. A meddőségi kezelések sikertelenségei után a természetes gyógymódokkal próbálkoztunk. Úgy gondoljuk, a kettő együtt hozhat eredményt.

Lilypie First Birthday tickers

Utolsó kommentek

  • Bee001: Én rájöttem..., ha kimásolod, el lehet olvasni :-))) (2011.06.24. 10:46) Ami hasznos 2
  • Nyonyeszka: @csjudit: Szia Judit! Próbálkozom, de nem lett az igazi Talán így azért már el lehet olvasni. (2011.06.23. 09:06) Ami hasznos 2
  • csjudit: Bár még sosem kommenteltem, de elég régóta olvaslak. 38hetes kismam vagyok és nagyon hasznosnak tl... (2011.06.23. 08:04) Ami hasznos 2
  • Sinsemillia: Hú, hát ez szép eredmény! Gratulálok!! :) (2011.06.07. 13:59) Ugrabugra
  • Nyonyeszka: @Sinsemillia: Szia! Igen, 1:6662 volt. Az én koromban a lehető legjobb érték. :-) (2011.05.28. 22:52) Ugrabugra
  • Utolsó 20

Címkék

10dik hét (7) 10dik heti ultrahang (1) 11dik hét (2) 12dik hét (3) 12dik heti ultrahang (1) 13dik hét (4) 13dik heti ultrahang (1) 14dik hét (2) 15dik hét (2) 16dik hét (5) 17dik hét (3) 18dik hét (2) 19dik hét (2) 2010 kréta (8) 2010 tapolca (1) 20dik hét (3) 21dik hét (1) 21 napi hormon (2) 22dik het (3) 23dik hét (1) 24dik hét (1) 25dik hét (3) 25dik heti ultrahang (1) 26dik hét (1) 27dik hét (1) 28dik hét (3) 29dik hét (2) 29dik hét ultrahang (1) 30 (1) 30dik hét (2) 31dik hét (1) 32dik hét (2) 33dik hét (1) 34dik hét (1) 35dik hét (2) 36dik hét (2) 37dik hét (3) 38dik hét (3) 39dik hét (1) 3 napi hormon (1) 4dik hét (4) 5dik hét (5) 5dik hét ultrahang (1) 6dik hét (6) 6dik hét ultrahang (2) 7dik hét (4) 8dik hét (6) 8dik hét ultrahang (1) 9dik hét (5) adventi keszulodes (1) afp (2) ágynyugalom várandósság alatt (5) alcsút (1) alhasi szurkálás várandósság alatt (1) amniocentézis (2) áramlás (1) arborétum (1) atti (1) autósülés (1) avent pocakkrém (1) bababútor (1) babakocsi (5) babamozi (1) babaruha (8) babaszoba (6) babaváró (1) babaváró előkészületek (1) babaváró lista (6) baba mozgas (2) baba mozgása (1) badacsony (1) bejelentés (1) belgyógyászati vizsgálat (1) bevérzés (3) biorezonanciás allergia vizsgálat és állapotfelmérés (1) bölcsőhalál megelőző előadás (1) ciklushossz (1) cipővédő (1) ciris (1) citrusfa (1) colonix (1) crinone (5) crl (1) csecsemő újraélesztés (1) ctg (1) cukorterheléses vizsgálat (1) dalszöveg (1) down szures (2) ekg (1) életképek (49) eletkepek (1) érzések (1) euthyrox (4) felülvizsgálat (1) flowmetria (1) fsh (3) genetikai ultrahang (2) gömbölyödés (3) gondolatok (14) görög joghurt (1) görög mitológia (1) györgy tea (3) hányás (1) hasmenés várandósság alatt (1) hcg (3) hematóma (3) hordozó (1) hormonok (1) hüvelygoma (1) ideginger terápia (28) kelengye lista (1) keményedés (1) kenguru (1) kérdések válaszok (2) kert (1) kertepites (4) kert 2010 03 (1) kert 2010 04 (2) kert 2010 05 (2) kert 2010 06 (2) kert 2010 07 08 (1) kirándulás (1) kismama kiskönyv (1) kismama melltartó (3) kismama ruha (2) kismama ruhák (2) klinikák (1) köldökzsinór (1) kombinalt teszt (2) kórházi tartózkodás szülés után (1) korionboholy vizsgálat (1) kötelező nőgyógyászati vizsgálatok (1) középidős fájdalom (1) kultúra (11) labor (1) lélek melengető (6) lh (3) magne b6 (2) magzatvíz (1) málnalevél tea (1) mama masszázskrém (1) mama masszázsolaj (1) meddőségi kezelések (1) megjön érzés várandósság alatt (12) méhlepény (2) mom (1) monamama (1) mozgások (1) mozi (2) munkahely (1) nst (5) nyírfacukor (1) ösztrogén (1) pajzsmirigy terhesség (2) petezsák (3) pgd (1) pimafucin hüvelykúp (1) pocakfotó (19) pozitív terhessési teszt (7) progeszteron (4) prolaktin (5) pszichológus (1) pulzálás (1) recept (1) rutascorbin (2) sav (1) streptococcus (1) stressz (1) stria (1) szervezet ph (1) szigliget (1) szikhólyag (3) szívhang hallgató (4) szívműködés (1) szoba termosztát (1) szonográfus (1) szülés (3) szülési szabadság (1) szülésre készítő meditáció (1) szülész nőgyógyász (1) szülés beindulása (1) tánc (1) tapolca (1) terheléses cukor (1) terhesgondozás (15) terhességi csík (1) terhességi keményedés (1) tsh (4) utrogestan (1) vákum (1) várandóssági tünetek (59) vargha meddőség tv műsor (1) vargha módszer (28) védőnő (6) vers (6) vérvétel (2) vitaminok várandósság alatt (2) yamato (1) zene (2) Címkefelhő

A vizit

2010.02.07. 17:48 - Nyonyeszka

Mielőtt belevetném magam a szülinapi búfelejtésbe, amiről amúgy végig csak az fog eszembe jutni, hogy ím 35 lettem, szóval még előtte írnék egy kis memoárt a tegnapi Másik dokinál tett látogatásunkról, mert ha várok még, akkor elfelejtem a felét az elhangzottaknak. A következő alaptézisekkel a fejemben nyitottunk be a szobájába:

- TSH határértéken belül, de teherbeeséshez és megtartáshoz magas, ennek következtében a 3. napi Proclatinom a felső határéték feletti. Euthyroxot szedem, remélhetőleg a TSH-t lenyomja kettő alá, és ezzel a Proclatin is a helyére kerül. Amúgy az áprilisi ciklusban 3. napon ellenőrzés. Addig azért még megnézetem a márciusiban a házidokinál.

- jobb petevezető nem átjárható (ettől azért még kis szerencsével eshetek spontán teherbe)

-  egy éve volt endo műtétem, ami azóta visszajöhetett

- a héten betöltöm a 35. évemet, ami a harmadik kategória a termékenységi besorolásban a 30-ig és a 30-tól 35-ig után, ERGO az eddig sem túl minőségi sejtjeim valószínűleg sokkal jobbak már nem lesznek, hiába tudok akár 26-ot is produkálni

- Attival - eddigi ismereteink szerint - minden rendben, talán másnapra kicsit ellustulnak a kicsikék, de olyan sokan vannak, hogy mindig akad egy-két túlélő fürge pajti

- két vetélés, emiatt elvégzett hematológia/hemofília eredmény március 9-én készül el 

Másik doki furcsa volt, mint mindig, de kellemes csalódás. Egész meggyőző.

Lássuk a leltárt. Igazából semmi sem változott 2008  június óta, azonkívül, hogy elzáródott az egyik petevezetőm, és talán néha volt ovum csak úgy magától.

Elkészültek a TORCH eredményeink, a cytológiám és a baktériumtenyésztésem is. Minden rendben, jelenleg a vizsgált vírusok és baktériumok közül semmi nincs a szervezetemben/szervezetünkben. Van viszont rubeola és bárányhimlő és herpesz ellenanyagom. Naná, a barányhimlőt direkt kaptam el még kétcopfos koromban, a rubeolát nem volt kitől, így oltattam magam még ifjú csirke koromban, mert már akkor is a babavárásra készültem. De tényleg, mondták, hogy nagyon nem jó, ha várandósan kapja el az ember, én meg beadattam az oltást. Mondta is Másik, hogy bölcs dolog volt. Na, hát nem csak rosszat tettem a múltban. Vállveregetés.

Az ultrahang vizsgálat eredményét már akkor tudtam, amikor vizsgált január közepe táján. Eszerint előző napi ovulációra utaló petefészek kép tárult elénk, jobban mondva Másik elé - én nem nagyon láttam. Aztán most a megbeszélésen hozzáfűzte, hogy enyhén cisztás, és a PCO szerűséget alátámasztja az LH és FSH értékem aránya. LH magasabb. Nolám, csodák márpedig nincsenek, ugyanez volt a 2008 júniusi eredményem is V-nél a C-ben. FSH-m most ugyan picit magasabb, mint akkor, de még mindig a nagyon jól stimulálható kategóriába tartozom. Egyéb belső szerveimről említést nem tett. Gondolom a méhem még mindig csinos, különben szólt volna, ha nem.

A "manuális" vizsgálaton tapasztaltak, - sohasem tudtam, mit taperolnak ilyenkor odabent  - a fájdalom nélküli szex és mensi okán Másik úgy gondolja, nem kell műteni, nem hiszi, hogy endo lenne újra. HURRÁ!

A 21. napi progeszteron nem tűnik túl magasnak, nyilván, ez már a TSH-proclatin és/vagy LH-FSH eltolódás hozadéka.

A koromra külön nem kérdeztem rá, de Másik annyit mondott, fiatal vagyok még. HIP-HIP HURRÁ!

Megkérdeztem mennyi esélyünk van a spontán teherbeesésre. Kérte, ne akarjak százalékot hallani. Van esély. Egészésges pároknál 12% havonta, majd itt megállt egy picit. Akkor nálunk vajon? Szerintem nem merte kimondani, mert ahogy gyorsan levonta fejben a hátráltató tényezőket, rájött, hogy mínuszba ment.

Nem beszéltem meg vele, de azért én csináltatok most is egy HYCOSY-t, mert tudni szeretném, a jobb átjárható-e még. A másik is röpke fél év alatt záródott el...

Aztán Atti elmegy még egy andrológiai vizsgálatra és csináltatunk egy spermiogramot is, csak, hogy lássuk, változott-e a kép tavaly április óta. Kíváncsi vagyok a vitamin komplex, amit már egy ideje szed, befolyásolta-e a kicsikéket.

A hematológia eredmény ugyan március 9-ig várat még magára, de csak annyiban befolyásolja a történéseket, hogy ha indokolt (van valmiféle mutáció), akkor IVF-ben kapok LMWH -t (gondolom valamiféle vérhígító). Ezt eddig is tudtam, vagy legalábbis V. már a meglévő trombózis hajlam eredményem alapján is azt mondta, hogy adna. Mire ez a nagy felhajtás akkor a hema vizsgálat körül? Már nem is érdekel annyira az eredmény.

A jól stimulálhatóságom, és a múltbeli túlstimum alapján Másik másfajta stimut alkalmazna, mint V. anno. GnRH -t vagy GnRH antagonistát, nem emlékszem pontosan.

Akarta már az időpontokat és adagokat megbeszélni, amikor annyit mondtam, ne szaladjunk ennyire előre. Nem érzem késznek erre magam sem testileg, sem lelkileg. Épp most puzzlézzuk össze a romjaimat a porból. Haladunk, de időt kérünk, 2-3 hónapot. Addig elmegyünk a fent már említett vizsgálatokra. Ki-ki a magáéra. Atti andrológus és spermiogram, Csilla HYCOSY (lombik szempontból nem sokat számít, de én azért szeretném tudni a leltár miatt). Mondta, ezt nagyon jó gondolatnak tartja, mármint, hogy nem szaladunk fejjel a falnak, és, hogy a ciszta eltávolítás után olyan 12-18 hónap még jó IVF-re újabb műtét nélkül. Na nekem ilyen volt az egy évvel ezelőtti műtétnél is, meg a 10 hónappal ezelőtti IVF-nél is.

Aztán mivel a tiszta orvostudomány nem tudott velem csodát tenni, így hajlok már az alternatív gyógymódok igénybevételére is, tehát kérdeztem, mit szól egy kis teplreflexológihoz. (A minap szörfözés közben rábukkantam egy 2009 áprilisi bejegyzésre egy blogban, ahol arról van szó, hogy egy pár először látogatott el a Vargha intézetbe, megnéztem mi van velük a napokban, és mi ötlött a szemembe egyből, egy zebrás teszt fotója, és, hogy 20 hetesek :-)). Na nekem több nem kell, én hiszek ebben a talpnyomiszkálásban.  Fájni fog, és baromira félek is tőle, de kipróbálom. Nem várom, hogy spontán leszek várandós tőle, de remélem jó előkészítés lesz az IVF-hez. Másik sincs ellene, amennyiben egy megelőző energetizáló kezelésként venném igénybe. Mesélte, hogy volt  IVF-es stimu, amit megzavart az elhallgatott talpreflexilógia. Nyomták a stimu anyagot a páciens meg nem reagált, emelték az adagot, de semmi, senki nem értette, azt hitték a levegőbe adja az anyagot az illető, kérték, mutassa meg, hogy csinálja, és közben derült ki, megy a nyomiszka közben. Ebből viszont arra következtetek, hogy van hatása.

Petesejt minőség javítása érdekében érdeklődtem néhány módszerről. Méregtelenítés javallott, Q10 koenzim javallott. Egyéb hatékonyságnövelési okoból endometriózis diéta javallott (fitoösztrögén és ösztrogén képzését elősegítő zsírok kizárása az étrendből, úgy mint a PCOS és mióma diétánál, semmi liszt, semmi cukor, semmi kávé és alkohol, semmi szója, sok omega 3, zöldség, gyümölcs, kevés és csakis fehér hús, stb.) és menjek a szicológus barátnőnkhöz is vissza. Meglátom. Addig is autogén tréning, vizualizáció és imagináció. Ja, és persze kellemes, laza sport.

Ezt a holsztikus gondolkodásmódot! Pár éve még nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten fogok foglalkozni test-lélek-szellem egységével. Mi az egyáltalán? Remélem három hónap múlva választ fogok tudni adni erre a kérdésre, mert érezni fogom ezt az egységet.

Másik nagyon is szimpatikus volt. Más stílus, mint V., de nálam ült. Kicsit az egyik kollégámra emlékeztet. Az asszisztens csajok még mindig vegyesek. Van köztük kedves és segítőkész, és van olyan is, aki totál hülyének néz, és azt hiszi mindennel lepattinthat. Csakhogy ebben a kérdésben és témában én már soha többé nem hagyom magam. 

Azt hiszem, ellátogatok még két helyre a eredményeimmel konzultálni, aztán meglátom, kié a megtiszteltetés, hogy részt vehessen, a mi tökéletes ikergyerkőcijeink megalkotásában. Apám! Az lesz az évszázad randija! :-)

Vége

2010.02.07. 17:33 - Nyonyeszka

Lassan elmúlik a hétvége, és én is végére értem a könyvemnek. Jó hír: "(...) azok a nők, akik 30., 40. életévüket betöltve szülnek gyermeket, nagyobb eséllyel élnek 80 éven túl, (...) :-) Csuhajja! Nemhiába mondogattam én már párszor Attinak, - közben magamat is győzködve - hogy valószínűleg az az oka annak, hogy még nincs babánk, mert sokáig fogunk élni, és simán belefér majd az életünkbe még az is, hogy az unokáinkra vigyázzunk. Sz'al ahelyett, hogy a bajunkon siránkozunk, élni kellene. Na, ez persze inkább igaz rám, mint rá. Mármint a siránkozás...

A Marina által felvázolt módszerek - a teherbeesés elősegítésére -  szigorúak, ellentmondást, kicsapongást nem tűrnek. Azt hiszem, nem az én stílusom. Nekem jobban tetszik Zita West 80%-20% elmélete. Miszerint éljünk úgy, hogy 80%-ban betartjuk az előírásokat, 20%-ban csalhatunk egy kicsit pl. jó minőségű csokoládéval vagy vörösborral. Úgyis megszegném a szabályt, és ha megengedett egy pici lazaság, legalább nincs lelkiismeretfurdalásom, és nem szorongok még amiatt is, hogy nem jót cselekedtem. Zita viszont  - azt hiszem - nem tér ki külön az endometriózis, PCOS és mióma diétájára. Marina sem nagyon részletezi, de jó tudni, hogy nem árt erre is odafigyelni.

Még friss az ismeretanyag, így most próbálom kitalálni, hogy mi és miért lenne jó nekünk. Nem akarok még egy kudarcot. Ezért most tényleg mindent meg akarok tenni. Akciótervet készítek, és nem fogok rohanni neki a falnak felkészületlenül. Most biztosra szeretnénk menni. Persze ez nem az a bicikli, tudom. Itt nem lehet soha biztosra menni, de talán eredményesebb, ha higgadtan, megfontoltan és felkészülten kezdünk bele egy újabb IVF-be, mint ha csak úgy, mert nincs más választás és mert az idő telik.

Annyira jó volt azt is olvasni, hogy teljesen normális az, hogy én most ennyire belemerültem újra ebbe a témába, és az is, hogy a hangulatom és az érzéseim pillanatok alatt megváltozhatnak.

"A meddőség tudata olyan érzelmeket válthat ki, amelyek létezéséről az egyén korábban nem is tudott. Hitetlenség, bűntudat, frusztráció, türelmetlenség, vágyakozás az elérhetetlen után, kétségbeesés, düh, szorongás, szégyen, kudarcérzés, csalódottság, fájdalom, gyász, remény, részvét, izgalom rövid időn belül váltja egymást, hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik kerekedik felül a józan észen, hónapokig, évekig uralva azt, ami egykor az ember élete volt, és ami mostmár nem más, mint egy ringlispíl - mindig csak egyetlen pont körül forog."

Nagyon sok kérdésem van, és várom már a holnapi konzultációt. Persze annak reményében, hogy több csontváz már nem kerül elő a szekrényből, és az ismert okokon kívül nincs, vagy nem keletkezett valami új.

Lélek és meddőség

2010.02.06. 15:43 - Nyonyeszka

Végül nem sikerült letennem a Marina Nicholas könyvet. Egy sor lehangoló tényadatként közölt információ után érdekes megállapításra lettem figyelmes a pszichés tényezőknél. A héten beszélgettem a főnökömmel arról, hogy épp mi van velünk, hol tartunk, és ő mondott valamit arról, hogy a lelki bajok megbetegítik a testet is. Aztán az ördögi körből már nagyon nehéz kitörni. Most ebben a könyvben is ezt olvasom: "Régóta ismert, hogy a stressz vagy bánat hatására az immunrendszer működése gyengül, az egyén hajlamosabb lesz az olyan fertőzésekre, mint a megfázás vagy az influenza."

Pénteken reggelre Őnagysága megérkezett végül majdnem egy hét késés után, kíséretében egy kiadós megfázással. Ma már teljes ágynyugalomban tengetem a napot, mert bizony igen rosszul vagyok. Marcustól kaphattam el vagy Tesótól, vagy egy kollégától. Ez végül is teljesen mindegy, csak arra gondoltam, hogy vajon akkor is beteg lennék most, ha a múlt hetén kezdődő bánat és szomorúság a késő mensimmel megfejelve nem küld a mélypontra? Lehet, hogy most semmi bajom sem lenne, ha a depresszióba zuhanás helyett próbáltam volna vidám lenni és kiegyensúlyozott?

