Már csak egy negyed van hátra. Őszintén szólva, a legnehezebbnek tűnő negyed. Nagyon tudtam annak idején mondani, amikor kismamák panaszkodtak mindeféle terhességi - és főleg az utolsó hetekben jelentkező - nyígekre, hogy bár nekem lenne ilyen. Hát most van. Megkaptam. És köszönöm is, őszintén. Ettől azért még a nyűg, nyűg marad. És a napok egyre nehezebbek. Vagyis én vagyok egyre nehezebb, pontosabban Lilla.

Essünk túl a kellemetlenségeken: derék, popsi, láb, combtő fájdalom és nyilalás 7 x 24 -ben. Sav minden mennyiségben. Arcot, tarkót, vállat feszítő sav. Már két falat után is. Ébredés legalább ötször egy éjszaka maximális pisilési inger mellett minimális produktummal. Ergo vízvisszatartás nagy mennyiségben. Vennem kellet az amúgy 37,5-es lábamra egy 39-es kis bebújós cipőt, merthogy már a terhességem elején vásárolt csizmám is épphogycsak jó. Najlon zoknival. Amikor vettem, még vastag zoknival is abszolút kényelmes volt. Amúgy meg egy csizmafelhúzás 5 perc, és utána újabb 5 szuszogás. Lehúzás kétszer ennyi. A jeggyűrűt már nem veszem fel reggelente. Erőszakolni kellene....Minden kábé háromszor annyi ideig tart, mint normálisan. A 8-9 óra a munkahelyen sok. Kényelmetlen. Munkát átadni, beszélni kellemetlen, kifullaszt. Várom már a márciust, amikoris Nyonyesz szerint a lelassultságom miatt, nagyjából egy ébredésből és egy lefekvésből fog állni a napon: délig felébredek, és akkor el is kezdhetek majd készülődni a lefekvéshez...:-)

Lilla kellemes mocorgását imádom. Nagyon fog hiányozni ez az érzés, amikor már nem bennem lesz. Egyre nagyobb sugárban érzem. Már az oldalamban is és egészen fent a cicim alatt. És az is nagyon jó, amikor apa hangjára előre kucorodik a hasfal felé, meg az is, amikor a tenyeremet a pocakomra teszem, és ő belefészkeli magát. Van, aki ki is tudja tapintani, hogy melyik testrész, hol található. Én nem. Talán azért, mert elől van a lepény. Tegnap ahogy a hasfalamhoz nyomult, ki tudtam tapintani a kis testét, ahogy kanyarodik a pocimban. :-) Egyre kevesebbet mozog, és egészen másképp, mint eddig. Fogy a helye, én is érzem.

Eddig egyáltalán nem féltem a szüléstől, mostanában kezdek kicsit parázni. Tudom, hogy Lillának is egy nagy küzdelem lesz, mitöbb élete első stressz élménye. Előszöris, át kell küzdenie magát a szűk szülőcsatornán. Sokszor beszélek neki arról, hogy majd én is segíteni fogom, hogy gyorsan menjen, és ő is adjon bele mindent, ügyes legyen, hogy kölcsönösen könnyítsük egymás dolgát. Aztán azt is elmagyarázom neki, hogy amikor kibújik, majd levegőt kell vennie, de ne féljen tőle, mert nem nagy ügy. Persze, akkor neki elsőre rémisztő lesz, mégse ijedjen meg. Menni fog, majd meglátja. És hát mondogatom, hogy hűvösebb is lesz, és egy csomó helye lesz hirtelen, de majd bebugyolálják és rám teszik amint lehet. Akkor már fázni sem fog és hallani fogja a szívemet, mint addig, és jó lenne, ha ez megnyugtatná. Amúgy, 10-es apgarra gyúrunk, de miért is lenne kevesebb.

A héten elintéztük az őssejt szerződést. Megkaptuk a gyűjtőszettet. Csak itthon ne hagyjuk...Megrendeltük a bútort. Holnap tapétázás, jövő hétvégén parkettázás, utána bútor összeszerelés és szoba berendezés. Aztán már nem is dolgozom tovább, és beköltözök Lilla szobájába vasalni, pakolni. Nagyon várom már. Addig is még beszerezzük a hiányzó holmikat.

Ja igen, tegnap nemcsak a Lilla holmik gyarapodtak, hanem anyuka is kapott egy hastartó övet. Régebben azt hittem hülyeség, de valóban kellemesebb vele az élet. A gerincnek és a hasnak is jobb. Aztán van már bimbóvédőm, ami az egyikre talán kicsi, a másikra jó...És gondoltam, megnézem már milyen egy eldobható bugyi. Háááát...kár volt érte pénzt adni...Többek tanácsára beszereztem egy olcsó, de jó hálóinget is a kórházi napokra. Ebből a ruhadarabból még kelleni fog legalább egy másik is. Nem vagyok hálóinges, így nincs is, csak a régi, lombikra és műtétekre járós hálóingem, ami most épp elég szűk.

Az utódaim szépen haladnak a munka átvételével. Remélem február közepétől már csak csendes szemlélője leszek az eseményeknek.