"Néha úgy érzem, hogy 2 éve belekerültünk ebbe a hülye rendszerbe valami pitiáner problémával, és az újabb és újabb kezelések újabb és újabb problémákat szültek, és mostmár nincs is kiút ebből a mókuskerékből. Egyre inkább hiszem, hogy a nőgyógyászomnak 2 éve a nemlétező tüszőérés diagnosztizálásakor adott tüszőérlelő stimuláció mellé, tüszőrepesztőt is kellett volna adnia. Addig ugyanis nem voltak cisztáim, utána lettek."
A fenti pár mondat e naplóból származik, pár hete született. Azóta rendeltem pár könyvet, gondolkoztam sokat, és azt hiszem, minden bajunk az első clostys stimulációkkal kezdődött, és azzal, hogy egyáltalán nem jártam akkor utána a lehetőségeknek, hanem hittem az orvostudmányban, és csak abban. Két év alatt borzasztó sok minden történt, hatalmas információ mennyiséget szívtam magamba, és sok mindent másképp látok. Ma már nem úgy cselekednék, ahogyan akkor tettem. Adtam volna időt magamnak, magunknak arra, hogy kialakuljon egy természetes tüszőérés és tüszőrepedés. Türelmesebbnek kellett volna lennem, és az orvosokba vetett hitem mellett tájékozódnom kellett volna az okokról és az egyéb lehetőségekről. Váloztatni kellett volna az életmódunkon már akkor és türelmesnek lenni még pár hónapig.
Mostmár késő. Belekerültem a lavinába és a bajok csak szaporodtak azóta. Meggyőződésem, hogy a kezelések miatt. Nem lehet ennyi mesterséges hormonozást büntetlenül megúszni. Az idő sem állt meg. Próbálom hát megtalálni a megoldást, ami a mostani helyzetünkre illik. Olyan kár, hogy ebben az országban még mindig nincs olyan klinika, ahol valóban globális szemlélettel kezelik a hozzánk hasonló párokat. Sajnos a szakorvosok mind a maguk szempontjából közelítik meg a problémát. A meddőségi centrumok vezetői is. Amelyik kíváló sebész, az nyilván az operálással akar gyógyítani, de egyébként egy sablon utat járatnak mindenhol a páciensekkel ahelyett, hogy egyedi problémájukra egyedi megoldást próbálnának találni.
Jó lenne, ha a sokféle szakember és szakterület összedolgozásának gondolata nem csak egy szlogen lenne, hanem egy valós, működő program. Ahol tudják azt mondani, hogy ne akarjon egyből hormonozni, inszeminálni, lombikozni kedves páciens. Nézzük meg az alapvető kivizsgálásokat és a lehetséges utakat. És bizony sok esetben egy felvilágosítás, vagy egy életmódbeli változás is eredményeket hozhat. Megtanítani a pácienseket a türelemre és elhitetni velük, hogy nem mindig a lombik és a hormon stimuláció a megoldás. Nehéz feladat ez, mert aki már egy éve hiába szeretné a gyermekáldást annak minden hónap elvesztegett időnek számít. Nehezen láthatja be, hogy rajta nem biztos, hogy egy stimuláció, inszemináció vagy IVF kezelés segít a leghatékonyabban.
Nagy lelkesédessel vetettem bele magam Simó Tímea: Ha nem jön a baba, majd Marina Nicholas: 3 lépés a termékenységért című könyvekbe.
Az előbbi egy jó kis összefoglaló a szervezet működéséről, meddőségről, okokról, lehetőségekről, speciális kezelésekről, örökbefogadásról és arról, mi vár ránk, ha végre sikerült. Tömör és lényegretörő kiadvány.
Az utóbbi részletekbe menő leírásokat és magyarázatokat tartalmaz. A módszerek tekintetében talán a legszigorúbb. Zita West-hez képest szinte semmilyen kicsapongást és bűnözést nem enged meg az életmódban, ha valaki babát szeretne. Soha egy kávé, és egy pohár bor sem, maximális odafigyelés a táplálkozásra, a mozgásra, ami nem lehet túl sok, de kevés sem.
Idézek a könyvből: "egy tanulmány szerint, napi egy kávé fogyasztása 55%-kal, 2-3 kávé 100%-kal, 3-nál több, pedig 176%-kal emeli a termékenységi problémák rizikóját." Olyan nagyon nehéz ezt - és még megannyi hasonló információt és statisztikai adatot elhinni - látva, hogy az emberek többsége kávézik és mégis lesz gyereke. Persze a szerző erre a felvetésemre is megadja a választ (és azt hiszem, jómagam is megfogalmaztam már valami hasonlót ebben a blogban korábban): "Lehet, hogy a világon nők millió esnek teherbe cigarettával a szájukban, borospohárral a kezükben, egyik buliból a másikba támolyogva, de mivel én nem ebbe a szerencsés kategóriába tartozom, a saját eszközeimmel vagyok kénytelen küzdeni."
Az a furcsa ebben, hogy amikor körültekintek a környezetemben, azt látom, igazából a könyv egyik szigorú és lehangoló megállapítása sem igaz és nem is általános, hiába vannak alátámasztva statisztikai adatokkal. A nők és férfiak többsége, soha bele sem gondoltak ilyesmibe, mert csettintésre megadatik nekik a babaáldás. Nagyjából mi vagyunk az egyedüliek a családban, a baráti- és munkahelyi társaságban, akiknek nem sikerül még a szigorú szabályok betartásával sem. Most nem veszem figyelembe azokat az ismerősöket, barátokat, akikkel a meddőség hozott össze minket, mert valószínűleg sohasem találkoztunk volna, ha nincs a közös problémánk. És nagy valószínűséggel ők is mind ugyanolyan egyediek a saját eredeti környezetükben, mint mi a miénkben.
Elég sok helyütt beleolvastam a könyvbe, és annyira kegyetlenül tárja fel sokszor a tényeket, hogy engem inkább csak lelombozott. Úgy gondolom, még kevesebb az esélyünk, mint eddig hittem. Gyorsan le is tettem a könyvet, és jobb napokra tartogatom, amikor a tényeket is egészséges felfogásban tudom látni.
Utolsó kommentek