"A depresszió és a meddőség viszonylatában az összefüggés a következőképpen fest: a hangulatzavar a köztiagy - ezzel együtt az agyalapi mirigy - tevékenységének gátlása vagy túlstimulálása révén az ovulációt, a megtermékenyülést és a beágyazódást biztosító igen érzékeny hormonális egyensúly megbomlása révén vezet a fenti élettani folyamatok zavaráshoz. Kimutatták, hogy a hangulati élet nagymértékben befolyásolja az ovuláció és a beágyazódás lezajlását, mi több, a stressz a petevezetők simaizomzatának összehúzása, ezzel együtt belső átmérőjének csökkentése révén akadályozza a spermium és a pete találkozását." 

Micsoda ördögi kör. Hiszen aki ciklusról ciklusra él és remél, ahogy telik az idő, és egyre több kudarcot kell átélnie, az előbb- utóbb minimum szomorú és megkeseredett lesz. Ez pedig negatív irányba befolyásolja a sikert. Szó van a könyvben arról is, hogy általában a második, harmadik sikertelen évben válik a pár, de leginkább a nő valamilyen szinten depresszióssá, és ez általában az ötödik, hatodik év végéig húzódik, amikorra vagy összejön, vagy elérkezik a belenyugvás.

Hát részemről most úgy érzem, nem bírnék ki még három évet. Persze erről az elmúlt háromról is azt gondoltam, hogy nem bírnám ki, és mégis itt vagyok. Kutakodok, olvasok, próbálok rájönni, mi is lenne számunkra a legmegfelelőbb út. Ha már nincs egy olyan intézet, ahol ebben segítenének.

Persze az is kérdés, hogy kell-e, jó-e mindennek utánajárni, és tájékozódni. Esetleg a tudatlanság kiegyensúlyozottabbá és sikeresebbé tesz? Ha a barátnőm példájából indulok ki, igen. Egy pár hónapja még azt sem tudta, hogy mi az ovuláció, most pedig boldogan mutatta az ultrahang képet, és mesélte, hogy egy 3 cm-es mióma is van a méhében, de ügyi volt a kicsi, mert mellé ágyazódott be, és nem lesz semmi baj. Sajnos, én már túl sokat tudok ahhoz, hogy boldog tudatlanságban várjam a csodát, így marad a további kutakodás.

Marina-val ebben kétségkívül egyetértünk: "nem kétséges, hogy a "boldog tudatlanság" kellemesebb a nyomasztó tájékozottságnál, de hosszútávon nem kifizetődő. Egy küzdelmet nem lehet úgy végig vinni, hogy maga az érintett ki akar maradni belőle. (...), annyira senki nem ismerheti az ön testét, mint saját maga, és annyira senki nem vigyázhat rá, mint ön."

Szakirodalom és eszmefuttatás

2010.02.05. 14:53 - Nyonyeszka

"Néha úgy érzem, hogy 2 éve belekerültünk ebbe a hülye rendszerbe valami pitiáner problémával, és az újabb és újabb kezelések újabb és újabb problémákat szültek, és mostmár nincs is kiút ebből a mókuskerékből. Egyre inkább hiszem, hogy a nőgyógyászomnak 2 éve a nemlétező tüszőérés diagnosztizálásakor adott tüszőérlelő stimuláció mellé, tüszőrepesztőt is kellett volna adnia. Addig ugyanis nem voltak cisztáim, utána lettek."

A fenti pár mondat e naplóból származik, pár hete született. Azóta rendeltem pár könyvet, gondolkoztam sokat, és azt hiszem, minden bajunk az első clostys stimulációkkal kezdődött, és azzal, hogy egyáltalán nem jártam akkor utána a lehetőségeknek, hanem hittem az orvostudmányban, és csak abban. Két év alatt borzasztó sok minden történt, hatalmas információ mennyiséget szívtam magamba, és sok mindent másképp látok. Ma már nem úgy cselekednék, ahogyan akkor tettem. Adtam volna időt magamnak, magunknak arra, hogy kialakuljon egy természetes tüszőérés és tüszőrepedés. Türelmesebbnek kellett volna lennem, és az orvosokba vetett hitem mellett tájékozódnom kellett volna az okokról és az egyéb lehetőségekről. Váloztatni kellett volna az életmódunkon már akkor és türelmesnek lenni még pár hónapig.

Mostmár késő. Belekerültem a lavinába és a bajok csak szaporodtak azóta. Meggyőződésem, hogy a kezelések miatt. Nem lehet ennyi mesterséges hormonozást büntetlenül megúszni. Az idő sem állt meg. Próbálom hát megtalálni a megoldást, ami a mostani helyzetünkre illik. Olyan kár, hogy ebben az országban még mindig nincs olyan klinika, ahol valóban globális szemlélettel kezelik a hozzánk hasonló párokat. Sajnos a szakorvosok mind a maguk szempontjából közelítik meg a problémát. A meddőségi centrumok vezetői is. Amelyik kíváló sebész, az nyilván az operálással akar gyógyítani, de egyébként egy sablon utat járatnak mindenhol a páciensekkel ahelyett, hogy egyedi problémájukra egyedi megoldást próbálnának találni.

Jó lenne, ha a sokféle szakember és szakterület összedolgozásának gondolata nem csak egy szlogen lenne, hanem egy valós, működő program. Ahol tudják azt mondani, hogy ne akarjon egyből hormonozni, inszeminálni, lombikozni kedves páciens. Nézzük meg az alapvető kivizsgálásokat és a lehetséges utakat. És bizony sok esetben egy felvilágosítás, vagy egy életmódbeli változás is eredményeket hozhat. Megtanítani a pácienseket a türelemre és elhitetni velük, hogy nem mindig a lombik és a hormon stimuláció a megoldás. Nehéz feladat ez, mert aki már egy éve hiába szeretné a gyermekáldást annak minden hónap elvesztegett időnek számít. Nehezen láthatja be, hogy rajta nem biztos, hogy egy stimuláció, inszemináció vagy IVF kezelés segít a leghatékonyabban.

Nagy lelkesédessel vetettem bele magam Simó Tímea: Ha nem jön a baba, majd Marina Nicholas: 3 lépés a termékenységért című könyvekbe.

Az előbbi egy jó kis összefoglaló a szervezet működéséről, meddőségről, okokról, lehetőségekről, speciális kezelésekről, örökbefogadásról és arról, mi vár ránk, ha végre sikerült. Tömör és lényegretörő kiadvány.

Az utóbbi részletekbe menő leírásokat és magyarázatokat tartalmaz. A módszerek tekintetében talán a legszigorúbb. Zita West-hez képest szinte semmilyen kicsapongást és bűnözést nem enged meg az életmódban, ha valaki babát szeretne. Soha egy kávé, és egy pohár bor sem, maximális odafigyelés a táplálkozásra, a mozgásra, ami nem lehet túl sok, de kevés sem.

Idézek a könyvből: "egy tanulmány szerint, napi egy kávé fogyasztása 55%-kal, 2-3 kávé 100%-kal, 3-nál több, pedig 176%-kal  emeli a termékenységi problémák rizikóját." Olyan nagyon nehéz ezt - és még megannyi hasonló információt és statisztikai adatot elhinni -  látva, hogy az emberek többsége kávézik és mégis lesz gyereke. Persze a szerző erre a felvetésemre is megadja a választ (és azt hiszem, jómagam is megfogalmaztam már valami hasonlót ebben a blogban korábban): "Lehet, hogy a világon nők millió esnek teherbe cigarettával a szájukban, borospohárral a kezükben, egyik buliból a másikba támolyogva, de mivel én nem ebbe a szerencsés kategóriába tartozom, a saját eszközeimmel vagyok kénytelen küzdeni."

Az a furcsa ebben, hogy amikor körültekintek a környezetemben, azt látom, igazából a könyv egyik szigorú és lehangoló megállapítása sem igaz és nem is általános, hiába vannak alátámasztva statisztikai adatokkal. A nők és férfiak többsége, soha bele sem gondoltak ilyesmibe, mert csettintésre megadatik nekik a babaáldás. Nagyjából mi vagyunk az egyedüliek a családban, a baráti- és munkahelyi társaságban, akiknek nem sikerül még a szigorú szabályok betartásával sem. Most nem veszem figyelembe azokat az ismerősöket, barátokat, akikkel a meddőség hozott össze minket, mert valószínűleg sohasem találkoztunk volna, ha nincs a közös problémánk. És nagy valószínűséggel ők is mind ugyanolyan egyediek a saját eredeti környezetükben, mint mi a miénkben.

Elég sok helyütt beleolvastam a könyvbe, és annyira kegyetlenül tárja fel sokszor a tényeket, hogy engem inkább csak lelombozott. Úgy gondolom, még kevesebb az esélyünk, mint eddig hittem. Gyorsan le is tettem  a könyvet, és jobb napokra tartogatom, amikor a tényeket is egészséges felfogásban tudom látni.

Harminchárom

2010.02.04. 17:21 - Nyonyeszka

Hát ma sem méltóztatik megjönni. A harmincharmadik napon sem. Nyilván a jövő heti szülinapi kirucannásra tartogatja magát, hogy a közelgő újabb egy évvel öregebb lettem nap miatt amúgy sem túl rózsás hangulatomon még emeljen egy kicsit azzal, hogy megfoszt a szauna meg a víz élményétől.

A teszt ma is negatív. Mensis tünetek sincsenek, és a havi rendszerességgel produkált terhességi tünetek is elúsztak valahová. Már vagy 3 napja nincs hányingerem, nem tudnék egyfolytában csak enni, és a fejem sem fáj. Viszont egyre jobban szúr a jobb oldal alul.

Se mensi, se baba. Felhívtam a Másik klinikát, hogy érdeklődjek, mitől lehet az, hogy az én igen pontos ciklusom, most ennyit késik? Talán a pajzsmirigy gyógyszertől felborult valami?Kértem, hadd beszéljek Másik dokival. Mondták, nem lehet, mert egész nap műt. Kérdeztem, hogy esetleg valamikor később ha hívom, akkor tudok vele váltani pár szót? Mondták, nem, mert műt. Vártam, hogy megkérdezzék, tudnak-e segíteni valamiben. Nem kérdezték. Érezhetően, nem akartak segíteni, és kedvesek sem akartak lenni, pedig ez sem éppen egy olcsó hely, csak a vizsgálatok nem kerülnek pénzbe, azon kívül minden legalább annyi, mint a C-ben.

A csend kínossá kezdett válni. Rákezdtem hát a mondókámra, hogy "talán Ön is tud segíteni, esetleg van ilyen irányú tapasztalatuk", és elmeséltem mi bánt. Hogy már 3-5 napja késik, és amúgy sohasem szokott ilyen hosszú lenni, és 3 hete szedem a gyógyszert. Lehet-e ettől? Arra gondoltam, nyugtass meg, mondd, hogy igen! A hölgy egy határozott "nem, nem lehet tőle, és nehogy abba hagyja a szedést, 3 hét késést nem okoz!" válasszal már el is köszönt volna. Mire én mondtam, hogy nem három hete késik, hanem három-öt napja, és három hete szedem a gyógyszert. Jött a felszabadító válasz: "Hát az semmi!!!! Lehet a gyógyszertől. Érez valamit?" Mondtam, igen, de nem azt, amit szoktam, hanem szúr. "Akkor meg nyugodjon meg, majd megjön." Elköszönt és letette. Megnyugodtam?

Egek! Hát nem ebben a szakmában dolgozik már évek óta? Nem érzi, hogy egy ilyen csónakban evező nőnek igenis fontos, ha késik az amúgy pontos mensije? Hogy megnyugtatásra vár? Főleg, ha direktben vagy indirektben fizet is azért, hogy törődést kapjon.

Egyre jobban szúr a jobb oldal, mindjártmegjön érzés nincs. Felhívtam a C-t, hogy levennének-e holnap reggel egy hcg vizsgálatra való vért? Bemennék, és majd délután megtudom, van-e valami. Csak az összes teszt béna, vagy ha van valami, az nem stabil? Akkor viszont valahogy mindenképpen beszélnem kell Másikkal vagy megszerezni az eredményeimet, mert egyelőre csak Ők tudják, hogy mik a 3. és 21. napi hormonszintjeim. És borzasztó jól titkolják.

Egyre jobban utálom ezt a helyet. Nem is kedvesek, nem is gyorsak, még csak nem is rugalmasak, és borzasztó wc szag van állandóan a váróban. Amúgy is egy tréh az a klotyó. Pedig ma a HVG lehozta a 2008 augusztus és 2009 július közötti adatokat, és ők a nyerők a bevallott adatok alapján a klinikai terhességben*. Valamit benéztem, a Győri Kaáli az első. Aztán ők.

*Klinikai terhesség: vérvétellel, majd ultrahanggal is igazolt, hogy a beültetett embrió megtapadt, és növekedésnek indult. Amerikai klinikai adatok szerint az élveszülések száma mintegy 7 százalékkal alacsonyabb, mint a klinikai terhességeké, vagyis a sikeresnek indult embrióbeültetés nagyjából minden 15. esetben vetéléssel végződik. (HVG, 2010. február 6., 5. szám, 57.o.)

A teljes cikk: http://hvg.hu/hvgfriss/2010.05/201005_lombikbebi_lombikprogram

Mélypont

2010.02.03. 14:10 - Nyonyeszka

Azt hiszem innen már nincs lejjebb. Amikor már semmi sem számít és a munkahelyen is egyfolytában a könnycseppek homályosítják az ember látását. Amikor két percnél tovább nem tud semmire koncentrálni és utálja az egész világot, benne a legjobban talán saját magát. Egyetlen dolog körül forog az agy és a tehetetlenség őrült erővel feszít.

Amikor az sem számít, hogy már csak négyet kell aludni a konzultációig, mert nem számít a konzultáció sem. Amikor csak feküdne az ágyban, feje búbjáig betakarózva, hogy senki se lássa, és Ő se lásson senkit. Mert az életnek így nincs értelme.

Nem tudom, hogyan jutottam idáig másfél hét leforgása alatt, de valahol épp itt tartok. A szemem már fáj a sírástól, a torkom meg a visszafolytott könnyektől, a gombócoktól a torkomban. Ébredés után még ki sem nyitom a szememet, már könnyek szöknek bele.

Aztán a következő lépés a klotyó irányába tart, csekkolni, hogy végre megjött-e már ez a dög. Merthogy a 32. napon járok éppen és nekem mindig megjön 28-30 napra. Nincs csúszás. Csak egyszer volt, a vetélés után. Hát nem, még mindig nem.

Óóóóó dehogy, nem vagyok...Tegnap már teszteletem egy negatívat. Úgy voltam vele, ha nem jön meg, tehát mégis baba van a pocakban, akkor minél előbb beszélni akarok a dokival az eredményeimről. Ha kell valamilyen gyógyszer, akkor kapjam meg. Nem akarom mégegyszer átélni azt. Dehát semmi. Gondoltam, béna kicsi teszt volt, olcsó kis vacak, veszek én egy komolyabbat, ha mára sem érkezik meg, akkor azt csinálom meg. Hát kérem, nem jelent meg a csík a kontrol ablakban. Azt hittem a guta megüt. 20 perc elteltével láttam, hogy lett ott egy halvány csík, de csak egy. ÚrIsten össze sem tudom számolni, mennyi ilyen tesztet láttam már! És még mindig hiszek benne, még mindig megvezet engem ez a dög, még mindig átver a palánkon.

Így a 32. napon már nincsenek illúzióim. Egyszerűen az én pontos mensim most nem akar megjönnni, és nem is érzem a szelét sem. Eddig legalább ez rendben volt, mostantól belép majd egy újabb probléma az életünkbe? Vagy a pajzsmirigy gyógyszer kavart be? Van még egy vacak tesztem otthon. Ha holnapig semmi, megint megcsinálom, és ha negatív, akkor megyek futni vagy taposni. És széttaposom a gépet, nem érdekel, ha ki is kell fizetnem, akkor is!!! Mert úgy érzem, ebbe már beleőrülök. Ki kell engednem a felgyülemlett szomorúságot, haragot, dühöt, értetlenséget, tehetetlenséget, keserűséget, negativizmust. Az önmarcangolást. Mert mindig kell, hogy legyen egy bűnbak.

És én bőven megtettem a múltban mindent, hogy szarrá roncsoljam a petesejt állományomat. És ebben is a pasik jártak jól, mert nekik mindig van 100 nap múlva esélyük arra, hogy szebb és szebb sejteket produkáljanak, mert ugye náluk folyamatosan termelődik. Minket meg a teljes állománnyal raknak le ide a Földre, születésünk pillanatában ott van az összes sejt, egy új sem fog már képződni életünk során. És ifjú korában az ember, amikor először rágyújt nem is gondol arra, hogy ez hogyan hat a benne csücsülő állományra. Meg akkor sem, amikor egy buliban megissza az első pohár bort, aztán persze nem áll meg a bulizás az elsőnél, és igen, egy-két pohár mindenhol lecsúszik. Pedig akkor még nagyon sokan vannak odabent és még nagyon egészségesek! És akkor sem a petesejtjeire gondol a lány, amikor a vakbél műtét után közlik vele, hogy komoly gyulladásban van az egész nőgyógyászati terület, és akkor sem amikor csipszekkel meg gyorskajával tömi a testét nap mint nap. Merthogy hányan csinálják ezt! Szinte mindenki!

Oké, lehet, hogy megérdemlem, de akkor miért csak én?

Itt állok egy újabb program előtt, és semmi lelkesedés, csak az elkeseredettség. Nem lehet így elkezdeni. Vissza kell szereznem a pozitív gondolkodásomat, az optimizmusomat, a reményt.

Persze amikor a vizsgálatok elkezdődtek és tudtam, hogy egy újabb lombik van kilátásban, én akkor még nem éreztem késznek magam. Szerettem volna élni, boldogan. Tanulni, fejlődni, talán előrelépni a munkahelyen, utazni egy kicsit, pihenni, megtanulni élvezni a szexet újra a puszta valójáért, és nem egy gyerekgyártási eszközként tekinteni rá. Sportolni, jókat enni és inni. Aztán jött a hidegzuhany, petevezető átjárhatatlanság és pajzsmirigy érték formájában. A korom, a visszatérő endo, és az előbbi két tény meg arra kényszerít, hogy minél hamarabb megtörténjen a következő program. Kényszerítve érzem magam, saját magam által. Ettől a kettőségtől persze egyik utat sem tudom jól kivitelezni, és ez is vezethetett ahhoz az állapothoz, ahol most tartok.

Holle Anyó gyorsítót szedett

2010.01.31. 12:00 - Nyonyeszka

Nyilván beszpídezett az öreglány és nem bírta abbahagyni a bulizást a tollasbálban. Annyi havat zúdított ránk a hétvégén, amennyit már vagy 20 éve nem láttunk. Az urammal szinte csak az étkezések alkalmával találkoztam, mert a hólapát jobb társaságnak bizonyult nálam. Erősen kapaszkodott bele és akrobatikázott az udvaron kitartóan. Meg az utcán, merthogy a mi kis zsákutcánkba a hókotró nem jár, így az útról a 3 ott lakó dobálta el a havat. Mondogattam én, hogy tél van, és ilyenkor ez természetes, nem kell ezen úgy meglepődni, dehát végülis valóban nem nekem kellett a fehér áldást ellapátolnom az útból, hanem neki. Azért kimentem én is néha segédkezni stílszerűen egy söprűvel a kezemben.

Talán a sors adott az anyóka kezébe valami gyorsítót, mert a peszimizmus, a szomorúság és a tehetetlen düh értékes energiákká alakultak és a hólapátban távoztak, így drágámat is más hangulatban érte már a vasárnap, mint a múlt hét vége. A magányos főzés és takarítás engem meg gondolkodásra kényszerített. Nem tudom, micsoda rossz fából faragtak engem, de képtelen vagyok az agyamat egy pillanatra is kikapcsolni. Volt hát alkalmam a hétvégén gondolkodni, és rájöttem, sokat gondolkodom, és hülyeségeken. Nyilvánvaló, hogy agyi kapaciatásaimat nem megfelelően használom ki. A folytonos miérteken való elmékedés, és mindenféle furcsa elméletgyártások helyett gondolkodhatnék mondjuk a munkámról, vagy a nemzetgazdaság helyzetéről, vagy hogy miért vettem meg egy olyan sütőlemezt, ami nem fér be a sütőmbe. Mindenesetre, amin én agyalok szünetlenül, annak semmi értelme.

Valahogy hozzászoktam az évek során, hogy nekem mindenért meg kell küzdenem. Mindig is sokat filóztam a legjobb és legegyszerűbb megoldásokon. Mindhiába. Nekem minden cél eléréséhez általában a hosszabb és rögösebb út jutott, az egyszerű és tiszta helyett. Lehet, hogy tudat alatt már a babához is így álltam? És tessék, már megint gondolkodom....Na ezt a gondolatmenetet azért még befejezem.

Szóval, elég régóta próbálkozom már egy szép, finom és egészséges kenyeret sütni, az anyutól kölcsönkért - tőlünk ajándékba kapott:-) - kenyérsütő alkalmatosságban. Azt akartam, hogy tényleg egészséges legyen, mert én teszem bele a hozzávalókat és tudom, hogy mi van és mi nincs benne. A szép és finom együtt egyszer sikerült igazán, az is sokadszorra, és bizony kovásszal és sikérrel turbózva. A cél pedig ennek az elkerülése lett volna. Nagyon sok kenyér gyönyörűen indult, majd az utolsó fél órában bezuhant a teteje. Rengeteg példány egyszerűen meg sem kelt és szinte nyers maradt. Sorra dobáltam ki a kenyereket és bennük a keverőlapátokat. Számszerint kettőt. Amikor másodszor mentünk a tuti helyre keverőlapátot venni annyiért, aminek háromszorosáért már csudálatos kenyérsütő gépet is vehettünk volna, akkor az uram közölte, úgy vigyázzak rá, hogy nincs több lapát. És ezt komolyan kellett vennem.

Hónapok óta tartó kudarcos kísérletezéseim után úgy döntöttem hát, hogy kipróbálom a kész kenyérliszt keveréket az Aldi-ból. És láss csodát, szép és finom kenyerek kerültek ki sorra a sütőből. Elhiszem, ami a zacskóra van írva az összetevők részhez, és elhiszem, hogy egészséges a kenyerem. És a tanulság? Számomra mindenképpen az, hogy nem kell mindig betegre küzdeni magamat, ha valamit szeretnék elérni. Néha megfelelő az egyszerűbb megoldás is. Persze ha pék lennék, akkor ez nem egy kielégítő megoldás, de nem vagyok pék, meg pékné sem, így nekem jó lesz.

 

 

Hematológia vagy inkább Hemofília?

2010.01.30. 23:14 - Nyonyeszka

Még december közepén január 27.-ére kaptam időpontot az ÁEK-ba Nemes doktorhoz egy hematológiai vizsgálatra. Amikor bejelentkeztem, azt mondták menjek délelőtt 8 és 10 óra között, egy vérvétel lesz az egész. Rémlik, mintha mondták volna, hogy nem kell éhgyomor. Szerencsére, nemigen volt étvágyam aznap reggel, így csak egy fél pohár enyhén cukros teát ittam. Azért szerencsére, mert utóbb kiderült, hogy mégiscsak éhgyomorra kellett érkezni a vizsgálatra.

8 után kicsivel oda is értem. Micsoda épület. Új, szép és modern. A regisztrációhoz sorszámot húztam. Szerencsére sok ablak volt, így alig 1-2 percet kellett csak várnom. A beutalómon ez állt! Haematológia - Kedves Nemes dr! - Kérem ab habit miatti kivizsgálását!

Amikor a neten tájékozódam a kórházról, meg a telefonszámról, ahol be kell jelentkeznem, már furcsálltam, hogy Nemes dr. nevét nem a Haematológiánál, hanem a Haemolfíliánál találtam meg. Nem foglalkoztam vele tovább, végülis elértem őket és időpontot is kaptam. A regisztrációnál a hematológiára kaptam hát egy sorszámot. Mondták, menjek a 2. emeletre, és a 36-os szobánál várjak, majd szólítanak a sorszámmal. A 36-os szoba előtt alig ült pár ember, ellenben a 35-ös előtt kígyózó sor állt. Ténferegtem egy darabig, majd leültem. Közben Atti hívott, és érdeklődött, hogy hol tartok. Elmeséltem, hogy eddig nagyjából sehol, hogy ott ülök a 36-os szoba előtt, de fogalmam sincs jó helyen vagyok-e. A mellettem ülő lány, hallva amit mondtam, kedvesen megerősített abban, hogy jó helyen járok. Olyan 30 éves forma lehetett, túl egy trombózison, azóta jár rendszeres ellenőrzésre. Nagyon segítőkész volt, és azt tanácsolta, kérdezzem meg, hogy nem kellene-e a 35-ös szobában bejelentkeznem. Még egyszer? Itt is? A 35-ös előtt már az a hölgy került sorra, aki után én következtem volna, de mivel nem tudtam, hogy mi a rendszer, leültem, és vártam, hogy megjelenjen a számom a 36-os szoba kijelzőjén ahogy a regisztációnál javasolták. A sor borzasztó hosszú volt, nem álltam be, inkább megkérdeztem a soron következőt, hogy megkérdezhetem-e, hogy nekem is kell-e itt is regisztrálnom. Kellett volna. Grrrr. Akkor, miért nem ide küldtek odalent? Látta az asszisztens, hogy mi a szitu és mondta, hogy ne álljak be a sorba, majd valahogy közben megoldjuk, kitölti a kartonomat és beküldi felvételre. Ó Mária! Hát nehezebb ehhez a dokihoz bejutni, mint a Fehér Házba.

Olvastam róla a neten. Azt írják az egyik legjobb a szakterületén, de nem túl kedves, sőt inkább nyers. Na, nem nagyon hatott meg. Nem hinném, hogy hosszútávú kapcsolatot tervezek vele.

Ahogy próbált soron kívül felvenni az asszisztens, valami nem működött abban a számítógépes rendszerben. Kiderült, hogy a hematológiára kaptam időpontot és sorszámot a lenti regisztációnál, de a hemofíliára kellett volna. Nem tudtak felvenni és bejelentkeztetni. Le kellett mennem újra, sorszámot húzni, és újra bejelentkezni. Töröltetni magam a hematológiáról és fevetetni a hemofíliára. Ekkor már 9 óra körül járhattunk és az újabb sorszámos cetlimen a 11 óra 20 perc szerepelt, mint időpont. Kérdeztem, hogy ez komoly-e, és kértem, adjanak egy korábbit, mert én már régóta ott vagyok, csak elbénázták a dolgokat. Sajnos az már nem megoldható.

Ismét fel, majd soronkívüli adatfelvétel az asszisztensnél. Közben hallottam, hogy a doktor aznap korábban elmegy valami konferenciára, így nem is biztos, hogy mindenki sorra kerül. Ezenkívül az összes orvos, ápoló, asszisztens és nővérke 5 percenként mondta el, hogy nem is értik honnan az a sok ember, nem szoktak ennyian lenni és nem is tudják már, hol áll a fejük.

Gondoltam, ha most itt várok 11:20-ig, és a doki nem fogad, nagyon nagy balhét fogok csapni. Megkérdezem tőle, hogy küzdött-e már valamiért életében annyira, hogy beleszakadt volna? Hogy van-e gyereke? És mihez kezdene, ha élete álmától akarnák megfosztani? És küzdött-e már olyan dologért, ami nem feltétlenül rajta múlott? És hogy én már 35 éves vagyok és nincsenek plusz napjam, meg heteim és hónapjaim. Sajnos, hogy a ciklus meg nem heti rendszerességű, hanem havi. Így mondja meg a nővéreknek, hogy mennyi vért vegyenek le és mibe és miért, vagy csak a testemen keresztül teheti ki a lábát az intézetből, mert én bizony onnan vérvétel nélkül el nem megyek! Eleve úgy mentem oda, hogy besétálok az épületbe, leveszik a vérem és jövök. Na neeem, nem így megy ez. Be kell előtte menni a dokihoz, odaadja a listát a vérvételi panelekkel, és aztán lehet menni csapolásra, persze azt is némi várakozás után.

11 körül kerültem be a doktorhoz. Addig megismertem két várakozó kórtörténetét. Az egyik kétoldali tüdőembólia, a másik trombózis. De jó, hogy nem kell nekem rendszeresen ilyen helyekre járnom. Kérdezték, én mi járatban, mondtam, ááá semmi bajom, csak egy vizsgálat. Bíztatóan közölték, hogy lehet, hogy azt hiszem, hogy semmi bajom, de aki idekerül, az úgy nem megy el, hogy ne találjanak nála valamit. Tehát, egyelőre semmi bajom. Hát ez bíztató! Szerencsére, mielőtt teljesen mebetegíthettek volna, szólítottak. A doktor meg sem kérdezte, mit akarok, mi bajom. Tudta ki vagyok, és miért jöttem. Már nyomtatták a papírjaimat, mikor beléptem a rendelőbe. Közben megértettem, mi tartott annyi ideig másoknak előttem. Nekik semmi, de a doki lebonyolított két telefont, meg két egyéb megbeszélést az aszisztenssel. A bent töltött időm harmada szólt rólam. Megkérdezte, hányszor vetéltem, lombik volt-e  vagy spontán. Válaszoltam szépen, ahogy tanultam kiskoromban. Kérdeztem, hogy eredmény mikor lesz, és hogyan kapom meg. Nemes dr. elmondta, hogy leghamarabb március 9-én, és hozzá kell mennem. Megbeszéljük. MÁRCIUS 9????? Doktor úr, nekem addig két ciklusom is elkezdődik!!!! Tudja ez mit jelent, addig nagy valószínűséggel nem történik majd semmi. Gondolom nem azért kérte Másik doki ezt a vizsgálatot, hogy csak úgy elsikkadjon felette. Nemes dr. sajnálta, de nem lesz kész korábban az eredmény. Kaptam egy csomó papírt, meg vagy 12 matricát a nevemmel és az adataimmal. Azt meg sem kérdeztem, hogy mit is vizsgál, mert a telefonban sem árulta el. Furcsa módon, önként kezdte el sorolni, hogy véralvadás, meg immun, és még vagy három dolog, amit teljesen elfelejtettem. Kellemes csalódás volt a doktor, mert nekem nem tűnt nyersnek. Vagy én is épp egy olyan mindenmindegy hangulatban voltam, tehát versenyezhettünk volna nemtörődömségből, és így én nyertem. Ő gondolhatta, hogy milyen közönyös egy páciens.

Amikor átsétáltam a vérvételi szoba elé, akkor kezdett derengeni, hogy a matricákat a kémcsövekre kaptam, amikbe a véremet veszik. 12??? na neee. Éhgyomorra. Tuti beájukol. 11:20-kor bekerültem a vérvételi szobába. Végül csak 8 cső vért vettek le, és nem is ájultam el, de mire beértem a munkahelyre, már annyira fájt a fejem, hogy csillagokat láttam. Ez aztán egész nap nem múlt el. Jó ideje alapelv, hogy nem veszek be gyógyszereket, de estére még mindig nem múlt, így lefekvés előtt kénytelen voltam bekapni egy Panadolt, mert akkora már hányingerem lett a fájdalomtól.

Régi szerelem - új szerelem

2010.01.30. 17:30 - Nyonyeszka

Ezt a posztot már vagy két hete elkezdtem írni, épp csak nem tudtam befejezni, aztán történt közben ez meg az, amit ki kellett írjak magamból. Így a befejezés idáig váratott magára. Természetesen a hangulatomnak megfelelően, talán változott is az eredi elképzeléshez képest.

Régi szerelmem a taposógép. Még sok-sok évvel ezelőtt, amikor Attival épp csak összejöttünk, együtt jártunk edzeni és amíg ő a súlyokat nyomkodta, én a taposógépet koptattam. Nagyon belejöttem, és baromi jó kis alakformáló cucc. Ha nem vártak a gépre, akkor 50 percet nyomtam általában.

Vidékre költöztünk, belaktuk a házat, nem jártunk edzeni. Na hazudok, én nem jártam. Atti talált egy helyi konditermet, amolyan házi sufnituningos erőgépekkel. Nem épp az a rózsaszín csajos fajta, így ide nem kísértem el. Maradt az ásás, kapálás, meg aerobic Sóder Norbival, nejét nem csipázom. Nem bírom a sipákolását.

Aztán kezdődött a kocogás kicsit több, mint egy éve, és nem is lett volna azzal baj, ha nem köszönt be a tél, meg a hideg. Beszorultam az edzőtermbe, ahol izzadságszag van és futógép. Nem először álltam ilyen gépen, sőt, de valahogy mostanában nagyon nem érzem jól magam rajta. Szédülök és teljes az instabilitás. Ha futógépre is kellene jogosítvány, egy túlbuzgó, szabadnapos, éppen gyúró idejét töltő zsaru már bizonyára bevonta volna ittas futás miatt. Már a látvány alapján, ahogy megingok a gépen. Gondoltam, szenvedni nem kell - meg a kocogásban amúgy az a jó, hogy szabad levegőn végzi az ember, nem egy masszív emberszagú edzőteremben - próbáljunk ki valami mást. Megláttam a taposót és egyből előtörtek a régi érzések. Felpattantam hát, és pár perc elteltével rájöttem, az hogy egyszer 50 percig bírtam relatíve magas fokozaton, nem ad örök kondíciót a taposógépre. :-( Most épp kezdem az elején, és szépen fokozatosan növelem a tempót. Közben a fülemben dübörög a zene, az agyam pedig kattog.

Felpattanok, beállítom. Nyelv: angol (magyar nincs) ENTER, súly: 61 kg, jól van, jól van: törlés és javítás: 62 kg ENTER, időtartam: 40 perc ENTER, szint: 1 - naná, hisz innen megyünk majd felfelé ENTER, program: manuális ENTER. Fülhallgató fülbe, zene indul. Madonna, Give it to me.  Taposok. A gép írja a megtett emeletek számát és az elfogyasztott kalóriát. Néha elkeserítően kevésnek tűnik. Madonna üvölt a fülembe: "Got no boundries and no limit". Milyen igaz, itt nincsenek határok, csak az ember, a gép, meg a taposás. Közben percenként váltom a szintet. Már 3-nál tartok. Nézem a kalória számlálót, jesszumpepi! 20, egy natúr joghurt is 80. "Don't stop me now, don't need to catch my breath, I can go on and on and on." Nem szeretem Madonnát, de ez a száma nagyon jó. Kirobbanó energiát ad, ennél már csak a következő jobb, Kosheen: Hide you.

Amikor anno 7 éve belezúgtam a tapasógépbe, többek közt emiatt a szám miatt bírtam 50 percig. Amikor úgy éreztem, vége, nem bírom tovább, a tüdőm, a szívem, a lábaim, a karjaim, minden izmom totálisan elfáradt és az erőm elhagyott, nos akkor kezdődött a box aerobic óra ezzel a számmal. Ha Madonna kirobbanó energiát ad, akkor a Hide you azon változta meg egyszerűen rabul ejt, ott tart és taposni kell tovább, amíg a zene visz. Nincs megállás.

Valami ilyen zene kellene a folytatáshoz, ami ott tart, ami mellett egyszerűen nincs más lehetőség, mint csinálni, taposni, küzdeni, mert a végén az érzés mennyei lesz.

Közben már vagy 5 perce elértem a 10-es szintet és csak taposok. Az elfogyasztott kalória még mindig siralmasan kevés, a megtett emeletek száma 37. Érdekes, bárhol máshol még az elsőre is lifttel megyek. Most ezt a szintet kell tartanom még negyed órán keresztül, a zene majd átsegít a nehézségeken. Jár a lábam, a fejemben a gondolatok zakatolnak. Persze semmi értelmes, csak a régi, jól elcsépelt gondolatok. Mindig ugyanarról. Állandóan ugyanazok a miért-ek. Aztán hirtelen bevillan, hisz pár napja volt tüszőrepedésem, én meg minden energiámat a taposásba téve nyomulok, mint egy őrült.

- Hát normális vagy? És mi van, ha épp most jött össze, és ezért nem marad meg? Hagyd abba, állj le! vagy legalább vedd vissza a szintet!

- Pulzus, mennyi a pulzusom? Nem érzékelős gépre szálltam, franc! De kapok még levegőt, ne zihálok, akkor nagy gáz nem lehet!

- Állj meg, vagy legalább lassíts!

- Nem, nem élhetem úgy le az életemet, hogy mindent azért csinálok, vagy azért nem, mert kisbabát szeretnénk.

- Hát csak ennyire akarod? Csak egy edzést kellene abbagyanod! Ha erre sem vagy képes a cél érdekében, akkor nem is fog sikerülni soha.

Közben eltelt a 20. perc is, a 70. emelet és 180 kalória.

- Hagyd abba, ne kínozz!

Ömlik a zene a fülembe: "If you were in my heart, I surely not break you! If you were beside me and my love would take you"

- A lelkiismereted elől sohasem bújhatsz el!

És csak jön, nem is akarok mást hallani: "I'll keep you in saftey, forever protect you, I'll hide U away the world you rejected."

- Nem válaszolsz?

- Hát mit vársz tőlem, mondd?! Hogy mindent, ami egy kicsit jobb kedvre derít, ami boldogságot okoz és kiegyensúlyozttabbá tesz adjak fel a szent cél érdekében? Az emberek 90%-a semmit sem ad fel, és többnyire semmit sem tesz tudatosan azért, hogy gyereke legyen. Csak úgy jön nekik. Én már nem tudok többet tenni annál, mint hogy nem eszem húst, vagy csak keveset, ritkán tömök magamba fehér cukrot és lisztet, már édesítőszert sem eszem, semmi fagyasztott késztermék. A napi két cukor néküli kávé kell. Arról képtelen vagyok lemondani. Iszom a napi egy zöld teát, szedem a pajzsmirigy gyógyszert, a halolaj kapszulát, a folsavat. Naponta ötször étkezem nyugodt körülmények között, és megiszom vagy 1,5-2 liter vizet. Nincs nass, meg fölös kalóriák, cukros és egyáltalán semmilyen üdítők. Sok zöldség, sok teljes kiőrlésű, minden nap egy natúr joghurt, zabpehely és lenmag. Heti kettő hosszú séta a friss levegőn. Stressz lehetőleges kerülése a munkahelyen. Tüszőérés előtt heti két edzés és méregtelenítő szauna. Nem emelek Marcit, mert már majd' 10 kiló. Minden nap autogén tréning, és a kellő ellazultság élérése közben a bent zajló dolgok totálisan tökéletes működését ábrázoló vizualizáció. Majd jobb napjaimon egy kis imagináció, a leendő családomról. Atti, egy göndör, szöszi angyal, egy tüsi, szöszi mini ördög és én. Játszunk és szaladgálunk egy virágos réten. Futkározunk, fogócskázunk, finomakat eszünk és iszunk, majd megpihenünk és bámuljuk az égi mozit. Történetet alkotunk a felhők alakjából. Giccses tudom, de ez ugrott be az első olyan relaxáció alakalmával, amikor sikerült annyira ellazulnom, hogy szabadjára engedjem a képzeletem.

- Most már mindegy, a 30. percnél tartasz. Már csak a levezetés maradt....

Csökkentem hát a szinetet minden percben eggyel.

- Igen, a levezetés. Lassítok. Most képtelen voltam nem megtenni, nem taposni. Esküszöm a következő mensiig nem jövök a terem közelébe sem, csak még most az egyszer legyen úgy, mintha nem lett volna őrült taposás. Vegyük figyelmen kívül, jó?

Eltelt 40 perc, 140 emelet és 360 kalória, ami borzasztó kevés, de nem is ezért csinálom. A végére maradt a megnyugvás zenéje. Tátrai-Szűcs, Confession. Lelassulok. Lassan, komótosan taposom a pedálokat, a pulzusom visszaáll a nyugalmi állapotba.

Azóta sem voltam a teremben, csak sóvárogtam utána, hétfőn, és kedden és különösen csütörtökön. Talán a hétvége pontot tesz erre a ciklusra is, és jövőhéten ismét gyűrhetem a gépet 2 hétig. Bár ne gyűrhetném....

Mission....Impossible?

2010.01.29. 08:35 - Nyonyeszka

Azt hittem mára kialszom magamból. Rosszul hittem. Mint hosszú hónapok óta minden reggel, ma is arra ébredtem, hogy még mindig nincs gyerekünk, és nem egy rossz álom volt ez az elmúlt 3 év. Konstatálva a tényeket, már nyúltam is a pajzsmirigy gyógyszerem után. A könnyeimet meg lenyeltem a pirulával együtt.

Elhagyott az erőm meg a hitem. Fogalmam sincs meddig akarnak távol lenni, de visszajöhetnének már. Nem is tudom, mi a rosszabb, a fizikai fájdalom vagy ez a lelki? Van erre fájdalom csillapító? Nem is olyan régen, erőtartalékainkat összeszedve úgy döntöttünk, mégis megpróbáljuk újra. Most úgy érzem a tartalékok elfogytak. Kellene egy kis utántöltés. Fogalmam sincs, honnan szerezhetnénk be. Már olyanokon gondolkozom, hogy Attinak talán lenne esélye más nővel. Olyan fiatal még, és annyira megérdemelné. Ha igazán szeretem, el tudom engedni, hogy azután egy boldog és teljes életet élhessen.

Mert mi vár ránk, ha mégsem sikerül soha? Leéljük az életünket egy végtelennek tűnő fájdalomban és sóvárgásban? Megbecsüljük a lopott, boldog pillanatokat, napokat, heteket, és ebből próbálunk táplálkozni, amikor a barátaink, családunk és ismerőseink pocakjaira és gyerekeire nézünk? Végig kíséri utunkat az érzés? Egyáltalán mikor fogy el végleg a remény? Lesz olyan? Vagy ezt a kurta kis életet nekünk már így kell végig táncolnunk? Egy állandó felhővel az egünkön?

Ha másoknak különösebb erőbefektetés nélkül ilyen bőkezűen ad a sors, nekünk pedig még hosszú küzdelmek árán sem, akkor felmerül a kérdés, hogy szabad-e ezt ennyire erőltetnünk? Az orvostudomány meg azt mondja, hogy manapság már csak annak nem lesz gyereke, aki nem akar. Hát mi pedig akarunk. És azt hiszem, ez az óriási akarat fog kivinni ebből a gödörből, ahol most csücsülünk. Akcióterv, és csak a jövőbe tekinteni.

Kérdés, fogjam úgy fel, mintha az égvilágon semmi baj nem lenne velünk, éljem az életet úgy, mint azelőtt, mielőtt az a hülye gondolatunk támadt, hogy gyereket szeretnénk? Vagy igenis vegyek tudomást az orvostudomány által igazolt tényekről, és próbálkozzunk ismét lombikkal? Talán a legcélravezetőbb a mesterséges randevú, aztán, ha az nem hoz eredményt, hát nem tudom, mi lesz akkor.....

Úgy számolom, március-április előtt nem kezdődik el semmi komoly. Február 8-án megyünk megbeszélésre, addig meg megjön - ahogy érzem még ma, de elég korán lenne - tehát fogigátlózni már nem tudunk elkezdeni a lombikhoz ebben a ciklusban. Aztán ha már rászánjuk magunkat még egyszer, és voltam ezen a hematológián - ami egy külön poszt, mert tökéletesen csillásra sikeredett ez is - akkor már érdemes megvárni annak az eredményét is, ami március 9!!! Dehát ugye ez GENETIKA. Kis fejszámolás és kiderül, hogy március 9-ig meg elkezdődik még egy ciklusom, tehát akkor sem kezdem el a fogigátlót, vagy épp akkor kezdem el, és a hematológiai eredmény alapján kapok vagy nem kiegészítő kezelést később. Zárójelben jegyzem meg: úgy érzem, semmi baj a hematológiámmal. Így beültetés április vagy május eleje-közepe tájára várható. Az április eleje-közepe megtapadás szempontjából mindenképpen szerencsésnek bizonyult tavaly, így lehet, akkora kellene időzíteni. Viszont a megtartás nem sikerült, így nem tudom, rossz ómen-e, hogy ugyanabban a hónapban történne az eksön.

Persze, ez most csak az én akciótervem. Az orvos erről még nem tud. Az is lehet, hogy valami egészen más oldalról fogja megközelíteni a megoldást. Sok kapcsolatom még nem volt vele, egyszer egy beszélgetés, amikor nem volt túl szimpatikus, nem is utáltam, inkább közömbös. Aztán egy vérvételre vártam, épp csak megállt a recepciós pultnál valamit megbeszélni a lányokkal, és rám mosolygott majd köszönt. Hát ez a dolga. Vagy ez is. Vagy nem? Aztán a vizsgálat során szinte csak a feje búbját láttam, sok kommentet nem fűzött a látottakhoz, csak annyit, hogy egy napja lehetett tüsző repedésem, megbeszéltük a cici vizsgálatot meg a TSH-mat, és felírta a gyógyszert. Aztán még egy vérvétel, a recepciós pultos mosolygós jelenet ismétlődésével.

Szóval, már nagyon várom azt a 8-ai megbeszélést. Szeretnék a Másik dokiban bízni. Szeretném, ha a megbeszélés után úgy érezném, jó kezekben vagyok.

Nem sok ez egy kicsit egy hétre?

2010.01.28. 10:48 - Nyonyeszka

A mai napra is jutott egy terhességi hír. Az egyik legjobb barátnőmé. Aki úgy volt vele, ha lesz, akkor lesz, ha nem, akkor nem.

Az egyik szemem sír, a másik nevet! Olyan nagyon dühös vagyok és szomorú, és egyre inkább nem értem, hogy miért kell nekem ezt elviselnem. Ez bizony már "a hab a tortán, a fény a fán". Hogy erre a hétre miért jutott két ilyen hír is mindjárt? Mert épphogy az elsőből feltápászkodtam, aztán nehogymá' egy napig is két lábon járjak! Mert akkor még büszke ember látszatát kelteném, aki a kiegyensúlyozottság és az erő mintapéldánya. Hadsereget lehet klónozni belőle.

Nem utálom én Őt, Őket! A világra, a sorsra haragszom, amiért ránk mérte ezt a mérhetetlen nagynak tűnő terhet. Ezt a többtonnás súlyt, és fájdalmat, és nem elég önmagában, még tetézi is. Ne tőlük vegye a babát (ha megtenné, mégjobban utálnám érte!) - ez így van rendjén és jól - hanem nekünk adjon már végre egy egészséges szépséget!

Hogy ebből a maiból hogyan fogok feltápászkodni, még nem tudom. Már a számokban sem bízhatok, meg a béna szállítókban. Ó, hogy mennyire utálom az egész világot! Benne magamat, mert nem tudok őszinte lelkesedéssel örülni a barátnőm örömének. Pedig ha neki nem is, nekem tudnom kellene, hogy mitől menekült azzal, hogy így összejött nekik.

Valószínűleg a hétfői igazmondásomért kaptam ezt a mait. Mi másért? Mert kifakadtam, és leírtam, amit érzek.

Gondolkodom, hogy kivel is tudnám mindezt megbeszélni! Valaki írjon már, vagy hívjon. Vagy ha nem, hát majd én. Kinek öntsem ki a lelkemet? Az összes hozzám közelálló embernek már vagy van gyereke vagy épp babát vár. Hopp, már csak én maradtam szinte. Nincs valahol ezen a világon egy baba és pocakmentes sziget?

Annyit gondolkodtam az utóbbi időben azon, hogy váltok, mindent, csak férjet nem. Elköltözünk, új munkahely, új élet. Dehát hová? Külföldre, oda kellene menni. Ugyanakkor, mindenhol lesznek kismamák és babák is. Menekülnék, de nem tudom hová és hogyan. Mit érnék azzal, hogy felrúgom az eddigi életemet? Egy darabig működne az újdonság varázsa. És aztán? A férjemet sem hagyom el, mert már nem azon a hősszerelmes hőfokon égünk. Hamis ábránd lenne elhinni, hogy le lehet élni egy életet ugyanabban a tűzben, mint amivel indult a kapcsolat. És akkor minden ilyen alkalommal váltani kellene? Hát hová lenne a világ? Elveszne a kölcsönös szeretet, a tisztelet és a megbecsülés értéke.

Nehéz ez a mai nap. Lassan múlik el, és sírógörcsökkel nehéz dolgozni. Bár lenne már fél6, hogy kiszabadulhassak innen. Bezárkózzak a magam kis világába és Attival lehessek. Egyre inkább úgy érzem, hogy az lenne a jó, ha kizárnám a külvilágot. Távmunkázni, nem barátkozni és nem élni társasági életet. Strucc politika, de beválhat. Lagalább addig, amíg jobban leszek egy kicsit. Istenem, hány baba született már meg a szűk környezetemben, amióta mi is szeretnénk. Meg sem tudom számolni. A mi harcunk meg egyre reménytelenebb.

Vajon még hányszor?

2010.01.25. 10:05 - Nyonyeszka

Hányszor, még hányszor az életben kell átélnem, hogy megtudom valakiről - most épp egy olyan valakiről, aki egyébként még nem akart volna gyereket - hogy babát vár? Hányszor kell még kényszeredetten őszinte mosolyt csalogatva az arcomra gratulálni? Miközben a könnyeimet nyelem és ismét a fejembe tolul  a sok kérdés, a sok miért, és a másodperc töredéke alatt semmisülök meg sokszázadszor. A harag, a szomorúság, a keserűség, a féltékenység, az irigység, a düh, az értetlenség és a tehetetlenség átveszik az irányítást az egész lényem felett, és a komoly küzdelmek árán elért hetek óta tartó kiegyensúlyozottságom - vagy látszat kiegyensúlyozottságom - egy pillanat alatt hullik  a porba, és nekem nem marad más, mint építeni, és újra építeni, sokadszor. Magamat, a hitemet, az életről alkotott pozitív véleményemet, a mosolyomat.

Igazad van Niki! Sokkal, sokkal, sokkal jobb lenne gyengének lenni már egy kisbabával az otthonunkban. Utálok már erős lenni, és hiába az elismerő szavak, hogy le a kalappal előttünk, merthogy mennyi mindenen keresztül mentünk már, és mégis milyen erősek vagyunk. Mert nincs más választásunk. Mit tehetnénk még? Nem akarunk erősek lenni, gyereket akarunk!

És persze most is erős leszek, mert megpróbálom kizárni az agyamból, hogy valakinek megint összejött, ami egyúttal még nyomorultabbá tesz engem. Próbálok nem foglalkozni vele, csak a számokat látni az eredménykimutatásban, meg a szállítókkal veszekedni, mert mind béna. Hisz vár a munka frontya, ott meg állandóan kész hadrendben kell állni.

 Úgy kiszaladnék a világból!

 

 

Azok az útálatos pöttyök

2010.01.24. 22:07 - Nyonyeszka

Igazából már tegnap láttam, hogy készülődik, de reméltem még meggondolja magát és visszatáncol. Ma reggelre ott fehérlett piroskás kerettel szegélyezve a felső ajkam felett. Grátisz, a mai napon a homlokomon is megindult egy pici piros pötty, meg a államon egy másik.  (Egyedül nyilván félnek, ezért kell, hogy többen legyenek egyszerre.) A ciklusom 22. napján tűntek fel ezek a nemkívánatos pöttyök. Ahogy szokott ez lenni mindig, amikor nem vagyok terhes. Na jó, eddig kétszer voltam terhes, de egyiket sem kísérték nyüves pattanások.

Persze, nem tudtam én ezt ilyen pontosan még pár éve. Akkoriban pattanások jöttek néha, aztán mentek. Túlélhető. Nem is figyeltem ilyesmire, hogy hányadik nap. Mostanra már ismerem a testem minden rezdülését, legfőképpen a ciklusomat. Ha a pöttyök most jöttek, akkor a mensim meg 1 hét múlva érkezik. Legalább nem ér felkészületlenül és váratlanul, ugye?

A mensi meg egy következő ciklus eleje, egy új remény kezdete (ez már Zita West hatása). Gondolkodjunk pozitívan és most tekintsünk el attól, hogy ugyanez a mostani ciklus kudarcos vége is egyben. Lassan ismét elkezdődhet egy új, reményteli hónap. Kicsit dühös vagyok ugyan, mert a vizsgálataim már mind elkészültek időközben - voltam 21. napi vérvételen, és az eredmények készen is vannak - mégis február 8-ig kell várnom a konzultációra, mert előtte nincs szabad időpont. Mondtam, hogy, nekem jó a Másik doki magánrendelésén is, de állítólag meddőségisek oda nem mehetnek. Őrt állítanak a bejárathoz, aztán ha lesír az emberről, hogy meddőségis nem engedik be a dokihoz? Gondolom, valami összeférhetetlenségi dologról van itt szó, de mi van, ha bejelentkezek a magán rendelésre, mint nőgyógyászati problémás? Nem lesz hajlandó velem konzultálni az eredményeimről? Úgy tűnik, nincs más választásom, mint várni, várni, várni. Közben elkezdődik az új ciklus, amiben talán már sikeresebbek lehetnénk, ha ismernénk az eredményeket, és esetleg megfelelő kezelést kapnánk.

Türelem, türelem! Nekem az sohasem volt. Már tíz évesen otthagytam aput a sakkjátszma közepén, mert nem bírtam kivárni, míg kiszenvedi magából a következő lépést. Nagyon megfontolta a lépéseit, mondjuk úgy negyed órán keresztül legalább. :-) Most meg aztán már végképp fogyóban van a türelmem. Minden nap versenyfutás az idővel. És én mindent megtennék azért, hogy tempósabban haladjunk, de nem tudok mindent én magam irányítani.

Szerencsére legalább a cici vizsgálat eredménye teljesen jó. A doktornő mindent rendben levőnek talált. Persze a vizsgálat körülményei már megint olyan rám jellemzőek voltak. Vonzom az ilyen helyzeteket. Kedden 9-re kaptam időpontot még a múlt héten a meddőségiből. Kértek, hogy hétfőn még telefonáljak nekik, mert nem tudták a számítógépben rögzíteni. Megkérdeztem, hogy nem kellene-e valami beutaló papíron vagy ilyesmi. Mondták nem, csak szóljak oda hétfőn nekik, hogy vigyék be a rendszerbe is. Szóltam, bevitték.

Kedden meglehetősen korán, már 8:15-kor ott ücsörögtünk a bagószagú szocreálos épület kényelmetlen sorban rögzített fa székein a Nyírő B épületében a röntgenes és ultrahangos folyosón. A nővérek és ápolók is mind mintha a 70-es évekből ragadtak volna ott. Elővettem a Zita West könyvemet (mindenhová magammal viszem, most ez a Bibliám, és olvasom, ha van rá lehetőségem), gondoltam, ha 9-re kaptam időpontot, akkor 10-ig simán olvashatok, mert hamarabb úgy sem kerülök be. Fél9 körül az ultrahangos szoba felé közelített egy asszisztens, megkérdeztük tőle, hogy be kell-e a folyosón levő betegfelvételi ablaknál még jelentkeznem, vagy jó vagyok így, ahogy vagyok. Kérdezte, mire jöttem, kihez jöttem. Mondtam, nem tudom kihez, és hogy emlő vizsgálatra. Közölte, hogy biztosan nincs nekem időpontom akkorra. Mondtam, de nekem a meddőségin ezt mondták. Kérdezte, van-e beutalóm, papír alapú, mi más a XXI. század magyar egészségügyében!? Még a kezében levő köteget is megmutatta, hogy ilyen papírom kellene legyen nekem is. Mondtam, nem kaptam, de kérdeztem kell-e, és azt mondták a meddőségin, hogy nem kell.

Csóválta a fejét, és közölte, hogy megnézi a számítógépben. Ellenőrizte, és konstatálta, ott szerepel a nevem. Nem értette, mert hogy épp csak egy doktornő volt, aki ilyenkor nem vállal ilyet. Na faca. Közben, sorra toligálták be a kórházi köntösös betegeket a folyosóra, lassan megtelt az érkezésünkkor még üres széksor. Még facább. Tuti délig olvasgathatom itt a Zita West bibliámat. Aztán 8:45 körül, odajött az asszisztens, és mondta, hogy mindjárt jön a doktornő és velem kezd. Jött, és velem kezdett. Megállapította, hogy semmi bajom, megkérdezte, hogy volt-e a családban már ilyen. Elmeséltem anyu történetét a csomóról, ami a műtét napjára felszívódott anno harmincas évei elején. Érdeklődött a korom felől, mondtam 35. D betű az arcra, aztán mondta, hogy húúú, azt hittem jóval fiatalabb. Mit mondjak? Jól kezdődött a nap ott a bagószgú szocreálos hangulatban. Hatalmas mosollyal az arcomon léptem ki a folyosóra. Atti már tudta, semmi baj. A cicim a helyén marad, és nem az életemért, hanem a kisbabánkért küzdünk továbbra is.

Persze a doktornő odabent nagyon kedvesen még megkért, hogy szóljak a meddőségin, hogy ilyet többé ne tegyenek. Először is, nem volt papírom, aztán a számítógépben sem voltam benne (!?), reggel 9-re normális körülmények között sem ad emlő vizsgálatra időpontot, mert akkor cukros és éhgyomris hasas vizsgálatok vannak, és aznap meg különösen nem adott volna, mert egyedül volt. Megígértem, hogy a következő adandó alkalommal átadom az üzenetet. Persze a vérvételen ezt el is felejtettem. Na majd február 8-án!

A Másik és Én

2010.01.16. 18:02 - Nyonyeszka

Dolgoznom kellene. Nem jók a számok az eredménykimutatásban. Be kellene bizonyítani, hogy május végéig megjavulnak. Annyira nyomaszt ez az egész költségvetési mizéria, mert valahogy a számok sohasem jók. Folyton eltérnek a tervtől. Persze, mert a valóság ritkán produkálja a terveket. Dehát ez egy ilyen multi cégnél nem magyarázat, és nem is értelmes. Én meg egy nagyon okos, kíváló pénzügyér vagyok és facául meg fogok magyárzni mindent, ahogy mindig is. Csakhogy ehhez mélyebbre kell ásni a részletekben, ahhoz meg az égvilágon semmi kedvem.

 ....mert az élet úgysem hozza a terveket. Én például már a második gyerekemet kellett volna szüljem a napokban, aztán még az első sincsen sehol. A pénteki vizsgálat sem vitt közelebb a babához, de legalább megtudtam, hogy kb előző nap lehetett tüszőrepedésem - azaz csütörtökön, a 30 napos ciklusom 12. napján. Merthogy a pétefészkek kinézete erre utalt. Eddig az LH tesztek 14., 15. napon utaltak ilyesmire. Viszont a holdas tüszőrepedésnek meg csütörtök, péntek lett volna az időpontja, tehát pont a 12. vagy 13. nap. Szerda reggel jöttek ugyan katonák látogatóba, de ki tudja nem volt-e korai a látogatás. Aztán meg lehet, hogy hiába is jöttek, mert sikerült végre megtudnom a TSH-mat. Konzultáció nem volt a vizsgálat után, Másik doki említetette, hogy majd megbeszélünk mindent alles zusammen, ha kész van minden eredmény. Mondtam, legalább a TSH-mat árulja már el mennyi lett. Megnézte és meglepődött, én is. 3,72. Kérdezte mennyi volt korábban? Mondtam 3,25. Tehát rosszabbodott a pajzsmirigy alulműködési helyzet. A 4.25-ös felső határt ugyan még nem éri el, de babásodáshoz és megtartáshoz sok a 2 feletti TSH érték. Másik doki megkérdezte, hogy ki fene az endokrinológusom, mér' nem ellenőrizték ezt, vagy egyáltalán szedek-e valamit rá. Mondtam, nekem nincsen endokrinológusom, valószínű ezér' nem is ellenőrizték és nem, nem szedek semmit. Aszonta holnaptól kezdjem el szedni az Euthyrox-ot. Extra bónusz, hogy a TSH miatt a prolaktin is magasabb lett, az már határértéken felüli. Mától Euthyrox-ozok hát. Kinyitom a szemem reggel és első gondolatom a bogyó, ugyanis az első étlkezés előtt minima fél órával kell beszedni. Számíthatok némi plusz kilóra is. Eddig legalább a külsőmmel úgy ahogy barátságban voltam. Faca. Már megint itt tartok.

Mint egy robot. Megyek előre, csinálom, amit mondanak, néha utánajárok ennek-annak, de nem érzek. Nem vagyok izgatott, hogy újra elkezdődött valami, nem vagyok szomorúbb vagy vidámabb ettől, csak vagyok és járom a nekem szánt utat. Azér' nem lenne rossz picival több lelkesedés.

Na meg itt van ez a cici csomó is, amit úgy Karácsony előtt vettem észre először a bal cickóban. Pici, és inkább csomócskák, mint egy határozott gumó. És vannak a másikban is, csak a balban valahogy más a tapintás, főleg egy borsónyi valamié. És a nyilaló érzés napjában többször is már jó ideje. Mint amikor babát vártam. Kértem a Másik dokit, ha már ott vagyok, nézze már meg. Odaért az ominózus borsócskához, és megkérdezte, hogy ez-e az aggodalmam oka. Nem mutattam neki előtte, hogy hol érzem a furcsaságot. Megvizsgált. Azt mondta, nem gondolja, hogy valami kóros vagy rossz, de kérjenek nekem időpontot az asszisztens hölgyek ultrahangra. Kedden megyek oda is.

Az intézet még mindig idegen, de már valamivel kedvesebb. Elég sokat kellett várnunk az megbeszélt időponthoz képest. Több, mint egy órát. Nem mintha a C-ben nem lett volna ilyen. Csak ott kávéval meg teával kínáltak, hogy próbálják kompenzálni a csúszást. Másik doki nagyon kedves és tapintatos volt, tényleg. Még próbálta is oldani a feszültséget valami humor félével. Aztán amikor a vizsgálatról kimentem, az asszisztens fülén már a kagyló, nekem kérte az időpontot cici uhura. Kaptam Euthyrox receptet, és a hölgy próbált szabadkozni, mert sok a várakozás. Kérdeztem, hogy mindig ennyit kell-e várni. Nem tagadta, azt mondta általában igen. Legalább őszinte. Kedves volt, tényleg. Egy szavam sem lehet. Barátkozunk. Másik doki, Másik hely, Másik csapat meg Én.

 

Csúsztatások, félrevezetések vagy csak kommunikációs probléma?

2010.01.11. 08:31 - Nyonyeszka

Annyira, de annyira dühös vagyok! Egy hete voltunk a 3. napi vérvételen. Utána megkérdeztem a hölgytől, hogy mikor lesz eredmény. Ő közölte, hogy a vírus 3 hét, a többi egy hét. Megkérdeztem, hogy el tudnák-e faxolni nekem, erre ő azt mondta, hogy nem adnak ki sem telefonon, sem faxon adatokat, személyesen kellene bemenni érte. Mondtam, hogy akkor majd telefonálok, hogy készen vannak-e az eredmények, és ha igen, bemegyek érte. Tudomásul vette, és elköszöntünk.

Ma reggel telefonáltam, hogy készen vannak-e a hormon eredmények, erre ő közölte, hogy persze, már másnap készen szokott lenni!!! Tehát nem egy hét?! Mondtam, akkor bemennék érte, erre közölte, hogy nem adhatja oda, csak ha már konzultáltam a doktorral, az meg akkor esedékes, ha már az összes eredményem elkészült, a 21. napi is. Az még több, mint 2 hét! Említettem, hogy ez az én saját eredményem, és nem igazán értem, hogy miért nem kaphatom meg. Hát, mert ez a protokol, addig nem adhatják oda a páciensnek, amíg a doktor nem látta. Protokol!! Hogy mennyire utálom ezt a szót! A hölgy érezte az értetlenségemet, bár nem nagyon tudtam szólni, és magyarázott valamit, amire meg csak annyit tudtam mondani, hogy ezt nem értettem, mert nem. Fogalmam sincs mit mondott, bár magyarul mondta. Ő meg elhessegette az egészet és annyiban maradtunk, hogy hívjam fel a doktort délután és beszéljem meg vele.

Persze, megint arra gondoltam, hogy biztosan én értettem félre valamit a vérvétel után, ezért megkérdeztem Attit, hogy úgy zajlott-e a beszélgetés, ahogy én emlékszem. Ő is ott volt, hallotta. És úgy zajlott, ahogy emlékszem.

Nem értem és nem értem. Miért nem közlik velem, hogy nem átjárható az egyik petevezetőm. Amikor úgy tűnik, hogy feladjuk és nem akarjuk tovább csinálni, miért nem szól egy orvos sem, hogy oké, de fél peteveztő és pajzsmirigy gondok. Csilla kedves legalább a pajzsmirigyre szedjen akkor valamit, hogy a TSH 2 alá menjen! Miért azt mondják, hogy egy hét egy vizsgálati eredmény, amikor egy nap szokott lenni, és miért mondják, hogy személyesen odaadják, ha bemegyek érte, miközben, addig nem, amíg a doktor nem látta. A saját eredményeimről van szó! Persze, ha felhívom a doktort délután, hogy beszéljek vele erről, akkor én leszek az erőszakos páciens. Pedig nem vagyok erőszakos - sőt, inkább nyuszi - csak tudni szeretném azt a nyavalyás TSH értéket. Ha pluszban elárulják az FSH-t meg az LH-t, akkor meg már madarat lehet velem fogatni...

Nekem most 1 perc is sok! 2 hét meg egy örökkévalóságnak tűnik! Nem is értem, akkor a pénteki vizsgálat után sem konzultálunk, mert a protokol az, hogy majd ha meglesz minden eredmény?! Akkor február elején fogunk konzultálni, várnom kell még mindig? Abban sem tűntek túl segítőkésznek, hogy a hematológia vizsgálatot hol tudnám gyorsabban elvégeztetni. Egyelőre nem szimpatikus ez az intézmény.Úgy elment a kedvem ettől az egésztől.

Még azon is elgondolkodtam, hogy elmegyek V-hez megbeszélni, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy nem tájékoztatott és nem javasolt gyógyszert a pajzsmirigyre. Bár igazándiból nem is ő volt az, aki elbocsátott a megszakítás után, amikor azt hittem, ennél rosszabb már nem jöhet. V. még a műtét után bejött a szobába hozzám. Mondott pár vígasztaló szót, meg, hogy a kontrolon megbeszélünk mindent. Aztán H. doki volt az elbocsátó, mert akkor már keződött a zűrzavar a C. háza táján. H.-val is csak telefonon beszéltem, mert nem tartotta szükségesnek a kontrol vizsgálatot. Ezt is furcsálltam annak idején. Rá is kérdezetem, hogy biztosan nem kell kontrol? Szóval V. akkoriban már csak fél lábbal volt intézményben. Meg ahogy emlékszem, folyamatosan sok volt a péciens, a nyomás rajta meg tudom is én micsoda. Persze, csak mentegetni akarom, mert érzelmileg kötődöm hozzá és a megszokott csapathoz. Az új helyen meg csak egy idegen vagyok. Nem ismerem az embereket, a protoklot, és persze ők sem ismernek engem, így nem tudhatják, hogy nem vagyok erőszakos. Nincs ott semi baj, de valahogy mégsem olyan kedvesek, mint Márti, Dóri, Erika és Juli meg a többiek. Nekem pedig most nagyon nagy szükségem lenne a megszokott, régi arcokra. Az olyan biztonságfélét adna, jókedvet, pozitív hozzáállást. Ilyen időszakokban annyira kell nekem az állandóság, az, hogy tudom, honnan, kitől mit várhatok. Hogy ne érjenek csalódások. Még ilyen kicsik sem, mint a mai.

Hírek

2010.01.10. 19:53 - Nyonyeszka

Egy picit egy kórházlépcsőn hagytak, ő jól van, az orvos után Bencének nevezték el. 

Halott koraszülött csecsemőt talált egy járókelő a XXII. kerületben.

Miért? Mit vétettek ezek a babák? És mi?  Hallod-e Sors! Valamit nagyon nem jól csinálsz. Hiányoztál tán a "Babák kiosztása" tantárgyról az iskolában? Vagy én nem jól gondolom az osztogatási alapelveket?

Az első hét

2010.01.10. 19:50 - Nyonyeszka

Épp csak eltelt az első munkával töltött hét ebben az éven, és a környezetemben mindenki úgy érzi, mintha már több munkás hét állna mögöttünk. Vagy annyi minden történt egy hét alatt, vagy annyira elfáradtak már az év legelején. Én sem vagyok ez alól kivétel. A fáradtságomat tetézi még a a fejemen kavargó sok-sok teendő mind a munkahelyen, mind itthon privátban, és a gondolat, hogy tíz év sem lenne elég minden megvalósítására, amit pillanatnyilag igen rövid idő alatt szeretnék elkövetni.

Számomra ez az első hét vérvétellel kezdődött a klinikán, ugyanis az új esztendővel bekopogtatott egy nem várt és nem is kívánt vendég. Így hétfőn el is tudtam menni a 3. napi vérszívásra. Holnap elkészülnek a hormoneredmények, a vírusra várni kell még 2 hetet. Igazából engem a hormon érdekel jobban, a TSH-m, az FSH-m és az LH ehhez viszonyítva.

Valahogy olyan furák mostanában a ciklusaim. Azt hiszem, valami megváltozott a hormonműködésemben. Az elmúlt hónapban tapasztaltam először, hogy valami más, nem olyan, mint a megszokott. Pattanások csak a 21. nap körül szoktak jönni (amikor babás lettem, egyáltalán nem jöttek), olyan 3-4 db, és nagyjából a mensimig be is gyógyulnak. A múlt hónapban végig jött rám 2-3 pötty, és ahogy eltűntek, - kb egy hét alatt - jött is a váltás. Aztán a feszülés és szurkálás alhasban, mondjuk úgy petefészek tájékon: a tüszőrepedéskor és utána pár napig érezni szoktam, hogy feszít és, mintha felfáztam volna. Amikor babás lettem, kb. egy hét múlva ezt az érzést apró szurkálások váltották fel (mint később megtudtam a méh szalagok nyúltak). Babásodás nélkül meg csak simán a mindjártmegjön érzés jelentkezett nagyjából a 21. napon. A múlt hónapban a petefészek tájéki feszítő érzés szinte végig jelen volt, aztán néha szurkált és húzódott is. És a cicim. Az első vetélés óta, minden hónapban érzem azt, amit babásodáskor. Nem olyan erősen, de érzem, és nem a cicim, hanem a bimbóm fáj. Szóval, valami megváltozott, mert most is feszít alhas tájékon, és szurkál, meg fáj. Persze nem nagyon, de ilyen érzéseknek a ciklus elején nem kellene lenniük szerintem. Épp csak elmúlt a mensim és sorra jönnek a pattanások is, ehhez is korán van még. Ja igen, és mintha 1 hét múlva meg akarna jönni...Még jó, hogy pénteken megyek vizsgálatra. Lesz bakteriológia, cytológia, meg általános vizsgálat. Ha nincs a candida a vizsgálatban, akkor kérni fogom.Még anno Kata a C. biológusa javasolta a megszakítás után, hogy talán érdemes lenne ezt is vizsgáltatani. Akkor vettem egy Candida gyorstesztet, ami negatív lett, de azért megnyugtatóbb lenne egy kenet vizsgálat eredménye.

Hát így élünk mostanság a hormonháztartásom meg én. Zavarodottan. Amúgy ez nemcsak a női területre igaz: roppant szétszórt vagyok, nagyon nehezemre esik a koncentráció, pillanatok alatt kizökkenek egy gondolatmenetből, mindent elfelejtek, nem tudom jól és hatékonyan szervezni a dolgaimat. Még a főzést sem, pedig az mindig nagyon ment. Alapvetően a szervezésben nagyon jó voltam. Ügyetlen vagyok és figyelmetlen. Úgy érzem, egyszercsak már annyira zakkant leszek, hogy nem is fogok tudni róla.

Mindent próbálok felírni, hogy ne feledkezzek meg róla, és mindent beírni a naptáramba. Az év első hónapja már tele is van vizsgálati bejegyzésekkel. Jövőhét uhu és kenetvétel és a 3. napi hormonok megbeszélése. Utána 21. napi vérvétel, majd hematológia, ami ugye a GENETIKA! :-)

Szeretnék egy 4 napos méregtelenítő kúrát is tartani, és ismét jobban odafigyelni arra, hogy mit viszek be a szervezetembe. Szinte biztos vagyok abban, hogy inszeminációval vagy lombikkal folytatjuk hamarosan. Azt még nem tudom, hogy hol és pontosan mikor, de próbálok felkészülni rá. Testileg és lelkileg is. A kocogást folytatnám, és ki kellene egészíteni egy kis jógával és súlyzós edzéssel is. Három évvel ezelőtt a lúgosító diéta meg a természetgyógyászat számomra csak valami hókuszpókuszt jelentett, ami biztosan nem célravezető. Amikor kb egy éve elkezdtem olvasni a Zita West könyvet (Gyereket szeretnénk), elsőre a savas-lúgos egyensúlynál nyitottam ki. Dühös is lettem, hogy no lám, ez a könyv is erről szól. Persze, ahogy jobban belemélyedtem, rájöttem, hogy nem csak erről szól, és sok vonatkozásban nagyon hasznosnak bizonyult. Tavaly decemberben ismét elővettem a könyvet, bele-bele olvasok, és mostanság sokkal befogadóbbnak is tűnök.

Ma már ott tartok, hogy savas-lúgos egyensúly hatásában is hiszek. Az egyik leletemen még 2008 januárból az áll, hogy PH 7. Ez alapvetően nem is olyan rossz, hisz ez alatt kezdődik a savasság. Azért lúgosnak sem mondható, de az akkori táplálkozásomhoz képest ez a 7-es eredmény nem rossz. Kíváncsi vagyok, most mit mutatna a teszt. Azt mondják, gyógyszertárban is lehet venni sima lakmuszpapírt, ami ki tudja mutatni, akár nyálból is, hogy savas-é vagy inkább lúgus a szervezet. Ezt kipróbálom, sokba nem kerül.

Nem értem ugyan még mindig, hogy másoknak miért sikerül úgy, hogy nem járnak akupunktúrára, talpmasszázsra, masszázsra, nem relaxálnak, nem figyelnek arra, hogy milyen szemetet dobálnak a testükbe, mennyit cigarettáznak, hány kávét isznak, mennyi alkoholt fogyasztanak és milyen stresszes az életük, DE nekünk bizony ezekre is figyelnünk kell. Mert ha nem, akkor úgy érezzük, nem tettünk meg mindent, és egy újabb sikertelen program után a fejünket verhetjük a falba, és okolhatjuk magunkat. Hát én meg ezt nem engedem meg többé magamnak.

Vannak dolgok, amikről egyszerűen nem akarok lemondani és nem is fogok. Azokon nem fog múlni, DE a stressztől és a szorongásaimtól valóban szabadulnom kell, illetve megfelelően kezelni őket. Ebben fog segíteni a pszicho néni, meg az autogén tréning. A méregtelenítéssel próbálom valamelyest megtisztítani a testem, és utána valóban figyelni arra, mit eszem és iszom. Az év vége meg az ünnepek alatt elkövetett bűnökért bizony lakolni kell. :-) A kocogás amúgy is hiányzik már, az izomgyengeségre meg egy kis lájtos SóderNorbi súlyzós edzés lesz a megoldás. Kell még egy pici jóga is az autogén tréning mellé és lehet, hogy valami masszőrrel is felveszem a kapcsolatot. Távozz tőlem negtív gondolat, gyengeség, betegség, erőtlenség! Gyere és mulass velem energia, élet, erő, egészség, pozitív gondolat!

Ámen!

Évfordulók

2010.01.02. 21:07 - Nyonyeszka

Évfordulók. Arra valók, hogy számadást készítsünk az előző évről és terveket a következőre. Micsoda bolondság. Igazándiból ezek is ugyanolyan napok, mint a többi, épp csak valamiért különleges jelentőséget tulajdonítunk nekik. Pedig a Nap ugyanúgy kel fel ilyenkor is és ugyanúgy bukik a horizont alá. Mégis, azt hiszem, ezek a mérföldkövek, melyekhez viszonyítva visszatekinthetünk és előre nézhetünk. Nem olyan régen a 2009-es év 2010-re fordult. Ágyban, pizsamában, Atti vállára borulva vártam az éjfélt, és azon gondolkodtam, hogy miben más ez az éjszaka, mint a többi? A tévében az óra visszaszámolt, tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy. Megszólalt a Himnusz, mi boldog új évet kívántunk egymásnak egy picike csók kíséretében. A tévéből a jól ismert dallam és szöveg "bal sors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt"....és akkor minden szándékom és akaratom ellenére, elsírtam magam. Miért? Hisz ez is csak egy olyan napforduló, mint a többi. Mégis több ennél, és több egy évfordulónál is. Ez volt a harmadik év vége és pontosan a harmadik év, amikor ismét nem sikerült...nemhogy szülni, de még teherbe esni sem. Sírtam, sírtam és kérdeztem és szitkozódtam. Kérdeztem, hogy miért és szidtam a sorsot. Mert bűnbak mindig kell.

Elhatároztam, hogy ezt az éjfélt ugyanúgy fogom kezelni, mint a többit. Nincs semmiféle visszatekintés. Valami hiba csúszott a programba, mert az értelem tudta mi a dolga, de az érzelmekkel nem kalkuláltam. Nem sikerült, még mindig nem. Túl annyi mindenen, fáradtan, elgyötörten és a sokadik csatát is elveszítve, megtépázva. A muníció már nagyon kevés, de a háborúnak még nincs vége. Újra töltjük a tartalékainkat, összeszedjük az erőinket, felállunk és megyünk tovább, harcba szállunk újra és újra ha kell... Nem tűzzük ki a fehér zászlót, nem adjuk fel, még bírjuk...még egy daradig bírjuk. Bízunk és hiszünk. Magunkban, a szeretetünkben és annak erejében.

Felnéztem Attira, odakint a tüzijátékok durrogtak, és annyit mondtam, "hallod, már lövik a városi tüzijátékot, menjünk együk meg az ilyenkor szokásos lencsénket és koccintsunk a boldog új esztendőre, ne hagyjuk magunkat!". Ő megnyugodott, hogy minden rendben, felálltunk, kinéztem a hálószoba ablakon. A városi tüzijáték csillagrózsái magasan repültek a levegőben. Annyira szép volt, hogy ismét sírni tudtam volna. Attól, hogy még mindig szép a szép, a tüzijáték is szép, a karácsonyfa is szép, a Karácsony is szép és az égősor tényleg a "hab a tortán, a fény a fán".

Ennek is vége 5. - Velencei tó

2010.01.01. 22:09 - Nyonyeszka

Ki az a féleszű bolond, aki az otthon melege, a házi töltött káposzta és a bejgli dömping helyett béna szállodákban wellneszel Karácsonykor? Hát Mi, és még sokan mások. Legnagyobb megdöbbenésünkre nagyon sokan.

Pihenni mentünk, kikapcsolni, de úgy látszik, én egy kiakpcsolásra alkalmatlan képződmény vagyok. Nem mondom, jól éreztük magunkat és sokat-sokat pihentünk is, de folyton, mindenről eszembe jutott valami.

A könyvről, amit elolvastam, az, hogy miért úgy hirdetik, hogy egy pár 6 évig tartó küzdelmeiről és érzeseiről a kisbabáig vezető úton? Mert inkább volt ez a férfi és a nő családjának a története, mint az érzések meg a küzdelem. A hat inszemináció és a lombik egy-egy oldalon említve, innen elkalandozva a múltbeli eseményekhez. Amúgy elszórakoztatott, csak már megint nem azt kaptam, ami várható lett volna.

A szállodáról az, hogy bár nem hirdeti hangosan, hogy gyerekbarát, nagyon is az. Van olyan szálloda, hogy direkt nem gyerekbarát? Mert itt nekem olyan érzésem volt, hogy a világon mindenkinek van gyereke, csak nekünk nincs.

A szálloda új és modern, IPTV-vel meg tea és kávé bekészítéssel a szobában. A személyzet mégis össze-vissza ruházatban jelenik meg a nagyközönség előtt. Nem is értettem. Az egyenruha szerintem jó dolog, és ilyen helyeken különösen fontos. Egyébként, mindenki nagyon kedves és uvarias volt. A gyerekeket külön kedvelték és mókáztak is velük.

A konyháról azt írják, hogy a vegetáriánusok és a nemzetközi konyha kedvelői is kedvükre választhatnak a remek gasztronómiai érzékkel összeválogatott étkek közül. Gasztro élményben részem volt az eső este, és a másodikon is némi kompromisszumos húsfogyasztással vega étek hiányában. Azért pusztán valami köret és a párolt zöldség nem igen elégíti ki egy vega igényeit sem. A harmadik napi vacsora a gasztrokultúra csúcsa volt. Húst már nem akartam, vega fogás egyáltalán nem volt a köreten és a párolt zöldségen kívül, szóval maradt a rántott hal a megpuhult, széthulló panírban és az állot hasáb burgonya, ami, lássuk be, bármelyik talponállóban megkapható ebben a minőségben. Ezt leszámítva összességében az ízvilág jó lett volna és azért mindig akadt valami, ami a kedvemre való.

Aztán, valami folyton elromlott ebben a hotelben. Az első nap a gőz, aztán a sodrófolyó, és egyszer a számlázó rendszer. Ezektől függetlenül azonban remekül éreztük magunkat.

Megfigyeltem, hogy vannak hangos családok és még hangosabbak. Ordenáró bunkók, és még bunkóbbak. Fel nem fogom, hogy ha valakinek gyereke van, és vele megy be egy szemmel láthatólag pihenésre kialakított helységbe, akkor miért nem tanítja meg csemetéjének, - még a helységbe való belépés előtt - hogy ez bizony a tepidárium, a pihenőszoba, ahová azért megyünk, hogy relaxáljunk, csenben olvassunk, pihenjünk, aludjunk, ennél fogva kéretik ennek megfelelően viselkedni, azaz csendben maradni. Persze, az, hogy mások nyugalmát megzavarva üvöltözik, nem a gyerek hibája, hanem azoké a szüléké, akik azt hiszik, hogy, mert nekik gyerekük van, ők maguk is hangoskodhatnak az ilyen helyeken, mert ugye e gyerekkel fennhangon kell veszekedni és beszélni, meg egymással, mert ha nem így teszik, mások nem hallják, mi történik velük. Persze gyerek néküliek is jöttek a pihenőbe csoportosan kitárgyalni egymást túlkiabálva a karácsonyi élményeket.

A termálvízben ugráló kölykökről már nem is szólok, mert amúgy egy hatalmas élménymedence és külön gyerek medence, külön gyerek élményelemekkel is rendelkezésre állt. A termál vízzel pedig egyébként is vigyázni kell, gyerekeknek nem javallott benne tartózkodni. Ahogy a sóbarlangban sem egy két hónapos picinek. Véleményem szerint, egy ilyen kicsi babának még a wellness szálloda sem nyújt túl nagy és maradandó élményt. Leginkább a megszokott helyeket és napirendet értékelik még a gyerkőcik ebben az igen ifjú korban, ha jól sejtem. Bár én nem tudhatom, nekem nincs gyerekem....

Jesszusom! Joggal mondják rólam, hogy megkeseredett, mísz p..csa vagyok? Vagy azért van igazság abban amit gondolok a gyerekes lét udvariassági és közösségi szabályairól?

Aztán a full amatőr szaunázók, akik arra sem veszik a fáradtságot, hogy a szaunák bejárata mellett elhelyezett információs tábláról tájékozódjanak, hogy mi is az éppen kiszemelt szauna célja, hogyan működik, hogyan hat, mennyi ideig tartózkodjunk benne és mit tegyünk előtte és utána. A bioszauna lényege ugye az, hogy 60 fokban izzasztja az embert, kevésbbé megterhelő módon, mint a finn. Jókat mosolyogtam hát "az ez meg mi itt már ez a 60 fok?" és a "micsoda gagyi szauna, megfagyok benne" vagy a "hát ez a bioszauna nem egy nagy durranás" hozzászólásokon. Az már inkább dühített, hogy "öntsünk már még rá vizet, mert olyan hideg van itt, attól legalább melegebb lesz" és a "te érzed a illóoljat Géza? mer' én nem, öntök még rá, jó?" és mindjárt egy üveggel....

Ilyen és hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor épp nem olvastam, hanem az embereket figyeltem. Szeretem megfigyelni az embereket, és kitalálni, kik és mik.

Figyeltem a mackónadrágs családot, akik reggel, délben és este ugyanabban a macinaciban jelentek meg az étkezéseken.

A szállodai köntösök a férfiakra mindig kicsik. Attinak például a legnagyobb köntös ujja is általában csak egy picit a könyöke alá ér. Ilyenkor mindig kacagok a látványán, de most egy több, mint 2 méteres férfin még az én drágámnál is röhejesebben állt ez a köpeny. Éppcsak a könyökéig az ujja, a comja közepéig pedig az alja.

Aztán láttam anyukát, aki a snack bárban egy székre állítva öltöztette fel 6 éves forma lánykáját.

A 17 fős asztalt az étkezéseknél a foglalt táblával. 1 idősebb férfi és egy nő, szemmel láthatólag egy pár, az anya-anyós-nagyi és az apa-após-nagyapa mix. Aztán három harmincas pár, valószínűleg az idősebbek gyerekei és menyei meg vejei. A többi meg gyerek, az unokák mindenféle korosztályból, 1 évestől a 16 évesig. Szép család, jó volt elnézni őket ahogy nyüzsögtek az étkezéseknél....

Az ikersék. Az anyuka kifakadása az egyik kicsi lány vacsora közbeni nyafogása miatt. Hogy ez nem igaz, hogy nem lehet egy étkezést nyugalomban elkölteni. A reggelinél az egyiknek van baja, a vacsoránál meg a másiknak. És valóban, amelyik épp nem sírt, nyugodtan táplálkozott és szemlélte a másikat, aki viszont egyfolytában nyafogott....

A rántott húsos kisfiú. Két éves forma, megállás nélkül hisztizett és visszautasított mindenféle ételt és italt, amit a szülei, na a jó, leginkább az anyukája, az asztalhoz hordott neki. És győzött, mert hallottam, ahogy a mamája megkéri a pincért, hogy hozzon a gyereknek valami rántott húst vagy sajtot sült krumplival és Nesteát....mert mást nem eszik meg a gyerek....

Valahogy ilyenkor mindig olyan okos vagyok, és annyira tudom, hogy én nem így csinálnám, és azt is tudom, hogy hogyan csinálnám. De vajon valóban úgy csinálnám? Az elvek elszállnának? Asszem, szigorú, következetes, de nagyon szerető anyuka lennék. Atti is valami hasonló apukában. Bár ahogy telik az idő, azon kapom magam, hogy egyre több a bogaram, amikhez nagyon ragaszkodom. Gyűlölöm, ha rumli van a házban, folyton pakolok. Állandóan törölgetek mindent a konyhában és szeretem, ha van időm főzni. Háborítatlan időm. Reggel ébredés után be kell ágyazni. Felrázni a párnát a takarót, szépen összehajtogatni és leteríteni az ágyra az ágytakarót, a felső középső részébe pedig lefektetni Buksit a mennyaszonytáncnál kapott szőrkutyát. Egy gyerkőci bizony alaposan belezavarna ebbe a bogárgyűjteménybe. Fogalmam sincs, mennyire viselném jól. Annyira félek, hogy ezek a mániák elhatalmasodnak rajtam és ha végre megérkezik a gólya hozzánk is, akkor sem fogok tudni másképp élni. Szegény gyermekem. Anyád tök zakkant lesz ahogy az idő telik. Fontold meg a dolgot, mert minél előbb érkezel, annál kevesebb megszokás ejti őt rabul. A meglévőkkel majd csak kezd valamit, de több már ne legyen.

 

 

Ennek is vége 4. - Karácsony

2010.01.01. 21:55 - Nyonyeszka

Fáradtan, kimerülten és fásultan zuhantam bele az idei Karácsonyba. Hagyomány már évek óta kétszemélyes kicsi családunkban, hogy 23-án feldíszítjük a fát, megajándékozzuk egymást és elköltjök az ünnepi vacsorát, amit természetesen én készítek el. Másnap ebéd az egyik, vacsora a másik családdal. Karácsony első napján a nagyikat és anyuék keresztfiát látogatjuk meg, másnap pedig a többi rokont ad hoc jeleggel.

A csomagolással minden évben már jó időben el szoktam készülni. Idén, szinte az utolsó pillanatban, 23-án csomagoltam be az ajándékokat. Úgy döntött mindkét család, hogy teszünk a fogyasztói társadalomból élősködőkre, és csak a gyerekek kapnak ajándékokat. Ennek ellenére, volt mit csomagolni. (Így utólag már tudom, hogy a nem ajéndékozás jó ötlet volt. Észre sem vettük, hogy nincs, mert enélkül is jól éreztük magunkat.)

Szerettem volna saját készítésű bonbonokkal meglepni minden családtagot, azonban minden igyekezetem ellenére a türelmem és az ügyességem cserben hagyott. Idegesen hajítottam a kukába az egész gezimecét. Pedig finom lett volna. Aszaltszilvás-rumos-marcipános. Ekkor már vagy tizedszer fakadtam sírva aznap, pedig még csak délelőtt 11 volt. Istenem, hogy mennyire gyűlölöm ezt a buzi Karácsonyt! 26-án valami puccos szállodában fogom áztatni a valagamat, ahelyett, hogy a vásott kölkeimet kergetném a fa körül, mert csillagszóróval gyújtják fel egymás haját. Szóval, jó lesz az a wellness, de van ami még jobb lenne.

A nap gyorsan elszaladt, épphogy csak felfrissítettem és összepakoltam a toalettemet, mire Bogyesz hazaért a munkából. Feldíszítettük a fát, közben szóltak a karácsonyi dalok. A fényeket minden évben én teszem fel a fára végtelen türelemmel, mert a füzér állandóan leveri a már korábban felaggatott díszek felét. Az a helyzet, hogy ebben az évben még karácsonyfát sem akartam, nemhogy az égősorral vacakoljak a zéró türelmemmel. Bogyesz azonban azt mondta, hogy ő nagyon szereti a fényeket, mert ez a hab a tortán, azaz a fény a fán. Hát erre a szép gondolatra nem tudtam nemet mondani, és a fénysor fára varázsolása közbeni szentségelés sem számít, mert a cél szentesíti az eszközt. A cél pedig az volt, hogy Bogyónak örömet szerezzek. Megajándékoztuk egymást, persze mindketten azt kaptuk, amit szerettünk volna. Készítettünk pár fotót magunkról az utókornak. Tisztára olyan mintha tökéletes boldogságban élveznénk az ünnepet, szinte megszólal a fotó és Jingle bells-t énekli. A közös vacsorát ezúttal nem én készítettem, hanem a helyi menő étterem séfje. Igaz egy nagyhangú háromcsíkos mackós társaság a mi Karácsonyunk romantikáját folyton megtörte az ordenáré, hangos beszélgetésével, de ezen a ponton már ez sem számított, csak a fejem fájdult meg tőle piszkosul. A vacsi amúgy nagyon finom volt, a társaságom remek, és a bor sem utolsó.

Másnap a családjainkkal töltöttük az időt. Mindkét helyen letudva a kötelező összeugrásokat és sértődéseket nagy szeretetben ajándékoztuk meg a család gyerek tagjait, fogyasztottuk el az ünnepi étket és vetettük bele magunkat a játékba meg a beszélgetésbe. Marconka első Karácsonya volt ez, és mondhatom, igen nagy ügyességgel tépte le a csomagolópapírokat az ajándékokról.

Másnap még megláttogattuk a nagyit és anyuék keresztfiát, majd becsomagoltunk az utazásra. 26-án még délelőtt kisétáltam a temetőkbe, hogy boldog ünnepet kívánjak azoknak a szeretteimnek, akik már nincsenek itt a földön, azután elindultunk a Velencei tóhoz.

Ennek is vége 3. - A másik, az endo meg a petevezető

2010.01.01. 16:45 - Nyonyeszka

A másik doki óta azon töröm a fejem, hogy akkor most visszajött-e már az endom, és hogy valóban egy működő petevezetőm van-e? Lehetséges-e ez? A rossz az, hogy az endo, főleg, ha olyan kicsi, amilyen most nekem lehet, nem mutatható ki, csak altatásos műtéttel, és itt el is értünk az örödögi körhöz. Ha nem műtenek, és úgy lombikuzunk, akkor vakon játszunk és a szerencsénkre bízzuk magunkat. Ha műtenek, akkor 1 éven belül a hatodik altatásos beavatkozáson megyek keresztül. Ebből öt fél éven belül zajlott le 2009-ben. Persze, persze, a punkciós altatás nem olyan komoly, mint a laparos-hiszteros, de azért mégis altatás, és gondolom, megterhelő a szervezet számára. Ráadásul a feltáró műtét utáni ébredés és érzések azért nem annyira kellemesek vagy semlegesek, hogy az ember önként és dalolva adja a fejét egy újabb hasonló élményre. A műtét utáni öntudatlan, fogcsattogtatóan vacogós állapot. Aztán az észhez térés után a katéter, a drain és branül érzése. Majd a lábadozás időszaka...Jó-jó, a  harmadik naptól már nem volt olyan szörnyű az egész, de mégsem kívánom újra, és nem is tartom egészségesnek. Akkor most ha lombik, akkor hogyan? Mert ha nincs műtét, akkor tényleg szerencsjátékot játszunk. Az operációt viszont nagyon nem szeretném. Mi az esély arra, hogy újra endom van? A műtét után nagyon hamar fogigátlót kezdtem szedni, mert belevágtunk az újabb lombikba. Aztán jött a beültetés és a megtapadt baba 10 hétig. Május végéig tehát nem sok esélye volt az endonak. Aztán augusztusban ismét spontán babás lettem, így talán még addig is nyertünk egy kis időt. Azóta meg még csak négy hónap telt el. Jó lenne hinni abban, hogy nincs itt semmi baj, leszámítva az átjárhatatlan petevezetőt meg a pajzsmirigy problémát.

Néha úgy érzem, hogy 2 éve belekerültünk ebbe a hülye rendszerbe valami pitiáner problémával, és az újabb és újabb kezelések újabb és újabb problémákat szültek, és mostmár nincs is kiút ebből a mókuskerékből. Egyre inkább hiszem, hogy a nőgyógyászomnak 2 éve a nemlétező tüszőérés diagnosztizálásakor adott tüszőérlelő stimuláció mellé, tüszőrepesztőt is kellett volna adnia. Addig ugyanis nem voltak cisztáim, utána lettek.

A jó a rosszban, hogy az elvileg fél petevezetőmmel, a korom és a pajzsmirigyem ellenére sikerült azért spontán teherbe esnem, ha csak 2-3 hétre is.

Lássuk, mit mond a másik doki két hét múlva, mert hogy akkor vizsgál meg. Hematológiára hó végére kaptam időpontot és utána még kb 5 hét az eredmény, tehát február vége. Az még két hónap, egy örökkévalóság. Kérdeztem az időpontot adó hölgyet, hogy nem lehetne mégis valamikor hamarabb, és a vizsgálati eredményig eltelő idő hosszáról nyavalyogtam valamit. Mire ő közölte, hogy mit is gondolok én. Ez egy életre szóló vizsgálat. Még mindig a fülemben csengenek a szavai: EZ GENETIKA, HÖLGYEM! Na jó, motyogtam valamit, hogy az idő szubjektív és bizony nekem most mindem óra hosszú, nem 2 hónap, de azért csak végezze nyugodtan tovább a dolgát, nem tartom fel, ez az én egyéni szoc problémám. Megköszöntem hát szíves segítségét, és letettem a telefont.

Majd arra gondoltam, egy magán intézetben rövidíthetném az időt, így felhívtam Másik dokit, hogy tulajdonképpen mit is takar pontosan ez a hematológiai vizsgálat, ami ugye a GENETIKA. Mondta, hogy váralvadási paramétereket. Említettem, hogy talán emlékszik még, hogy látta a már meglévő genetikai vizsgálataink eredményeit, és a biztonság kedvéért elsoroltam mindent. Kérdeztem, hogy ezeken a vizsgálatokon kívül még mit kellene nézni. Közölte a minden eláruló választ: "akkor egyéb paramétereket". Na fene. Így már könnyebb lesz felhívni bármelyik magán intézményt és közölni velük, hogy 5-ös faktor Leiden mutáció, 2-es faktor protrombin és MTHFR -en kívül egyéb véralvadási paramétereket vizsgálnak-e. Ha igen, mit? És vajon erre kíváncsi-e Másik doki? Azt tudom, hogy az 5-ös faktorban van még a Cambridge és a HongKong mutáció, és van még egy márnememlékszemanevére paraméter, amit véralvadási hajlam kiderítéséhez vizsgálnak. De vajon ez kell nekem? Még próbáltam ezt tisztázni Másik dokival, de az egyébbel be kellett érnem. Assze, marad a február végi eredmény, ha tényleg azt akarom vizsgálattani, ami neki kell. Persze, azt senki nem fogja megérteni, aki nincs ilyen helyzetben, hogy ugyanmár ez igenis nem már csak két újabb hónap, ami mit is számít ennyi idő után már, hanem még 2 hónap, azaz pontosan 3 év és 2 hónap.  

Közben meg úgy érzem magam, mint aki megcsalja az orvosát, V.-t. A Másik előnyére legyen írva, hogy amellett, hogy elismert, náluk sok vizsgálat TB támogatott. A kezelések már nem, de azért a vizsgálatokért is egy vagyont hagytunk anno a C-ben. Ráadásképp a pszicho konzi is TB támogatott. Voltunk már egy alkalommal, amolyan bemutatkozó beszélgetésre. Kiderült, inkább a hölgyek lelkét szokták pátyolgatni a kezelések alatt, mert nagyon jól működik együtt a kettő. Majd meglátjuk. Nyilván fény derül az összes hülye parámra és félelmemre, és akkor majd meglátjuk minden probléma gyökerét, ami valószínűleg egy óvodáskori homokozóbeli élmény lesz, amikor Pistike megharapta a kezem, hogy elvehesse a lapátomat. Demonstrálandó a szerelmét irántam. :-) Na jó, nem kellene így elbagatelizálnom ezt. Valóban sok félelmem alakult ki az évek során, és lehet, hogy mindnek egyetlen gyökere van, ugyanabból az ágból fakadnak, és ahogy telnek az évek az ágak csak nőnek, és újak fakadnak. A visszametszés nem megoldás, az oldalhajtásokat hoz. Sokat. Gyökerestül kell ezt is irtani, mint a lábgombát.

Ennek is vége 2. - Levél a Jézuskának vagy a Sorsnak?

2010.01.01. 16:22 - Nyonyeszka

Hülyeség, de most pótolom a levelet, amit a Jézuskának szántam még Karácsony előtt. A fejemben már régen megszületett, de megírni még nem volt érkezésem.

Köszönjük a sok jót, amit az évek során kaptunk. Szerető családjainkat, akik mindig ott vannak, amikor szükség van rájuk... amikor nem, akkor is. :-) Őszinte barátainkat, akik nem csak a jóban tartanak velünk. Köszönjük az anyagi javakat és ami ezáltal elérhető. Hisz csodálatos utazásokban és élményekben volt idén is részünk, és semmiben nem szenvedtünk hiányt, ami pénzben mérhető. Na jó, nem vágyunk luxusvillára, meg többmilliós autóra, gyémánt csecsebecsékre és aranyrudakra csak egy kellemesen élhető életre. Talán így egy kicsit mi is könnyítünk a dolgodon... A legjobban egymást köszönjük Neked. Azt, hogy egyirányba terelted útjainkat hét évvel ezelőtt. Most együtt álljuk ki a próbát, amit ránk mértél, mert úgy tűnik, szereteted és gondoskodásod nem épp feltéltetel nélküli és ingyenes. Minden egyes boldog pillanatért, percért, óráért, napért, hétért és hónapért keményen meg kell küzdenünk, ugyanis mérhetetlen jóságodban egy dologról megfeledkeztél. Arról, amiért küzdhetünk, és bírhatjuk anyagilag is, de nem rajtunk múlik, hogy megkapjuk-e valaha. Talán úgy látod, hogy nem vagyunk elég jók? Hogyan lehetnénk jobbak? Mit kell ahhoz tennünk, hogy kiérdemeljük, ami másoknak olyan egyszerűen megadatik? Kérlek hát, hogy számtalan teendőd közepette szakíts egy kis időd kérésünkre, vizsgáld felül az éves értékelésünket és teljesítsd a szívünk vágyát! Ha úgy döntenél, hogy ezt mégsem érdemeljük meg, akkor legalább mutass utat az elfogadás felé.

Ennek is vége 1. - Tapolca

2009.12.31. 15:52 - Nyonyeszka

Címkék: 30 tapolca atti

Nem készülünk bulizni, hogy hangos kacagással és mókával búcsúztassuk ezt az évet. Tulajdonképpen, jó ideje nem bulizunk már Szilveszterkor. Tavaly még éjfélig ébren maradni is nehezünkre esett. Gondoltam, ha már itthon nyugiban, akkor valami olyasmivel foglaljam le magam, amit szeretek, és amúgy mostanában kevés az időm rá. Hát posztolok. Olyan sok élmény, érzés és történet hiányzik még 2009-ből. Hát most megpróbálom a lehetetlent, versenyt futni az idővel, és éjfélig leírni mindent, ami még kikívánkozik. Nem különös? Mindig ezt teszem. Versenyt futok az idővel.J 

Tapolcáról egy szó nem esett még ezen a helyen, pedig fontos és szép események színhelye volt. Talán még emlékeztek, Atti 30. szülinapi meglepetése volt a tapolcai kirándulás, és mondhatom nagyon jól sikerült. Olyan rosszul indult, baljós előjelekkel. Borzasztó időt jósoltak ott tartózkodásunk idejére esővel, széllel, lehűléssel. A mensimet is akkortájt vártam, mert nem akart idejében megjönni a nyavalyás. Mindezt egybe vetve, se kirándulás, se wellness. Mit is kezdhetünk akkor ott 3 napon keresztül? Végül, megjött indulás előtt 2 nappal, és így rossz idő esetén legalább a wellness nyitott volt számomra is. Minden parám ellenére útnak indultunk. Én navigálam, Atti meg vezetett. Eleinte azt gondolta, a Balatonhoz megyünk, majd Sümegre számított, de Tapolca eszébe sem jutott volna. J Miért is ezt a helyet választottam? Mert sok a kirándulási lehetőség és a látnivaló, szép a szálloda, tele lehetőségekkel, köztük az egyik a minigolf, a közös kedvenc. Még az első nyaralásunk alkalmával szerettünk bele Hajdúszoboszlón.
 
Megérkezésünk után rögtön kerestünk egy közeli éttermet, ahol kellemes kései ebédet költöttünk el a teraszon. Bizony, a teraszon, mert az időjósok ismét nem találták el a tutit. Eső, hideg és szél helyett, szépen sütött a nap. Olyannyira, hogy az ebéd utáni kiránduláson pólóra kellett vetkőznünk. Ellátogattunk Szigligetre. Sohasem jártunk még arrafelé és rabul ejtett minket e település a bájával. Nádfedeles házak, kék ég, zöld fű, és a magasban a vár. Elég magasan ahhoz, hogy kellemesen elfáradtunk, mire felértünk, de a látvány, ami elénk tárult, simán megér ennyi erőfeszítést. J A vár lábánál a gondosan rendben tartott, nyílegyenes szőlősorok, távolabb a Tapolcai medencét körülölelő hegyek és dombok. A Badacsony, és Szent György hegy. A Harmincas is megpihent egy kicsit, mert bizony ebben a korban már fárasztó ilyen magasságokba mászni. J
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szigligettől nincs messze Badacsonytomaj és a Badacsony. Gondoltuk, ezt is látnunk kell. És sötétedés előtt csupán néhány órával elindultunk a badacsonyi erdőben az egyik túraútvonalon. A Páholy kilátóról csodálatos látvány tárult elénk, vidáman szedtük a lábainkat, hogy a sötét ne az erdőben érjen minket. Sajnos a fák takarása miatt az út nagy részét már szürkületben tettük meg, így a Ronalder kereszt, a sok kilátóról elénk táruló látvány és Rodostó turistaház egy nagy szürke paca maradt az emlékeimben, nem mellesleg az adrenalinnal agyon pumpált agyam azt diktálta gyorsan, szedd a lábad, mert itt sötétedik rátok. És valóban ránk sötétedett. A naplemente szürkületében a távolból – vagy a közelből? – durranások zaja törte meg a csendet. Elképzeltem, ahogy vadászok lődöznek ilyen olyan állatokra nem számítva arra, hogy két őrült ilyenkor sétálgat a sötét erdőben és véletlenül lepuffantanak minket. Csak úgy, harmincadik szülinapi meglepiként. A szürkületnél már csak a teljes sötétség volt rosszabb. A lépteink felkavarták az megszáradt levelet a talajon, és zizzenő hangot hallatott az avar cipőink alatt. Minden lépésnél és zizzenésnél egy kis (de az is lehet, hogy nagyobbacska) állat kúszott el a sötétben a lábainktól, a magasban pedig madarak röppentek fel a faágakról. Rohantam, csak rohantam, kifelé a sötét erdőből. Atti meg utánam, próbált nyugtatni, semmi baj, nem sokára kiérünk, ne pánikoljak, az nem segít. Miért? Van ami segít ilyen helyzetben? Most már kacagok saját magamon, de akkor annyira féltem, amennyire talán életemben még soha….de igen, most jut eszembe, hogy egyszer már féltem ennyire.
 
A fősuli mellett büfésként dolgoztam kicsi falunk sportcsarnokában. A pénteki focitalálkozók néha elhúzódtak és éjfél előtt nem tudtam bezárni. Ez is egy ilyen péntek volt. Mindig akadt valaki, aki ilyenkor hazafuvarozott a 2 km-re levő házunkhoz, de valahogy ezen az éjszakán mindenki elpárolgott mielőtt észrevettem volna, és egyedül, gyalog kellett nekivágnom a sötét éjszakának. Nem mondom, hogy kicsit sem féltem, de akkor még nem voltam olyan beszari, mint mostanság. Egészséges parával szedtem a lábaimat és igyekeztem hazafelé. Egyszer csak lánccsörgés hangjára lettem figyelmes. Fura ruhás férfi közeledett felém a távolból, kezében egy földig érő lánccal, amit húzott maga után. A férfi térdig érő szövetkabátot és csizmát viselt, meg valami fura fejfedőt,  a lánc meg csörgött, ahogy a földre ért és himbálódzott a kezében. A szívem sebesen kalapált, és jobb ötlet hiányában, kitértem az út túloldalára és sietősebbre vettem a lépteimet. Csak reméltem, hogy a láncos pasas nem valami pszichopata, aki rám pályázik a sötét éjszakában. Így utólag belegondolva, ép eszű ember nem mászkál éjfélkor az utcán hosszú láncot csörgetve, tehát biztosan valami pszichopata volt. Megúsztam. Nem jött utánam a túloldalra, hanem haladt tovább az útján előre. Az érzés, amit akkor éltem át, nagyon hasonlított a badacsonyi sötét erdőben tapasztaltakra. Épp csak itt nem voltam egyedül. Nem tudom, mennyit loholhattunk a sötétben. Nyilvánvalóan fél, maximum egy óránál több nem is lehetett, nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt.

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A sötéterdő kaland után megkönnyebbülten merítettünk a parkolóhelyünktől nem messze levő forrásból friss vizet, és hűtöttük le magunkat. Visszatértünk a szállodába és összeszedtük magunkat. A Badacsony már feledésbe merült. Sokat gondolkodtam, hogyan is adhatnám át az órát, és a helyzet szülte az alkalmat. Már készen álltunk, hogy lemenjünk vacsorázni, amikor eszembe jutott, hogy a romantikus filmekben a férfi a bálba indulás előtt - amikor a szíve hölgye már talpig díszben áll - adja át a gyémánt nyakéket. Megkérdeztem hát a drágámat, hogy nem hiányzik-e róla valami? Végignézett magán, és nyugtázta, hogy minden ott van, aminek lennie kell. J Erre én előkaptam a gondosan becsomagolt dobozt és közöltem vele, hogy de pedig ez a valami még hiányzik róla J
 
 
Közben, vendégek jöttek, aztán mi is átmentünk a szomszédba egy 2009-es utolsó pókerparty-ra. Nyugtáztam, hogy komasszony már nem beszari, koma meg nem blöfföl folyton, mint eddig. :-) Na jó, tavaly ilyenkor játszottunk talán utoljára. Azóta van egy gyerkőcijük. Az egyik talán óvatosabb, a másik meg bátrabb ettől. :-) Ennyit az idővel való veresengésről, meg arról, hogy még 2009-ben mindent megírok, ami ki akar jönni. Jelentem, közben 2010 lett. Átsírtam magam az új évbe Atti karjaiban, ágyban, pizsamában. De azér' nehogymá' a nyúl vigye, a sors meg így taccsra vágjon minket. Összeszedtem minden étvágyamat és levonultunk az éjfél utáni hagyományos lencseevésre és még pezsgőt is ittunk, hacsak egy fél decit is. Megnéztük a hálószoba ablakából a városi tüzijátékot, és igenis rácsodálkoztam, mert szép volt. Meg a karácsonyi égősor is szép...A privát durrantgatás fél1 körül véget ért. Úgy néz ki, ez sem olyan nagy csoda már, tavaly még 2-ig lődözött mindenki. Így zárult hát 2009, és indult 2010. Persze az érzések erősek, kuszák és sokfélék. Megérnek egy saját posztot, meg rám is rám férne valami vidámság, inkább folytatom ezt a bejegyzést, ott, ahol tavaly abbahagytam.
 
Másnap Sümegre kirándultunk. Az idő már borongósabb volt, mint megérkezésünk napján, de még mindig alkalmas a vár megmászásra. J Igazából, izzasztó túra gyalogosan felmászni a Sümegi várba. Ott aztán ágyút emeltünk, várkaput eresztettünk le, kalodába zártuk magunkat, megcsodáltuk a tájat a magasból, meg egy makettet a vár török támadásáról. Mindezt egy diák meg egy felnőtt belépő áráért, mert épp nem volt nálunk elég készpénz a két felnőtt jegyre. A vár aljába visszatérve megnéztük az állatsimogatót a lusta tevével, a kocsi kiállítást és jót szórakoztunk a játszótéren. Kipróbáltunk mindenféle játékszert, ami létezett, de a legtutibb harmincon túl – és most már szó szerint – is a hinta. J
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A hotelbe visszatérve, egy édes meglepetés várta az ünnepeltet. Gyümölcsös túrótorta sok-sok habbal bekészítve a szobába. Egy levél a komáéktól és Marconkától, anyóstól és apóstól, amiben ők is sok boldogságot kívántak és jó étvágyat a torta elfogyasztásához. Mint utóbb kiderült egy 4 szeletes tortát szántak nekünk a megrendelők, de volt az vagy 8 szeletes is. Ennél fogva, győzött is felettünk, így hazahoztuk a felét, jutott másoknak is. J
 
Az édes bűnözés után Tapolcán sétáltunk egyet, hogy legalább egy pöttyöcskényi habot ledolgozzunk. Hangulatos kis város. A Malom tó és környéke olyan mesebeli vidék. Színes házak ölelik körbe a tavat, ami hemzseg a hatalmas ezerféle színekben pompázó halaktól. A házak előtt és között fák és bokrok húzódnak meg az ősz vörös, barna és sárga színeiben tündökölve. Egyik kedvencem itt Tapolcán, a Négy évszak szobor. Minden évszakot egy kecses női alak ábrázol meglehetősen kifejezően.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A hűvöskés őszi délután még kihasználtuk a lemenő nap fényét és minigolfoztunk egyet. Persze döntetlen lett a vége, és ismét bebizonyosodott, hogy amiről biztosan gondolod, hogy sohasem tudsz beletalálni a labdával, az elsőre sikerül…..aztán utána soha többé. J
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Számomra a legcsodásabb élményt a Káli medence falvainak körbejárása jelentette. Kicsi, hangulatos falvak, 50-250 lelkes települések. Igaz, az ünnepelt a "nemtomhányadik" falu "nemtomhányadik" temploma után némi célzás gyanánt megkérdezte, hogy mennyi templom van még hátra….Mit mondhattam volna? Sok.
 
Sorban az első állomás Kékkút, az ásványvíz otthona. Ma már szépen kiépített infraérzékelős forrás díszeleg a palackozó üzem előtt. Meg is töltöttük üres flaskáinkat a friss vízzel. Alacsony löszfallal szegélyezett út vezetett fel a szőlődombokhoz az ősz színeiben pompázva. A földön az avar sárgállott, két oldalt a cserjék, fák és vadszőlők leveli piroslottak, barnálltak és zöldelltek. A nap sugara arannyá, bronzzá és rézzé változtatta a színeket, ahogy megcsillant a növényeken. A vadszőlők gyökerei fakó barnán tűntek elő az eső koptatta löszfal oldalában. Kékkút már a 3. és 4. században jelentős szereppel bírt, hisz erre vezetett a rómaiak útja Itáliából Aquincum felé.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kővágóörsön a két templom pontosan egymás mögött helyezkedik el. Az evangélikus templom régi kopott fapadjaival és a toronyba vezető fa csigalépcsőjével a középkorból származik. Előtte az úgy nevezett dactemplom, katolikus építmény a 18 században épült késő barokk stílusban. Előtte egy karos kút a Hősök kútja. Sajnos vizet nem sikerült belőle fakasztani.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Köveskálon sem szenvedtek templom hiányt. Mária Teréziától kapott templomépítési jog eredménye a református templom. Kívülről nagyon egyszerű, fehérre festett, előtte található a parókia. A katolikus templom itt is a 18 század végén épült. Kívülről hasonlóan egyszerű hófehér, mint a református testvére, és annyira kicsi lehet az egyház közösség, hogy mindenkinek saját helye van a padsorok között, mert minden helyen egy imakönyvet láttunk ott hagyva. A templomok mellett egy mosóházat is leltünk itt és pici házakat, kőfalakat, maradványokat. Végre, valami változatosság, igaz Harmincas? J
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Balatonhenyén épp szüreti mulatságra készült a falu apraja nagyja. Na jó, összesen vannak vagy százan. Csodaszép kis falu, már a 1200-as években is létezett. Hangulatos főutcáján nem tart sokáig végig sétálni. Természetesen itt is láttunk mindjárt két templomot, egy régit és egy újat, ami egy még régebbi helyén épült. Igényes, szép útbaigazító táblák jelzik, hogy merrefelé, milyen utca található. Például a Kossuth utca mindenhol, mert az egyik táblán csak ez az egy név állt és minden irányba mutatott egy nyíl. J A „Kő kövön marad” falu. A házak kerítésén és kicsi táblákon az utcán láttuk ezt a mondatot. Egy 2006-os augusztusi cikk szerint egy budapesti cég szerette volna itt, a Balatoni Nemzeti Park területén újból megnyitni a mészkőbányát, Balatonhenye és a környező falvak lakosai aláírásokat gyűjtöttek a bányanyitás ellen, és „Kő kövön marad” feliratú plakátokat tettek mindenhová. A zöldhatóság a bányanyitási kérelmet elutasította. Henyéről elindulva túrázásra is van lehetőség, de mi inkább autóval folytattuk az utunkat, mert még sok állomás várt ránk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szentbékállán a templom egy magas dombra épült, a túloldalon pedig egy csinos fapad kínálta a megpihenés lehetőségét. Elrágcsáltunk hát itt egy-egy almát, és a csendet csak az gyümölcs harsogása szegte meg. Húsz perces ott tartózkodásunk alatt egy lélekkel sem találkoztunk, a csend pedig olyan igazi csend volt, amilyet még sohasem hallottam korábban. J Nem akartam már erőltetni a templom és a rom látogatásokat, mert a Harmincas ezen a ponton kérdezte meg, hogy hány falu és hány templom van még hátra? Szerencsére Szentbékkálláról hamar elérhető a Kőtenger, ami már az ünnepelt számára is élményt jelentett. Igazi kőtenger, egy igazi ingókővel. Valami olyasmi a lényege, hogy a vulkáni tevékenységet követően a kovasav a laza homoküledéket összecementálta, aztán a szél és a csapadék tovább formázta és elhordta a meg nem szilárdult homok üledéket. Így aztán a terület úgy néz ki, mintha kisebb és nagyon kövek nőttek volna ki a földből. A kövekben természetes madáritatók alakultak ki, az Ingókő pedig valóban annyira mozog, hogy fel sem mertem rá állni. J
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szentbékkáláról gyalogosan is eljuthatunk Mindszentkállára, de mi sajnos autóval voltunk, így nem hagyhattuk ott. Biztosan visszatérek még ide, hogy egyszer bejárjam a Theodora tanösvényt is, ami Kékkútról indul a Theodora forrástól.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Káli medence autós túra utolsó állomása Salföld volt, ahol leginkább a templom ejtett rabul. A délutáni napsütésben fürdőző épület a sohasem látott kék égbolttal a háta mögött és az őszi fáktól ritkásan, de kissé eltakarva maga volt az egyszerű gyönyörűség.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Jutott még időnk a csodálatosan ragyogó őszi napsütésben egy kis időt eltölteni Badacsonytomajban. A napsugarak csillogtak a vízen, pecások remélték a jó kapást és harmincon túliak kicsit megpihentek a sétányon. Farkaséhesen toltunk le fejenként egy hatalmas sajtos tejfölös lángost a még nyitva tartó büfék egyikében. Igazi őszi hangulat vett minket körül, mindenhol érezni lehetett a levegőben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Sajnos másnap véget ért ez a „párnapkikapcsolódás” is, de azért még mielőtt elhagytuk a szállodát kicsit felfrissültünk a szaunában és a medencékben, ahogy ezt a kirándulások után is tettük minden este. A hoteltől búcsút vettünk, de Tapolcától még nem, mert meg kellett néznünk a tavas barlangot is. Nem túl hosszú csónaktúra, mondhatni 10 perc, de élvezetes. Mondjuk én folyton attól féltem, hogy a bádogladik kilyukad és elsüllyedünk, vagy egyszerűen csak belepottyanok a vízbe. Nem volt ugyan mindenhol mély, de sok helyütt annak bizonyult.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mire felértünk a barlangból, kisütött a nap is ismét, és mivel Monoszló kimaradt a Káli medence túrából előző nap, így tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük a Hegyestűt. Mondhatom, megérte, és ezt nem csak én mondom, hanem az ünnepelt is. A bazalt lávazuhatag egy rakott szoknyára emlékeztetve nyúlt a magasba. A tetőn egy fantasztikus panoráma kép informált minket az elénk táruló látványról. Egészen jól belátható innen a Káli medence és a Tapolcai medence. A megszilárdult bazaltoszlopok kisebb - emberfej nagyságú – kockaszerű képződményekből tevődtek össze. Közelről olyan volt a hegy, mint egy óriás építőjáték.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Sokat láttunk ismét, szépeket, gyönyörűeket, érdekeseket és unalmas templomokat is. J. Így telt a Harmincadik, és most már mindketten Harmincon túl baktatunk tovább kéz a kézben.

Help!

2009.12.18. 22:56 - Nyonyeszka

A múltkori bejegyzés óta még fáradtabb lettem, még fásultabb és még sírósabb és egy H1N1 oltással gazadagabb is. 10-én szúrták belém a tűt és kaptam meg az anyagot, szóval karácsonyi ajándék lesz a védettség! Sajnos a Karácsony még mindig sehol a lelkemben, és nem is hiányzik. Tulajdonképpen ez zavar a legjobban. Nem hiányzik az érzés. A Last Christmas-tól falra mászok, és a díszítő fények is hiába a házon meg a házban, mert folyton elfelejtem bekapcsolni őket.

Nem értem, és azt hiszem valami baj van velem. Igazi Karácsony imádó vagyok...vagy csak voltam? És most semmiféle érzés nem jön elő belőlem. Pedig még a Mikulás is járt itt...persze kissé feledékeny már az öreg, mert hozzám is eljött ismét, nem csak Marcit látogattam meg. Hát, én nem annyira örültem annak, hogy már megint itt van. Jobban tudnám szeretni őt, ha engem most egy pár hónapig hanyagolna.

Aztán a nagy tipródás után, elmentünk egy másik dokihoz az összes eddigi eredményünkkel (inkább eredménytelenség az) konzultációra. Csak olyan "halljunk még egy véleményt" beszélgetésre. A D betű kiült az arcomra, amikor a februári feltáró műtétem zárójelentését és műtéti leírását olvasva hangosan konstatála, hogy a jobb petevezetőm nem átjárható. Mi? Én eddig úgy tudtam, hogy mindkettő okés. A HYCOSY-val 2008 június környékén mindkettő átjárhatónak bizonyult, a műtét után meg V. egy szóval nem említette ezt az apró pici tényt. Vagy elkerülte volna a figyelmemet? Nem hiszem, egy ilyen hír porig súlytott volna akkor is, csakúgy, mint most. Már 10 hónapja tudnom kellene ezt, és én nem tudom! A dokinál azon agyaltam, miért nem olvastam el azt a zárót, meg a leírást? Mindent elolvasok. Ezt miért nem? Jobb későn, mint soha, nekiláttam hát..és ismerős volt a szöveg, elolvastam már akkor is. De akkor miért nem tűnt fel az, hogy a jobb petevezetőmön nem ment át az a nyavalyás kontraszt anyag?! Hát azért, mert annyira szakmai, hogy azt megértettem, amit V. elmondott a műtét után, mert tudtam, mit rejtenek a sorok, de amiről ő nem beszélt az olyan volt, mintha kínai lenne. Buta voltam, hogy nem elemeztem vele részletesen azt a szöveget. Pedig még meg is néztük az operációt felvételről...És nem az a petevezetőm nem volt átjárható, amin az endo volt.

Na igen, endo. Ez is bármikor visszajöhet. Lehet, hogy már itt is van, ugyanis minden hónapban egyre jobban fájnak a petefészkeim a ciklus közepe táján. És már nem csak a tüszőrepedés idején, hanem kb 5 nappal korábban kezdődik. Olyan, mintha két alma csücsülne a petefészkeim helyén kiszorítva minden helyet és egyéb szervet a környékéről.

A másik doki elég fura, nem olyan közlékeny és kommunikatív, mint V. Szemmel láthatólag nem nagyon értékeli a dolgoknak utána olvasó, lelkes, kérdezni szerető amatőröket. Úgy éreztem hamar leráz a válaszokkal, vagy úgy válaszol, mintha teljesen tisztában kellene lennem azzal, hogy egyes szakkifejezések - amiket ő használ - mit jelentenek.

Nemcsak ő, de a beszélgetés is elég furán alakult. Beszéltünk az előzményekről. Az endorol, annyit mondtam, hogy volt, de csak kicsi. Ekkor még nem látta a műtéti leírást. Szó volt arról, hogy 3 éve próbálkozunk. Az első év spontánkodás. A második néhány vizsgálat a nőgyógyásznál, nincs tüszőérés diagnosztizálása, 3 clostys stimu sikertelenül, Ciris kivizsgálások, PCO szerű petefészek diagnózis, 2 inszem sikertelenül. A harmadik év egy lombik, a feltáró műtét, pici endo. Aztán a második lombikról való szó valahogy elsikkadt az éterben, vagy legalábbis a dokihoz nem jutott el az info a kommunikációs csatornánkon keresztül. A spontán terhesség átment, meg a genetikai vizsgálatok is.

Ezek után nekem úgy tűnt, hogy nem voltam érdekes pácien, vagy legalábbis az ügyünk nem nagy ügy. Csináltassunk hematológiát, az endo nem lehetett a sikertelenség oka- mondta a másik doki. Nem álltam meg szó nélkül, és igenis kifejeztem abbéli meggyőződésemet, hogy mi meg úgy gondoljuk, hogy igenis volt köze hozzá, mert a műtét után kétszer is terhes lettem. Na itt meg ő nézett döbbenten, és kérdezte mikor volt a második? vagy az első? Tisztába tettük a dolgokat, előkapartam végre a műtéti leírást is a ezer papír közül, ami nálunk volt és olvasásra átnyújtottam. A doki szürke tekintete mintha kissé színesebbé vált volna. Ezen a ponton vált biztossá 1. hogy csak egy petevezetőm átjárható 2. az endom nem is olyan kicsi, mint ahogy én az állítottam. Most mit modjak? Nekem ezt mondták...hogy kicsi volt. Tudom, hogy 5 helyen, meg hogy összenövesztett ezt-azt, dehát kicsi. Na, másik doki szeme mintha csillogni kezdett volna. Közölte, szeretne majd megvizsgálni. Csináltassak új hormon eredményeket, hematológiát, menjek szicológushoz és januárban ő is megvizsgál. Írt beutalót, adott telefonszámokat. Az endo bármikor visszajöhet - mondjuk ezt eddig is tudtam - és hamar teherbe kell esnem. V. is ugyanezt mondta, merthogy az endo tuti ellenszere a várandósság, a szoptatás meg a klimax, vagy fogigátló. Utóbbi kettő nálam épp nem aktuális. Az előbbiek meg nem jönnek.

Az bosszant a legjobban, hogy úgy érzem, az egy, még működő petevetőmmel a csodára vártam idáig egy endo műtét után. Amikor is nem a csodára kell várni, hanem teherbe esni gyorsan. Abban a tudatban élek egy ideje, hogy az operáció óta tulajdonképpen semmi bajom, csak a fene tudja, miért nem esek teherbe. Amúgy meg lehet, hogy nincs nagy bajom, de azért egy petevezetővel nehezebb, mint kettővel, főleg, ha az egész még valami látens pajzsmirigy problémával is spékelve van, amit a másik doki a 2008 júniusi hormoneredményeimből olvasott ki. Látens, mert nincsenek tünetei, de van. Ez a probléma nehezíti a teherbeesést és fokozza a vetélés esélyét. Mondjuk a lombikok alatt végig szedtem valami bogyót pajzsmirigyre, de a spontán terhességnél nem, és lehet, hogy csak emiatt nem maradt meg akkor a babánk?

Csak véleményért mentem ugyan, de elfogadtam a beutalókat és elvégeztetem újra a vizsgálatokat, ezúttal TB támmogatva. Még 1-1,5 órás szicológusi beszélgetés is ingyen és bérmentve. Kérdeztem másik dokit, hogy van-e ennek érteme. Azt mondta, hogy mindenki szkeptikus ezzel kapcsolatban, de ez az egész, amin keresztül megyünk nagyon megerhelő lelkileg és nem mindenki tudja jól feldolgozni. Az első találkára elég nehezen mennek el az emberek, de a többit már ők akarják. Na meglátjuk, mert még Karácsony előtt megtörténik az első randi a pszicho nénivel. Nagyon kíváncsian várom. Vérvételre már csak jövőre tudok majd menni, miután megjön. Hematológiára meg elfelejtettem bejelentkezni. Aztán január közepén megvizsgál a másik doki is.

V. hívek, tudom, hogy most kővel dobáltok meg, de az iránta érzett legnagyobb tiszteletem mellett (egy percig nem bánom, hogy megismertem és kezelt) 1. nem várhatok arra, hogy mikor nyílik végre meg az új intézete 2. kissé becsapva érzem magam. Lássuk be, azért arról szólnia kellett volna, hogy csak a bal petevezetőn ment át a műtét alatt a kontrasztanyag. Másképp éltem volna az elmúlt hónapokat. Bizonyára jó oka volt arra, hogy erről nem beszélt. Azért az is fura, hogy normál adag stimut kaptam, amikor ő sejthette, hogy túl fogom reagálni. A másik doki ránézett a hormon értékekre és azt mondta, gondolta, hogy jól reagálok a stimukra. Ezt V.-nek is tudnia kellett, főleg, hogy előtte az inszmeknél használt enyhébb stimra is 7-10 sejttel reagáltam.

Néha úgy érzem, kísérleti nyulak vagyunk, és igazából senki nem tud biztos megoldást a problémánkra. Se V., se a másik doki és még a legnevesebb harmadik sem tudna. Vannak esetek, akiknek összejön, mert épp illik hozzájuk a kezelés amit rájuk húznak. Aki meg nem fér bele a sablonba, az gyerek nélkül él tovább. Tapogatóznak, inszeminálnak, lombikban kezelnek és mindegyik kezelés egy új tapasztalat. Megmutatja, mit ne tegyünk a következőnél, vagy épp mit kellene inkább tenni. Aztán a következő vagy sikerül, vagy nem. Ha nem, jó esetben egy újabb tapasztalattal gazdagodsz gyerkőc helyett. Ó Istenem! Milyen nehéz ez. Főleg egy olyan mebrenek, aki megszokta, hogy elérheti, amit akar, ha eleget tesz érte....

A múzsa csókja

2009.12.04. 21:59 - Nyonyeszka

Hát nem jön az a bizonyos csók, ami majd meghozza az ihletet az íráshoz. Még Tapolcáról sem írtam, az uram meg lassan 31 lesz már. Amikor nem vagyok gépközelben, olyan sok mondandóm akad. Aztán, amikor lehetőségem lenne, már semmi nem jut eszembe. Minden nap megfogadom, hogy írok egy bejegyzést, de amikor rá kerülne a sor, nem jönnek a gondolatok. Igen, fásult vagyok talán, meg fáradt, és tehetetlen és tanácstalan is. És lehet, hogy közönyös? Talán az még nem.

Mindenesetre az már aggódásra ad okot, hogy tavaly ilyenkor, nemhogy a karácsonyi fények lógtak már egy hete kívül, s belül a házon, de az ajándékok is be voltak már csomagolva mind, és egy adventi hétvégén is túl voltunk az egyik kedvenc wellness szállodánkban. Hétvégente forralbort főzögettem, karácsonyi CD volt a lejátszó mind az öt tárában, és már mindet akadozósra hallgattam ilyentájt. Mézeskalácsot sütögettem, hogy az legyen az ajándék kísérő, és minden nap előkerült a karácsonyi dobozból valami új csecsebecse.

Hát idén ez nem így alakult, bár holnapután már a második gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún, nálam még a húvéti tojásos ajtódísz lóg a bejárati ajtón.

Adventi koszorúról jut eszembe, tudtátok, hogy miért 3 lila és egy rózsaszín gyertya kerül rá? És a meggyújtási sorrend miért lila, lila, rózsaszín és lila? Nos, a válasz barátosnémtól érkezett, miután jobb dolgunk nem lévén a munkahelyen elkezdtünk ezen filozofálni. Másnap a mindenttudó televízióból érkezett a válasz, és ő nem tartotta meg magának önző módon, hanem megosztotta a filozófiai körrel. A lila a bűnbánat szine, és a katolikusok ezért gyújtanak az első két vasárnap lila színű gyertyát. Bűnbánatot tartanak. A két hét bűnbánatot egy kis öröm követi, mivel a rózsaszín az öröm szine, majd közvetlenül Karácsony előtt jön még egy kis bűnbánat. Gondolom valami olyan megfontolásból, hogy a nagy öröm biztosan bűnözéshez vezet, és nehogymá ilyen állapotban érkezzünk a Karácsonyba, előtte még bűnbánunk egyet. Egy elmés szerzetes egy kocsikereket függesztett fel a templomban négy gyertyával ezzel szemléltetve a bűnbánat és öröm láncolatát. Innen a koszorú szokása.

Ahhoz képest, hogy múzsa nincs, meg csók sem, elég sokat tudtam ide firkálni, és még nem is szóltam a V. dokinál tett múltkori látogatásunkról. Tulajdonképpen azóta vagyok ilyen szomorkás állapotban. Megnézte a genetikai vizsgálatunk eredményeit, és az MTHFR heterozigóta mutációra ő lombikban fraxiparint szokott adni, amúgy nincs különösebb jelentősége. Hogy mit is zagyválok itt össze? Voltunk genetikai vizsgálaton, és végeztek nálunk kariotipizálást, nálam pedig még trombózis hajlam vizsgálatot is. Tulajdonképpen minden rendben, csak ezt a kicsi eltérést találták, amiről magam sem hiszem, hogy oka lenne a történetünknek...

Amúgy meg V. szerint lassan menni kellene tovább. Én meg még mindig nem érzem, hogy akarnék menni. Finoman felnyitotta a szememet, hogy az idő azért csak nem áll meg, sőt, halad. Ez volt a kegyelemdöfés. Akkor megsemmisültem, és azóta nem tud értelemes gondolat a fejembe költözni. Menni tovább...de merre is? Menjünk el egy genetikai tanácsadóhoz, aki majd valószínűleg még több genetikai vizsgálatot fog javasolni újabb vagyonokért? Vagy hallgassunk V-re és higgyük el neki, hogy ezek a további vizsgálatok szükségtelenek és nem is tudnak túl pontos eredményt adni? Készüljünk inszmekre? vagy clostys stimura tüszőrepivel és spontáskodással? Esetleg még egy lombik? Vagy nem ártana még egy reprodukciós szakember véleménye? Merthogy V-n kívül más még nem látott minket.

Hát hol vagy te nagyon okos, mindent látó Mindenható ilyenkor, és miért nem mutatod a helyes utat? Akkor én meg rózsaszín gyetyát gyújtok majd minden héten, mert hidd el megbántam én már minden bűnömet százszor is, azt is, amit még el sem követtem, csak adnád már, amire vágyunk...